Tengernyi akciós út közül válogathat télre, nyárra

<p>Bár még csak most kezdődött a téli idény, a szlovák utazási irodák egy része a napokban már bemutatta nyári katalógusát. Ezzel természetesen elindult az úgynevezett first minute akciók sora is. Közben pedig a téli utazások is rendkívül kedvező áron kaphatók, így most van miből választani.</p>

SZABÓ LÁSZLÓ

Akár 23 százalékos kedvezményt is kaphat az, aki most foglalja le a nyári utazását. Sok iroda új módszereket vezet be, ezzel is küzdenek a válság miatti utasszám-csökkenés ellen. A szlovák utazási irodák a 2010-es idényben frissítették az célországok listáját, új tengerpartok jelentek meg a katalógusokban, de több olyan is van, ahová csökkentették vagy teljesen eltörölték a szállodai kapacitást. Ez utóbbihoz tartozik például Bulgária, amely a válság egyik vesztese – legalábbis a szlovák utasok körében itt tapasztalták a legnagyobb visszaesést. Újdonságnak számít néhány új olaszországi célpont, de több, egzotikus katalógusokból ismert célállomás is szerepel a nyári kínálatban (pl. Kuba).

Nyári utak first minute áron

Az utazási irodák különböző módszereket alkalmaznak, van, amelyik csak 20 százalékos előleget kér azoktól, akik most foglalják le az utazást (január végéig), van olyan iroda is, amely 50 százalékos előleg fejében adja csak meg a first minute kedvezményt, és van olyan iroda is, amely az utazás 100 százalékát kéri.

Az irodák állítása szerint az idén jobban megéri előre, még az idény előtt foglalni, hiszen így óriási kedvezményt adnak, és a választék is sokkal bővebb, mint egy esetleges last minute út esetében. Sőt, idén sokkal kevesebb lesz az ilyen, utolsó pillanatban meghirdetett út, mint eddig, ugyanis az irodák racionalizálták a kínálatot, már óvatosabban foglalták le a szállodai szobákat – azaz a válság idején kevesebbet kockáztatnak.

Téli utak last minute áron

Míg a nyári katalógusokkal még csak ismerkednek az utasok, a téli idény már elkezdődött. Az utazási irodák már last minute áron ajánlják a decemberi indulásokat, külön kategóriát képeznek az ünnepi pihenések. Az árak mellé a legtöbb iroda extra szolgáltatást is ajándékoz, ezek általában olyan kényelmi megoldások, amelyek megkönnyítik a télből a nyárba utazók dolgát (például ingyenes reptéri parkolás, transzfer, ingyenes vízum, stb.).

A magyar és a szlovák irodák elmondása szerint az idén nagyon nagy az érdeklődés Thaiföld iránt, bár ez nem meglepő, hiszen az európai turisták számára ez a legjobb ár/érték arány. Egy hétéjszakás út a tuk-tukok hazájában akciós áron már ezer euró alatt elérhető. Továbbá népszerű az utasok körében Brazília, Kuba és Mexikó is, a tehetősebbek pedig a Maldív-szigetekre utaznak – derült ki a lapunk által megkérdezett utazási irodák összegzéséből.

Aki tehát télen szeretne utazni, annak érdemes átnézni az utazási irodák kínálatát, és ezek közül választani. Az ár alapján lehet ugyan dönteni, de foglalás előtt mindenképpen kérdezzenek rá néhány részletre. Ilyen lehet a charter vagy a menetrend-szerinti járat indulása, annak helye, a szoba minősége (sokszor előfordul, hogy az olcsóbb szobák a kert, a medence, vagy pedig a tengerpart helyett egy falra néznek), az ellátás, a kötelező oltások (ha van ilyen), a vízumigénylés menete (sok iroda elintézi a vízumot az utas helyett). Ezenkívül érdemes elolvasni néhány élménybeszámolót a szálloda eddigi vendégeitől (az interneten sok olyan oldal van, ahol ilyen cikkek jelennek meg). Ha a feltett kérdésekre pozitív választ kap, és az ár is megfelel, akkor nincs más hátra, mint a foglalás, és a fizetés.

Aki pedig csak nyáron tud/szeretne utazni, annak még van egy kis ideje, hogy átböngéssze az irodák katalógusát, és összevesse a hasonló ajánlatokat, illetve hogy megnézze, melyik iroda kínálja a legjobb ár/érték arányt. De a döntéssel még várhat, hiszen a legtöbb first minute ajánlat január végéig érvényes. Addig pedig lapozgathatja az újabbnál újabb katalógusokat, és bekarikázhatja a szimpatikus tengerpartokat, szállodákat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?