Mire figyeljünk a mélyben

– avagy van nagyobb veszély is a cápánál. Megértem, ha a cím olvastán még mindig nem hiszed el, hogy tényleg nem a cápa a búvárok legnagyobb ellensége. Tudom, hogy az elmúlt hetekben több cápatámadás is  történt, de csak ismételni tudom magam: most is szörfösök jártak pórul a felszínen.  Nem mintha ez kevésbé lenne tragikus, de ne attól féljünk, ami a legkevésbé valószínű. 

Szóval nem adom fel, és folytatom a cápák érdekében, védelmében végzett felvilágosítást. Ennek jegyében most megpróbálok felvázolni pár helyzetet, melyek feladhatják a leckét a mélyben, de ha észnél van az ember, a végén csak egy jó sztorival lesz gazdagabb. Cápák egyikben sincsenek.

Van egy mondás, miszerint van merész búvár és van öreg búvár. Merész öreg búvár nincs. Azt hiszem, ez jól kifejezi, miről is szól a búvárkodás. Nem ez az a tevékenység, ahol feszegetni kell a határainkat, vagy el lehet bliccelni például a felszerelés karbantartását. 

Veszélyforrások

Lássuk csak, miből is lehet gondod odalent. Elromolhat a felszerelésed valamelyik része? El. Elfogyhat a levegőd? Elméletileg nem, gyakorlatilag igen. Elkallódhatsz? El. Eltévedhetsz egy hajóroncsban? Naná. Lesüllyedhetsz a mélybe? Hát, benne lehet a pakliban, de nem valószínű. Dekompressziós kamrában köthetsz ki? Ha tartod magad a szabályokhoz, aligha. A nitrogénnarkózis elveszi az eszed? Láttam már ilyet. Elsodorhat az áramlat? El, de az elég jó buli, persze ha még időben megtalálnak. Fájhat a füled? Persze, de az mástól is. Mosógépbe kerülhetsz? Na nem olyanba! Ha veszélyes vizekre evezel, megeshet. Azt szóba sem merem hozni, hogy útjába kerülhetsz-e egy hajócsavarnak. Hidd el, a felsoroltak közül némelyik sokkal rosszabb, 

mintha egy cáparaj közepén találnád magad. Ezek közül jó pár dolog velem is megtörtént, van, ami csak majdnem, és van, amiről hallottam, hogy valakivel megtörtént. Pedig én az óvatos búvárok közé sorolom magam. De vegyük csak sorba.

Elromlik a felszerelés

Sokakat az tart vissza a búvárkodástól, hogy félnek, elromlik a felszerelésük. Ettől nem félni kell, hanem rendben tartani és rendszeresen szervizelni a holmit. Amíg elbagatellizáltam a karbantartást, kétszer is meggyűlt a bajom a cuccal. Az első eset iskolapéldája a felszerelés csődjének, mégsem készítenek fel rá a tanfolyamon. Pedig ha nagyobb mélységben adja meg magát az inflátor (tudjátok, ez az a dolog, amit lemerülésnél minden búvár a feje fölé emel, és kiereszti vele a levegőt a mellényéből) jó esetben dekompressziós kamrában találhattam volna magam. A rosszabb esetet most hagyjuk. És a felelős? Egy aprócska kis homokszem. Annyi történt, hogy az inflátorból ömleni kezdett a levegő a mellénybe, és mint egy lufit, úgy felfújta, én meg kilőttem a felszín felé. Mire szétszedtem az inflátort, már kibuktam a felszínre, mint a tengeralattjáró a Vadászat a Vörös Októberre című filmben. Dehogy figyeltem arra, hogy ne tartsam vissza a levegőt, vagy arra, hova érkezem. Még jó, hogy nem volt nagy a csónakforgalom a felszínen. Ettől függetlenül, vagy ki tudja, amikor a tevével visszaértünk a bázisra, elég furán éreztem magam. A doki erősködött, kamrába kéne mennem. Lebeszéltük, végül egy infúzióval megúsztam. A kiszáradás is komoly problémát tud ám okozni.

Elfogy a levegő

És mi van, ha elfogy a levegőd, kérdezik sokan. Okosan kell gazdálkodni vele, az utolsó 50 bar a tartalék, ezt, ha minden jól megy, nem használod el, de ha történik valami, sok mindenre elegendő. Mindig is jó volt a levegőfogyasztásom, általában én hoztam ki a legtöbb levegőt a merülés végén. Mégis, amikor életem első maldívi merülésén a 20. perc körül 30 méter mélyen rápillantottam a nyomásmérőre, megfagyott az ereimben a vér. A mutató a piros tartományt nyaldosta. Mivel egy búvár sosincs egyedül, volt kihez fordulnom. Gyakorlatilag levegőért koldultam, és még csak rám sem hederítettek. Végül a merülésvezető megkönyörült rajtam, és kihúzott a bajból. Máig nem értem, mi történhetett, de kaptam egy másik reduktort. Többet nem fordult ez elő a túra során. Mi ebből a tanulság? Csak magadra számíthatsz? Mindenesetre azóta nagyobb figyelmet fordítok a felszerelésem szervizelésére. A legfontosabb mégis az volt, hogy érdekes módon nem estem pánikba. 

Eltévedsz, elhagynak

Ha jobban belegondolok, talán ennek a valószínűsége a legnagyobb. Bár minden esetben helyismerettel rendelkező merülésvezetővel merültem, a tapasztalattal együtt az ember önbizalma is nő, és már nem tartja annyira az alakzatot. Velem megesett, hogy lámpa nélkül úsztam be egy roncsba. Amíg láttam az előttem lévő páros fényét, nem volt gond. Utána viszont enyhe idegesség lett úrrá rajtam, hogyan is keveredek ki onnan. Kikeveredtem. Balin egyszer olyan áramlattal találtuk szembe magunkat, hogy nem bírtam szusszal. A csapat eleje elhúzott, a vége meg lemaradt, én meg ott lebegtem a nagy semmiben. Épp a megoldáson agyaltam, amikor rám talált a merülőtársam. A leg­-

izgalmasabb eset Máltán történt. Itt már tényleg azon gondolkodtam, hogy mi jön előbb, a kiszáradás vagy a kihűlés, és milyen lesz éjszaka ringatózni a vízen. Nem találtuk a barlangot, ahova az öbölből elindultunk. Visszafelé pedig már az öböl bejáratát sem találtuk, mint kiderült, azért, mert mélyebben voltunk. Egy óra elteltével feljöttünk egy ismeretlen partszakasznál. Elhamarkodottan elindultunk a rossz irányba, aztán hátraarcot csináltunk, de már olyan messze voltunk, hogy tudtuk, saját erőből nem nagyon leszünk képesek kiúszni. Fárasztó dolog búvárfelszerelésben küzdeni a hullámokkal. Fél óra múlva megláttunk egy motorcsónakot, szerencsére észrevettek minket. Odajöttek, a csónak két oldaláról kötelet dobtak nekünk, abba kapaszkodva bevontattak minket az öbölbe. Ez is a sok rossz döntés következménye volt.

Nitrogénnarkózis

Minden búvár megtapasztalta már, csak mindenkinél másképp jelentkezik. Én legfeljebb egy kis bódultságot érzek, de olyan mélyen még nem voltam, hogy eszemet vesztve a halakat akarjam lélegeztetni az automatával. Láttam viszont egy videót, melyen az egyik lány a hajóról eszelősen vigyorgott, és kivette a szájából a reduktort. Ilyenkor azonnal emelkedni kell vele, de nehéz, mert nem ura az ember önmagának, és akár másokat is veszélybe sodorhat.

A sokat emlegetett maldívi túrán jutott el hozzánk két haláleset híre. Egy búvár „mosógépáramlatba” került, amely minden irányba forgatja az embert, aki így azt se tudja, merre van a lent és a fent. A hirtelen mélységváltozás bizony dekompressziós betegséget, tüdőrepedést is okozhat. A másik eset sokkal brutálisabb volt, egy csónak propellere sebzett halálra egy olasz búvárt.

Kifizetődő óvatosság

Egyébként a DAN búvárbiztosítási rendszer adatai szerint a balesetek leggyakoribb kiváltó okai az egészségi problémák. A halálokok között előkelő helyen szerepelnek a szív- és érrendszeri betegségek és az infarktus. Egy ilyennek sajnos szemtanúja is voltam. Azon a bizonyos maldívi túrán sajnos elvesztettünk egy osztrák búvárt, aki feltehetően infarktust kapott a merülés végeztével a felszínen. Szívszorító látvány volt, ahogy társai küzdöttek az életéért. Ez az élmény valamelyest meg is változtatta a búvárkodáshoz való hozzáállásomat. Azóta tudok nemet mondani egy-egy merülésre. 

Remélem nem vettem el senki kedvét a búvárkodástól, csak azt akartam érzékeltetni, itt nagyon is megéri szabálykövetőnek, óvatosnak és előrelátónak lenni. De nem veszélyesebb, mint az autóvezetés, vagy gyalog átkelni az úton. Viszont csak tökéletes állapotban, tökéletes felszereléssel lesz élvezhető és stresszmentes a merülés. És ne feledjétek, a legfontosabb, hogy a lemerülések és a feljövetelek száma osztható legyen kettővel. Jó levegőt!

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"278497","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 454px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"278496","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 399px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]