RÖVIDEN

Nő az easyJet utasainak számaAz easyJet diszkont légitársaság júniusban több mint 4,1 millió utast szállított járatain. A kihasználtság továbbra is magas, 86,3 százalékos volt az elmúlt hónapban.

Nő az easyJet utasainak száma

Az easyJet diszkont légitársaság júniusban több mint 4,1 millió utast szállított járatain. A kihasználtság továbbra is magas, 86,3 százalékos volt az elmúlt hónapban. Az elmúlt 12 hónap eredményeit vizsgálva 7,9 százalékkal nőtt az utasok száma, meghaladva a 44,5 millió főt, a kihasználtság pedig 1,9 százalékponttal 85,2 százalékra emelkedett.

Fenyegetőzik a jemeni légitársaság

A Yemenia Airlines azzal fenyegetőzött, hogy felülvizsgálja a tíz darab Airbus A350-es repülőgépre szóló megrendelését, ha Franciaország és a repülőgépgyártó folytatja a jemeni légitársaság elleni nyomásgyakorlást a Comore-szigetek közelében lezuhant A310-es utasszállító repülőgép tragédiájával kapcsolatban. Abdelkalek al-Kadhi, a légitársaság elnök-vezérigazgatója közleményében azt írta: Párizs és az Airbus „túl keményen” viselkedik a légitársasággal szemben, és „igazságtalanul” tartja felelősnek 152 ember haláláért.

Látogatóközpont épül Schönbrunnban

Új, a mostaninál tágasabb látogatóközpontot alakítanak ki a schönbrunni kastélyban. Bécs egyik legnépszerűbb idegenforgalmi látványosságát évente hétmillióan keresik fel, közülük 2,5 millióan váltanak belépőjegyet a palotába, a Gloriettéhez vagy a labirintusba. Korábban előfordult, hogy a pénztárnál kígyózó sorok vége az épületen kívül volt. A kastély fenntartóinak reménye szerint az új, tágasabb csarnokban kényelmesen elférnek a látogatók. A terem négyszáz ember befogadására lesz alkalmas. Kávézó, mosdók, ajándéktárgyakat árusító üzlet és információs pultok is helyet kapnak benne. Az építkezés 2011-ben kezdődik és a tervek szerint 2012-ben fejeződik be.

Kevesebb a turista Görögországban

Az év első felében 9,6 százalékkal kevesebb turista érkezett Görögországba, mint tavaly. Az idegenforgalmi bevételek még ennél is jobban, több mint 10 százalékkal apadtak. Az ágazat szakmai szövetsége (SETE) szerint Görögország 13 repülőterén – ahol az idegenforgalom döntő része lebonyolódik – 3,9 millió beérkező utast vettek számba január és június között, egy évvel korábban 4,32 milliót. A kevesebb turista miatt 19 ezer munkahely szűnt meg. Az idegenforgalomból származó bevételek – amelyek évente 12 milliárd euró körüli összeget tesznek ki – azért is csökkentek több mint 10 százalékkal, mert a szállodák és az utazási irodák árengedményekkel igyekeznek az országba csalogatni a külföldieket. Görögország a világ húsz legnépszerűbb idegenforgalmi célállomásának egyike, évente legalább 15 millió külföldi keresi fel. Az ágazat a hazai össztermék (GDP) 18 százalékát termeli, minden ötödik görög az idegenforgalomban dolgozik. (mti, szl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?