Turisták álma, 9 eurós havibérlet Németországban

Sokat spórolhatunk a németországi kirándulásokon, ha a 9 eurós jegyet használjuk – ezzel nemcsak a tömegközlekedést használhatjuk, de a reptéri vonatok többségét is

Június elsejétől, három hónapon keresztül, mindössze havi 9 euróért lehet Németország-szerte vonatozni a regionális vonatokon. A vasút mellett a helyi tömegközlekedésben használatos buszokat, villamosokat, metrókat is lehet használni ezzel a havibérlettel. Az Intercity és egyéb távolsági kategóriájú járatokra azonban ez nem vonatkozik, így például a Szlovákiát Németországgal közvetlenül
összekötő Budapest– Berlin járatra sem.

 A 9 €-s jegyet a német kormány az üzem­anyagárak drágu­lásának és a magas inflációnak az el­lentételezésére szánta, alapvetően az ingázó munkavállallókat meg­célozva. A június elsejei kezdéssel azonban gyakorlatilag olcsó nyári vonatjeggyé vált.

A tömegközlekedés alapvetően nem túl olcsó Németországban. Ma egy 9 eurós jeggyel például csak 1 napig lehet utaz­ni Stuttgart közlekedési rendszerén belül, 3 zóná­ban. A legtöbb németor­szági városban ennyibe kerül egy napijegy a tö-megközlekedésre, a rep­téri vonatokra pedig még ennél is többe ke­rül egy egyirányú jegy. Az igényeket mutatja, hogy az első néhány ér­tékesítési napon több mint egymillió ilyen havibérletet adtak el.

A jegyek naptári hónapra érvé­nyesek és személyhez kötődnek, tehát nem átruházhatók. Kerék­pár szállításához külön jegyet kell váltani, hogy pontosan milyet, az a helyi közlekedési társaság dönté­sétől függ.

Mivel a német repterek mind­egyike elérhető a helyi tömegköz-lekedés valamelyik járatával (ál­talában S-Bahnnal) is, így ezzel a jegy praktikusan kombinálható a repüléssel is. Münchentől utaz­va átszállás nélkül eljuthatunk az Alpokba. A leghosszabb út, amit átszállás nélkül megtehetünk, a Brandenburg tartomány déli részén lévő Elsterwerdától a keletnémet tengerpart legnagyobb városáig, Rostockig menő 390 km-es út, Berlinen keresztül.

Ugyan alapesetben csak Németor­szág területén érvényes a jegy, bizo­nyos határ menti településeken külföldre is ki le­het ruccanni vele: így Ausztriában Salzburg és Kufstein vasútállomá­sai még az érvényességi zónában vannak, az aacheni közlekedési társaság (AVV) döntése értelmében pedig az általuk működtetett, a ha­tárokon is átnyúló buszjáratokon a belga és holland szakaszokon is elfogadják ezt a jegyet, így például Sittardba is el lehet jutni. A német– cseh határon alapvetően csak a német határpontig érvényes a jegy. Különleges kivételt képes a csehor­szági Varnsdorf, ahol azért érvényes a jegy, mert a Zittau–Varnsdorf– Seifhennersdorf szakaszon a két, szászországi település között cseh szakaszon megy a vasúti pálya. De olyan határszakaszokon is, ahol csak a határ német oldaláig érvé­nyes, olcsón el lehet jutni a határ menti városokba. Szczecinig 2,5 € a jegy, Strasbourgba pedig 6,80 €. Mivel Luxemburgban állandóan ingyenes a másodosztályú vasúti közlekedés, a luxemburgi határig ezzel a vonattal eljutva még egy újabb országot is felfedezhetünk!

Van azonban Németországon belül egy olyan, turisztikai szempontból népszerű övezet, ahol nem lesz érvényes a jegy: a Stuttgart és a Bodensee közöt­ti Gäubahn vonalon ugyanis csak IC-járatok közlekednek. Általában véve, a Fekete-erdőt átszelő vonal állami támogatása miatt el szokták fogadni a helyi közlekedésre érvényes bérleteket, a 9 eurós jegy esetén azonban nem lesz ilyen kivétel. Intercityn sehol sem fogadják el.

A jegy a jegypénztárokon kívül on­line is megvásárolható, akár a Deut-sche Bahn, akár a különböző helyi közlekedési vállalatok weboldalán keresztül.

Posta Ákos István

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?