Utazz

Túlélési tippek légi utasoknak

Bár a közhiedelemmel ellentétben nem a repülő, hanem a vonat a legbiztonságosabb közlekedési eszköz, azért néha légibalesetek is előfordulnak. Jó hír, hogy ezek többsége túlélhető. Üljön a gép végébe, és tartsa be a legfontosabb utasításokat!
ÚJ SZÓ ONLINE

2012. október 25. 19:00

TANÁCS

 

A turistaosztályon utazók élik túl a legnagyobb eséllyel a légikatasztrófákat – idéz egy új tanulmányt az angol Daily Telegraph online kiadása. Egy tévéműsor kedvéért kamerákkal, érzékelőkkel és töréstesztekhez használatos bábukkal pakoltak meg egy Boeing 727-es utasszállítót, és hagyták lezuhanni a sivatagban, Mexikóban. A gépen bekövetkezett sérülések mellett azt is figyelték, hogy a bábuk testhelyzete hogyan befolyásolja a túlélés esélyeit. Az egyik bábut a veszélyhelyzetekben előírt előrehajló pózban, bekötött biztonsági övvel helyezték el. Egy másiknak ugyan szintén bekötötték az övét, de ülő helyzetben hagyták, egy harmadikat pedig teljesen szabadon hagytak.

A zuhanást elemezve arra jutottak, hogy a legelöl helyet foglalók, vagyis általában az első osztályon vagy business classon utazók élik túl a legkisebb eséllyel a balesetet. Az első 11 sor ugyanis szabályosan leszakadt a gépről az ütközés következtében. A szakértők szerint az első osztály utasainak egyike sem élte volna túl a zuhanást, míg a többi utas 78 százaléka nagy eséllyel maradt volna életben. Ennek annál nagyobb volt a valószínűsége, minél közelebb ül valaki a gép hátuljához.

Az utasok – vagyis a fedélzeten elhelyezett bábuk – testhelyzetével kapcsolatban megállapították, hogy aki be van kötve, és felveszi az előírt testhelyzetet is, nagy valószínűséggel nem szenved végzetes sérüléseket. A bekötött, de egyenesen ülő utasok súlyos fejsérülést szenvednének, akik pedig nincsenek bekötve, biztosan meghalnak.

A teszt megállapításai egybecsengenek a Popular Mechanics című magazin 2007-es eredményeivel. A cikk szerzői az 1971 óta bekövetkezett légiszerencsétlenségek adatait elemezve azt találták, hogy a hátsó ülések a legbiztonságosabbak – itt a túlélés esélye 69 százalék, szemben a szárnynál levő ülések 56, illetve a gép elején levő széksorok 49 százalékos túlélési rátáival.

Persze a megfelelő ülőhely kiválasztása nem minden. A Telegraph egy korábbi cikkében felsorolta a legfontosabb teendőket probléma esetén. Jó tudni ugyanis, hogy bár néhány balesetet lehetetlenség túlélni, a többség azonban nem ilyen. Az amerikai kormány tanulmányának adatai az 1993 és 2000 között bekövetkezett légikatasztrófákkal kapcsolatban megállapították, hogy a balesetek összesen 53 487 utast és dolgozót érintettek, és 51 207-en, tehát több mint 90 százalékuk, túlélte a baleseteket. Sőt, a 26 legsúlyosabbnak ítélt esetben is volt túlélő: az utasoknak és a személyzetnek több mint fele megúszta. A tanulmány arra is rámutatott, hogy az elhunytak harmada túlélhette volna a történteket, ha betart néhány fontos szabályt. Melyek ezek?

Üljünk a legbiztonságosabb helyekre! Bár a Boeing honlapja szerint minden ülés ugyanolyan biztonságos, a fent említett teszt, és a Popular Mechanics magazin kutatása sem ezt támasztja alá. Ha tehetjük, válasszunk a szárny mögött található helyek közül. Persze ez sem garantálja a biztos túlélést egy baleset esetén – olyan is előfordult már, hogy pont a legelöl ülőknek nem lett baja – statisztikailag mégis jóval több esélyünk van hátul.

A túlélés kulcsa, hogy legyen egy tervünk vészhelyzet esetére, akár zuhan, akár kényszerleszállást hajt végre a gép, amin utazunk. Olvassuk el előre a biztonsági utasításokat tartalmazó kártyát, és nézzük meg, hol vannak a legközelebbi vészkijáratok. Számoljuk meg a széksorokat az előttünk, és a mögöttünk lévő vészkijáratig – lehet, hogy baj esetén sötétben, vagy füstben kell majd megtennünk ezt az utat. Felszálláskor pedig tényleg mindig figyeljünk oda az utaskísérőkre, akkor is, ha már ezerszer végighallgattuk a biztonsági bemutatót. Sosem lehet tudni, hogy mikor üt be a baj, és jó, ha azonnal tudjuk, mi a dolgunk. Pánikhelyzetben minden előfordulhat – például elfelejthetjük, hogy a mentőmellényt csak a gépen kívül szabad felfújnunk, ez pedig végzetes hiba lehet.

Vegyük fel az előírt testhelyzetet! Az interneten keringenek olyan összeesküvés-elméletek, amik szerint a veszélyhelyzet esetén előírt, előregörnyedő testhelyzet csak arra alkalmas, hogy becsapódáskor eltörjön az emberek nyaka, így a halál gyors, és viszonylag fájdalommentes. Mások ennyire nem paranoidok, viszont rámutatnak, hogy a turistaosztályon esélytelen felvenni ezt a pozíciót, annyira közel van az előttünk lévő széksor, ezért aztán semmi értelme ezzel próbálkozni. Ezzel szemben a Telegraph által megkérdezett szakértő azt mondja, hogy igenis hasznos annyira összegörnyedni, amennyire csak tudunk, a lábunkat minél jobban behajlítva.

Így a törzsünk a lehető legalacsonyabbra kerül, és a széktámla megvédi a fejünket az utastérben repkedő rögzítetlen tárgyaktól – egy laptop például simán koponyatörést tud okozni – és a láb- és kéztörés esélyét is csökkenti ez a testhelyzet. Ez pedig az egyik legfontosabb dolog, hiszen ájultan vagy törött lábbal nem sok esélyünk lesz kimenekülni a gépből, ha az földet ért. A megfelelő testhelyzet mellett az is fontos, hogy a körülöttünk lévő tárgyak se okozzanak sérülést. A kézipoggyászokat helyezzük el az előttünk lévő szék alatt, ha pedig van a kezünk ügyében párna, védjük vele a fejünket. Távolítsunk el minden íróeszközt, éles tárgyat a közelünkből, a műfogsort, ékszert, szemüveget vegyük le magunkról – ezek is csak sérüléseket okozhatnak.

Csatoljuk be a biztonsági öveket! Bár azt gondolnánk, ez a legegyszerűbb feladat, mégis rengetegen elmulasztják bekötni baj esetén a biztonsági övüket. Pedig nagyon fontos, hogy becsatoljuk magunkat, és húzzuk a lehető legfeszesebbre az övet. A biztonsági öv egyébként turbulencia esetén is hasznos, előfordult már, hogy egy máskülönben eseménytelen járaton a nyakát törte valaki, aki nem volt becsatolva, és a plafonnak csapódott, amikor a gép egy légörvényben hirtelen lesüllyedt. A legjobb, ha felszálláskor becsatoljuk, és csak leszállás után csatoljuk ki az övet.

Ne fagyjunk le! Egy baleset után a gyorsaság ugyanolyan fontos tényező, mint az, hogy próbáljuk megőrizni a hidegvérünket. Persze ez nem azt jelenti, hogy nyugodtan üljünk tétlenül a helyünkön. Sokakkal azonban mégis ez történik: lefagynak, vagy sokkot kapnak az események hatására, és nem csinálnak semmit. A személyzet tagjaival ez éppúgy előfordulhat, mint bármelyik rémült utassal. Ha kapunk utasítást, kövessük, ha viszont a légiutas-kísérők nem tesznek semmit, mert ők is bepánikoltak, ne várjunk rájuk, cselekedjünk azonnal!

Füst esetén takarjuk el az arcunkat! Ha a gépen tűz üt ki, azonnal vegyünk az arcunk elé egy zsebkendőt, vagy bármi más anyagot – például, a szék fejtámláján lévő textilt, és nedvesítsük be bármivel, ami a kezünk ügyébe kerül. Pár lélegzetnyi füst is elég ahhoz, hogy elveszítsük az eszméletünket, ezért cselekedjünk a lehető leggyorsabban.

Maradjunk talpon! Bár sokan azt mondják, hogy egy füsttel teli gépen érdemes a padlóhoz a lehető legközelebb, négykézláb közlekedni, ez nem jó ötlet. A gép padlóján eltaposhatnak a menekülők, ránk eshetnek az elszabadult poggyászok, vagy más utasok. Tartsunk lent a fejünket, amennyire csak tudjuk, takarjuk el az orrunkat és szánkat, de maradjunk két lábon. Ha a folyosón nincs hely a menekülésre, másszunk át a székeken.

Hagyjuk a fenébe az értékeinket! Az emberek különös dolgokat tudnak tenni stressz hatására. Miután túléltek egy zuhanást, képesek azzal vesztegetni az idejüket, hogy az értékeiket, és egyéb poggyászaikat keresik a gép fedélzetén. Ne törődjön ilyenkor semmivel, csak az életével! A kezünkben szorongatott telefon, pénztárca vagy táska csak lelassít, és másokat is akadályoz. Nem beszélve arról, hogy ha nincs szabad kezünk, hogyan takarjuk el az arcunkat a füstben, vagy hogyan tesszük odébb az útban lévő dolgokat? De ne éljünk vissza az üres kezünk adta szabadsággal – ne lökdösődjünk, gyorsabbak nem leszünk, csak még több bajt okozunk.

Legyünk gyorsak! A földet érés után első két percben van a legtöbb esélyünk a túlélésre. Figyeljünk nagyon a személyzet utasításaira, gyorsan menjünk a legközelebbi vészkijárathoz, bizonyosodjunk meg róla, hogy használható, és távolodjunk el a géptől olyan messzire, amennyire csak tudunk. Az, hogy segítünk-e az utastársainknak, vagy a saját bőrünket mentjük, már csak rajtunk áll. De valószínűleg csak vészhelyzetben derül majd ki, hogy mire vagyunk képesek. (tr)

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Szépe János

A DAC-ban is megfordult Szépe János alapemberré vált Zalaegerszegen

koronavírus

Meghalt négy ember, 744-re nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

böjt

Böjti bűnbánat és babona

Milan Krajniak

Krajniak: Hétfő déltől lehet kérvényezni az állami segítséget

megmondóember pletyka

Bárczi Zsófia: A megmondóember

koronavírus olaszország

Ismét emelkedett a diagnosztizált fertőzöttek száma Olaszországban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.