Utazási dilemma – menni, vagy maradni?

Utazási dilemma – menni, vagy maradni?

A romló járványügyi adatokat, és az egyes országokban életbe lépő szigorításokat látva sokakban me­rülhet fel a kérdés, hogy tervezze­nek-e kirándulást, wellnesst, utazást a mostani időszakban, vagy inkább egy későbbi, nyugodtabb időszak­ban keljenek útnak. Mindkettőre találunk magyarázatot, így ezeket mérlegleg téve könnyebb lesz a döntés.

Oltottak, oltatlanok

Az első és legfontosabb szempont, hogy jelen helyzetben csak azoknak javasoljuk az utazást, akik már meg­kapták az oltás mindkét adagját (az egydózisú vakcina esetében egyet), és azóta eltelt legalább két hét, vagy ha átestek a fertőzésen (legfeljebb 180 napja). Ennek oka, hogy mind több országban korlá­tozzák az oltatlanok szabadságát, s bár a beutazás még sok országba le­hetséges vakcináció nélkül, negatív teszttel is, a helyszínen már szinte csak az utcán lehet sétálni, szállo­dába, étterembe, színházba már kell(het) az oltási igazolvány. Persze vannak országok, ahol még sokkal lazábbak a járványügyi intézke­dések, például Magyarországon az egyetlen korlátozás, hogy már viselni kell a maszkot a tömegköz­lekedési eszközökön, ám minden szolgáltatás elérhető oltottnak, ol­tatlannak. Igaz, vannak szállodák és egyéb intézmények, amelyek már kérik az oltást.

Mi szól az utazás ellen?

Nem nehéz érvelni az utazás ellen – hiszen a legtöbb európai országban most van felfutóban a járvány, vagy éppen tetőzik, így nagy a veszélye annak, hogy megfertőződünk. A másik érv, hogy sok országban, szál­lodában csak korlátozottan, vagy kisebb kapacitásokkal működnek a szolgáltatások, ami nem adja azt az élményt, mint amit a járvány előtt megszoktunk. Illetve néhol, főleg az unión kívüli országokban mace­rásabb is lehet a beléptetés – igaz, olyan helyek is vannak, ahol szinte semmilyen kontroll nincs.

Mi szól az utazás mellett?

Az egyik legfontosabb érv, hogy most valóban olcsó az utazás – a repülőjegyek, szállodai árak rend­kívül kedvezőek (10 euróért is találunk retúrjegyet, 25–30 eu­róért/fő/éj ötcsillagos szállodát, reggelivel), és ami a legfontosabb, hogy szinte mindegyik rugalmas, azaz, ha indulás előtti napokban döntenénk az utazás lemondásáról (például a romló járványhelyzet miatt), akkor a befizetett összeget visszakapjuk a légitársaságtól, ho­teltől (vagy utalással, vagy utazási utalvány formájában). Illetve le­hetőség van díjmentes átfoglalásra is egy későbbi időpontra. Az or­szágok legtöbbje már kijelentette, nem szeretné lezárni a határokat, az élet mindenhol a normál kerék­vágásban folyik, annyi a különb­ség, hogy maszkot kell viselni – de ez nem ront az élményen, sőt, még biztonságérzetet is ad. Szintén az utazás mellett szól, hogy a városok­ban, hotelekben most kevesebben vannak, így nincs tömeg, mindent kényelmesen be lehet barangol­ni, és tapasztalatból mondhatjuk, hogy a szállodákban nagyobb fi­gyelmet kapnak azok, akik most érkeznek – ebben az időszakban ugyanis valóban különös érték a vendég. És végül a legfontosabb, hogy az utazás, nyaralás, kirándu­lás, wellness feltölt, segít kipihenni az elmúlt időszak fáradalmait.

Biztosítás

Ha az utazás mellett döntünk, minden bizonnyal egy élmények­kel teli pár nappal, héttel gazda­godunk – és nem utolsósorban olcsóbban is megússzuk, mint korábban. Az utazás szabadsága ugyanis egy olyan kincs, amit nem lehet pótolni. Ugyanakkor most különösen fontos, hogy legyen utasbiztosításunk, és lehetőleg olyan, amely a koronavírussal kap­csolatos (egészségügyi) kiadásokat is fedezi. Ha van éves utasbiztosí­tásunk, akkor kérdezzük meg az ügyfélszolgálatot, hogy a korona­vírussal kapcsolatos váratlan költ­ségeket is fedezi-e, illetve, hogy ha netán karanténba kerülünk, akkor a szállást (karanténhotelt) is meg­téríti-e a biztosító. Jó hír, hogy az utóbbi napokban több, Szlováki­ában is működő biztosítótársaság vállalta, hogy ezentúl a koronaví­rus is felkerül a normál betegségek közé, azaz ugyanúgy kezelik, mint­ha egy más megbetegedés miatt kellene orvosi segítséget kérni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?