Mit gondolnak a magyar turistákról?

<p>A viselkedésünk árulja el leginkább a magyarságunkat, ha külföldön járunk &ndash; derült ki a Szállás.hu felméréséből. Minden harmadik embert ért már meglepetés amiatt, hogy egy idegen országban valaki megértette a magyarul elhangzott szavakat.</p>

A magyarok több mint fele gondolja úgy, hogy ránézésre felismeri a magyarokat egy külföldi, turistáktól nyüzsgő nyaralóhelyen – derült ki a Szállás.hu felméréséből, amelynek során több mint 1300 embert kérdeztek meg.


„Az általános vélekedés szerint a viselkedésünkkel tűnünk ki leginkább a tömegből”– magyarázta Dorcsinecz József, a Szállás.hu ügyvezetője.


A leggyakoribb vélemény szerint a magyarok hangosan, harsányan beszélnek – általában épp az anyanyelvükön –, így nem nehéz megállapítani, melyik nemzetiséghez tartoznak. „Az elhangzottakat azonban néha külföldön dolgozó magyarok vagy magyarul értő külföldiek is meghallják, ami olykor kínos szituációkat eredményez. A megkérdezettek harmadával fordult már elő ilyen” – mondta a Szallas.hu ügyvezetője. Dorcsinecz József példaként megemlítette, hogy valaki az eldörmögött káromkodásra hasonlóan ékes magyarsággal megfogalmazott választ kapott.

Kenyér helyett óvszer

Dorcsinecz József elmondta, hogy a magyaroknak a külföldi nyaralással kapcsolatban egyértelműen a nyelvtudás hiánya okozza a legtöbb gondot. A portál kérdéseire adott válaszok szerint előfordult, hogy valaki egy idegen országban kenyér helyett óvszert kapott, más meg bennragadt egy áruházban, mert nem értette a közeledő zárórára figyelmeztető hangosbemondót.

Végigesszük a nyaralást

A megkérdezettek szerint a magyarok – a beszédük mellett – még az étkezési szokásaikkal tűnnek ki a turisták tömegéből. A Szállás.hu kutatása alapján általánosnak mondható, hogy hűtőtáskával indulnak a tengerpartra, illetve hogy szendviccsel a táskában mennek várost nézni. „A felmérésünkben megkérdezett emberek háromnegyede látott már külföldön magyar turistát rántott húsos zsemlét enni” – mondta Dorcsinecz József.
Az öltözködésünk már kevésbé utal a származásunkra a Szallas.hu felmérése szerint – bár a válaszadók kétharmada egyértelműen a kényelmet helyezi a divat elé külföldi útján. „A legkirívóbb öltözéknek a megkérdezettek szerint a zoknival együtt viselt szandál számít, illetve sok magyarra jellemző, hogy nejlonszatyrot cipel az egész nyaralás alatt” – magyarázta Dorcsinecz József. A külföldön szokatlan kiegészítők között még az övtáskát és a nyakba akasztható műanyag pénztárcát említették sokan.
A Szállás.hu által megkérdezettek negyede szerint a magyar turisták még arról ismerhetők fel, hogy nem tartják be az írott és íratlan helyi szabályokat. Ehhez kapcsolódva sokan említették a felmérésben a magyarokra jellemző „ügyeskedést”: olyan helyen is alkudni próbálunk, ahol ez nem szokás, vagy éppen marokszám visszük az ingyen felkínált cukorkát. „Külön problémakört jelentenek a szállodai szobába bekészített piperecikkek, amelyeket a többség haza szokott vinni a válaszadóink szerint” – mondta Dorcsinecz József.


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?