Új-Zélandon télen is mezítláb járnak

*

Gál Szilvia hét éve került Új-Zélandra, miután elvégzett egy jógaoktató-képzőt Los Angelesben, és megtudta, hogy az új-zélandi Hamiltonban egy frissen nyílt központba épp tanárt keresnek.

Eredetileg esze ágában sem volt ilyen messzire menni, de végül öt évig élt Hamiltonban, jelenleg pedig a fővárosban, Wellingtonban lakik, ahol szintén jógát oktat, mellette pedig levelező tagozaton társadalompolitikát tanul a Massey Egyetemen.

Melyik látványosság nyűgözte le a legjobban?

A Déli-szigeten lévő táj. A hegyek és a tavak lenyűgöztek, főleg Glenorchy, ami egy Queenstowntól nagyjából 45 kilométerre lévő település a Wakatipu-tó partján. Ez talán az egyik legszebb út autóval.

Mi sokkolta a leginkább?

A szigetelés nélküli házak és az elektromos lepedő. Emiatt nagyon megszenvedtem az első három telemet, ugyanis a házban hidegebb van, mint kint. Nagyon sok helyen nem vagy csak minimálisan fűtenek. Az elektromos lepedő egy vastag, gyapjúszerű lepedő, amibe kábelt vezetnek, amit aztán éjszakára be kell dugni a konnektorba, így felmelegszik, és ezen alszol. Hát köszönöm szépen. Egyébként melegíti a feneked és az ágyat, de attól még a levegő hideg a szobában, ugyanis az Északi-szigeten a téli éjszakákon átlagosan 0–4°C körül alakul a hőmérséklet.

Melyik a legfurcsább helyi szokás?

Itt hideg vízben mosnak és esőben teregetnek. A hideg víz ingyen van, a melegért fizetni kell, így sok helyen a mosógép nincs rákötve a meleg vízre. Ha rendesen ki akarom mosni a ruháimat, akkor kézben mosom – gyakran még az otthonról hozott lúgos szappannal. Talán még ennél is furcsább a mezítláb járás – még télen is. Fölül pufikabát, de cipő akkor sincs rajtuk. Vannak hivatalok, bankok stb., ahol viszont figyelmeztetik az embert, a bejárati ajtón látható, tilos a kutya, fagylalt stb. matricák mellett ott van a „tilos mezítláb belépni” matrica is...

Melyik helyi étel ízlik a legjobban?

Új-Zéland igazi multikulturális ország, ahová mindenki hozta a saját konyháját, így helyi ételnek talán csak a fish and chips (hal és sült krumpli) és a báránysült számít, amiket én nem eszek. De van itt körülbelül nyolcfajta burgonya és négyfajta sütőtök, amiket nagyon szeretek. Főleg az édeskrumplit (kumarát), amiből szintén van legalább háromféle, és sütve, főzve, levesnek, pitébe, desszertnek is nagyon finom.

Mit vezetne be itthon is?

Az online ügyintézést. Úgy tudom, már Szlovákia is tett lépéseket ezzel kapcsolatban, de nem tudom, mennyire haladt előre. Itt ez olyan egyszerű, hogy már nevetséges. Az adóbevallás tíz perc online. Bank, biztosítás három-négy klikk a neten, és megvan. Ha esetleg valamit személyesen kell intézni, nincs az, hogy egyik ablaktól/épületből küldenek a másikba, várni kell két hétig, menj vissza, és talán két hónap múlva meglesz az igazolás – itt sorbanállással együtt fél óra, és kész. Az egyetemi tanulmányaim nagy része online folyik egy úgynevezett „stream site”-on keresztül, ahol meg lehet hallgatni a feljátszott előadásokat, de akár élőben is részt lehet venni órákon, előadásokon az egyetem által kiépített hálózat segítségével. Nagyon profi. Persze vannak kötelező időpontok a szemeszter alatt, amikor meg kell jelenni személyesen az egyetemen, de ezekről jó előre értesítenek.

Mit nem tud ott soha megszokni?

Azt, hogy a kávézókban és éttermekben rendeléskor sehogy se tudják összehangolni a megrendelt ételt-italt. Ha ketten mentek valahová, csak két kávét és sütit rendeltek, akkor ezt a négy dolgot négy ember fogja kihozni húsz perc leforgása alatt. Ettől a falnak megyek, de nem érdemes panaszt tenni, ugyanis mindenhol ez van.

Mi hiányzik a legjobban itthonról?

A családom, a juhtúrós sztrapacska és a többi európai ország közelsége. A szigeti életet meg kell szokni: bármerre mész, vízhez jutsz, ami persze gyönyörű, viszont egy európai embernek egy idő után lehet amolyan „Alcatraz-érzése”. Az is hiányzik néha, hogy otthon az ember kocsiba ül, vezet néhány órát, és már egy másik országban lehet.

Milyen jó tanácsot adna egy turistának?

Természeti látványosságból van bőven. Ezen a két viszonylag kis szigeten megtalálható minden olyan természeti jellegzetesség, ami egész Európában elszórva: fehér és fekete homokos tengerpart, hegyek síparadicsommal, szentjánosbogarakkal teli barlang, vízesések, fjordok, dombok, völgyek, folyók… Ezeket érdemes mind bejárni. Ha valakinek van két hónapja és jó pár ezer dollárja, akkor érdemes bérelni egy lakókocsit, és körbejárni legalább a Déli-szigetet. Sokan csinálják, megéri.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?