Utcai kiállítás a Komáromi Zsidó Hitközség történetéről

komárom
Komárom |

Újabb helytörténeti kiállítás nyílt Komárom városközpontjában, ahol ezúttal a város zsidóságának múltjába nyerhetnek betekintést a járókelők a hitközség alapításának 230 éves jubileuma alkalmából.

Az utcai tárlat közvetlenül a Tiszti Pavilon főhomlokzata előtt található. Az öt magyar és szlovák nyelvű panó – amelyeket szakmailag Galo Vilmos történész állított össze – a zsidóság helyi szakrális épületeiről, jeles személyiségeiről és általános történetéről nyújt az érdeklődőknek egy gyors, kávészünetnyi összefoglalót. A kiállításhoz készült – szintén két nyelven – szórólap is, amelyet a város több pontján is be lehet szerezni.

A szabadtéri megnyitón Varga Tamás, komáromi alpolgármester üdvözölte az egybegyűlteket, majd a város izraelita felekezetű polgárainak múltbeli megbecsültségére utalva úgy fogalmazott, szeretné garantálni, hogy ez a tiszteletadás továbbra is tart a komáromi városvezetés és a város oldaláról is. A Komáromi Zsidó Hitközség részéről Novák Tamás szólalt fel. Többek között megemlítette, hogy

a mostani és a korábbi komáromi önkormányzat is tett azért, hogy Komárom, mint szabadelvű város múltját szóban és külsőségekben is megjelenítse – erre szolgál a zsidó hitközség 230 éves jubileuma is. Utalt arra, hogy a helyi zsidó közösség jövője kérdéses. „Egyben azonban biztos vagyok, hogy a hitközség rendezett temetőt, felújított Menházat, Schnitzer Ármin Mikromúzeumot és a várost gazdagító táblákkal valamilyen üzenetet hagy az utókorra” – tette hozzá.

A megnyitót követően a Tiszti Pavilonban Dráfi Mátyás színművész adott elő egy rövid műsort, majd a vendégek a zsidó konyha ételeiből kaptak kóstolót.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?