Röviden a légi utasok jogairól

<p>2004-ben az Európai Unió egy rendeletben szabályozta az unió területéről induló, illetve területére érkező repülőjáratok utasainak jogait. Ez kártérítést, úgynevezett ellátást garantál az utasoknak, ha a késik, vagy törlik a járatot. Ám mivel a rendelet szövegezése nem egyértelmű, a légitársaságok sok esetben úgy értelmezik azt, ahogy éppen az érdekük diktálja. Most – a teljesség igénye nélkül –megnézzük, mire számíthatunk, ha éppen a mi járatunkat foglalták túl, törölték, vagy nem indult el időben.</p>

SZABÓ LÁSZLÓ

Az EK 162/2004-es rendelete azokat helyzeteket szabályozza, amikor a légitársaság megtagadja a beszállást, mivel túlfoglalta a járatot, vagy ha sokat késik a gép, illetve, ha törlik a járatot. A rendelet minden légitársaságra vonatkozik, legyen szó fapadosról, nemzeti társaságról vagy charter-járatról.

Mivel túlfoglalni csak a nemzeti légitársaságok szoktak, ez a rész elsősorban az ilyen, nagy társaságokat érinti. Azaz például ha a Delta légitársaság New Yorkba tartó gépére több helyet adtak el, mint amennyi utas elfér a fedélzeten, akkor az check-in pultnál felajánlják az utasnak, hogy egy másik légitársaság gépével, valószínűleg átszállással, de eljut New Yorkba. Ilyen megoldás lehet például, hogy az Air France gépével párizsi átszállással utazunk az eredeti – közvetlen – járat helyett. A nagyobb társaságok ilyenkor még egyéb figyelmességgel is kedveskednek az utasnak, esetleg egy kedvezményes jegyet is adnak. Ez persze légitársaság-függő. Ha nincs elég önként jelentkező utas – akik a felkínált előnyökért cserébe lemondanak a helyükről az adott járatra, és a felajánlott alternatív megoldást veszik igénybe –, akkor a társaság megtagadhatja az utaztatást, így ezek az utasok is jogosultak a kártérítésre.

Járattörlés esetén meg kell különböztetni, mi miatt nem indult el a gép. Ha előre nem látható okok – vis major – miatt törlik a járatot (pl. vihar, köd, sztrájk), akkor nem jár a kártérítés, a többi esetben igen (pl. kereskedelmi okok).

Késés esetén nincs kártérítés. Csak akkor, ha a gép a következő, menetrend szerinti járat után száll fel, ez ugyanis már törlésnek számít. Az öt órát meghaladó késés esetében a légitársaság köteles italt és meleg ételt biztosítani, szükség esetén pedig szállásról is gondoskodnia kell. Az utasok részére magyarázatot kell adni a lehetséges alternatív közlekedési módokról.

Kivételek

A szabályok alól kivételt képeznek az úgynevezett vis major esetek, amikor külső tényező zavarja a légitársaságok működését – ilyen lehet a sztrájk, a kedvezőtlen időjárási viszonyok vagy pedig a előre nem látható, technikai okok. Ez esetben nem jár kártérítés, csak asszisztencia.

A kártérítés nagysága

A kártérítés mindig annak függvénye, hogy az utas jegye milyen távolságra szól. Ha a célállomás távolsága az induló várostól nem haladja meg az 1500 km-t, akkor az összeg 250 euró, 3500 km-ig 400 euró, ennél távolabbi utak esetén pedig 600 euró.

A gyakorlat

A rendelet sok helyen nem fogalmaz elég egyértelműen, így gyakran előfordul, hogy nem kapja meg az utas azt, ami járna neki. A fapadosok pedig a legtöbb esetben szinte semmilyen asszisztenciát nem biztosítanak, akadozik a tájékoztatás, abban bízva, az utas nem fog reklamálni. Az alacsony költségekkel működő társaságok filozófiája ugyanis az, hogy az utas azért vette meg a jegyet, mert az olcsó volt, így az ár adja el a jegyeket. A nemzeti légitársaságok tudják, az esetek nagy részében kicsit drágábbak, mint a fapadosok, így számukra fontos az ügyfél elégedettsége. Ezért mindent megtesznek, hogy a felmerült kellemetlenségek ellenére a jövőben is velük utazzon a pórul járt utas. így a munkatárs folyamatosan tájékoztatja az utasokat, étel- és italutalványokat oszt, ha szükséges, szállást szervez számukra stb. Sok esetben így akár jobban is járhat, mintha minden rendben lett volna. Azaz most is igaz a tény: nem mindig az a legolcsóbb megoldás, ami elsőre annak tűnik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?