Szabadságkímélő utazások 2020-ban

Szabadságkímélő utazások 2020-ban

Ha ránézünk a 2020-as naptárra, különös tekintettel az ünnepekre, munkaszüneti napokra, akkor láthatjuk, hogy idén több alkalmunk is lesz arra, hogy egy 3–5 napos kirándulást szervezzünk, mindössze egynapnyi szabadsággal.

A „hosszú hétvégék” már évek óta megjelentek a turizmusban, ez a kategória azokat a napokat jelöli, amikor hétfőre, keddre, csütörtökre vagy péntekre esik egy-egy államünnep, munkaszüneti nap. Az igazán vonzó az, amikor kedden vagy csütörtökön van a piros betűs nap, ilyenkor ugyanis csak egynapnyi szabadságot kell kivenni a munkahelyen (a hétfőt vagy a pénteket), és akár négynapos hosszú hétvégés kirándulást, városlátogatást is szervezhetünk. Ha ilyet tervezünk, akkor azonban érdemes néhány szempontot figyelembe venni.

Talán a legfontosabb, hogy megnézzük, melyek azok az ünnepnapok, amelyek nemcsak Szlovákiában, de a környező országban, vagy a célországban is munkaszüneti napnak számítanak. Mivel ezeket az adott országokban a szállodák is kiemelt időszakként kezelik, ezért szinte biztos, hogy a szállásárak többe kerülnek ilyenkor, mint egy sima hétvégén. Példaként említenénk a húsvéti hétvégét, a karácsonyi ünnepnapokat, de ide tartozik május elseje is, hiszen ezek a legtöbb európai országban szintén piros betűs napnak számítanak. Ezért, ha ilyen hosszú hétvégés utazást tervezünk, akkor érdemes a szlovákiai ünnepekre koncentrálni.

Az első ilyen hétvége a május nyolcadikai ünnep (ez már csak néhány országban számít ünnepnek, például Csehországban és Németországban is), ami péntekre esik. Így ezen a hétvégén szabadság nélkül szervezhetünk városlátogatást valamelyik európai nagyvárosba, vagy akár wellnessüdülést Magyarországra. Fontos megemlíteni, hogy az ünnepi hétvégéken a belföldi turizmus is felpörög, így aki szlovákiai helyre utazna, annak mindenképpen számítania kell a zsúfoltsággal és a magasabb árakkal. Idén a július 5-ei ünnep vasárnapra esik, így ez most nem opció, ugyanez igaz az augusztus 29-ei és a november elsejei piros betűs napra. Szeptember elsején és 15-én és november 17-én is ünnep van (szlovákiai specifikum), mindhárom keddre esik, így ezek is ideálisak a hosszú hétvégi kirándulásokra.

Az év végi ünnepek azonban már kiemelt időszaknak számítanak, ilyenkor nemcsak a repülőjegyek, de a hotelárak is nagyon drágák, így aki mégis ekkor utazna, annak ki kell fizetni a borsos felárat (egy-egy kirándulás akár duplájába, háromszorosába is kerülhet, mint ha két héttel korábban, később utazna). A családoknak a kirándulásra ideális lehet még az iskolai szünet is, például az egyhetes tavaszi szünet, vagy a két hónapos nyári szünet – igaz, ez utóbbi Európában főszezonnak számít, így mind a repülőjegyek, mind pedig a szállásárak drágábbak.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?