Vulkánkitörés miatt leállt Bali légiforgalma

<p>Összesen huszonnégyezer embert kellett kitelepíteni, és Bali légiforgalma is leállt, mivel kitört az Agung vulkán &ndash; írja a CNN információira hivatkozva a Travelo.</p>

Összesen huszonnégyezer embert kellett kitelepíteni, és Bali légiforgalma is leállt, mivel kitört az Agung vulkán – írja a CNN információira hivatkozva a Travelo.

A vulkánkitörés közeli lehetőségére már néhány hete figyelmeztettek a szakemberek. Az Agung füstje több kilométer magasba jutott fel a levegőbe, és az indonéz szigetcsoporttól keletre és délkeletre sodorja a szél.

Lakókat a sziget 224 településéről szállítottak biztonságba, és nem csak a Bali, hanem a tőle keletre fekvő sziget, Lombok nemzetközi repülőterét is lezárták, melynek eredményeképpen hétezer utas rekedt a körzetben.

A kitörésre jelenleg piros riasztás van érvényben. A vulkánból szombat folyamán háromszor lövellt ki hamu, nagyjából négy kilométeres magasságba, majd vasárnap több kitörés is bekövetkezett, ezúttal kétezer kilométerre jutott fel a hamu a levegőbe. Az ausztrál meteorológiai intézet szerint a hamu vasárnap estére már 7600 méteres magasságba is feljutott.

A vulkán körül 6-7,5 kilométeres körzetet evakuálták; Balin és Lombok szigeten pedig gázmaszkokat osztanak az embereknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?