Megnézheti a Colosseum legfelső szintjeit

<p>November elsejétől megnyitják a látogatók előtt a Colosseum ókori római amfiteátrum nézőterének két legfelső emeletét, amely 40 éve zárva volt &ndash; jelentette be kedden Dario Franceschini olasz kulturális miniszter.</p>

November elsejétől megnyitják a látogatók előtt a Colosseum ókori római amfiteátrum nézőterének két legfelső emeletét, amely 40 éve zárva volt – jelentette be kedden Dario Franceschini olasz kulturális miniszter.

A hetvenes évektől nem volt látogatható a Colosseum két legfelső, vagyis 4. és 5. emelete, amelyeket biztonsági okokból zártak le. November elsejétől előzetes foglalással, idegenvezetéssel lesznek ismét látogathatók 25 fős csoportokban. A 75 perces látogatás ára fejenként kilenc euróba kerül, de ki kell váltani hozzá a Colosseum belépőjegyét is. Feledhetetlen élményben lesz része a látogatóknak – mondta Dario Franceschini a Colosseum legmagasabb emeleteiről.

A Krisztus után 80-ban felavatott amfiteátrum 48 méter magas volt: szektorokra osztott nézőterén a társadalmi osztályok jól elkülönítve foglaltak helyet. Az arénához legközelebbi sorokban a császár és udvartartása, valamint a szenátorok foglaltak helyet. A „színpadtól” fokozatosan távolodva az egyre alacsonyabb rétegek nézték az előadást. A legmagasabb szektorok közül a majdnem 40 méteres magasságban található negyedik emelet a nem jómódú kereskedőknek, az ötödik szint pedig a római népnek volt fenntartva. Az utolsó sorokban ülők nem látták igazán jól, mi történik a színpadon, de a lábuk alatt elterülő hatalmas amfiteátrum magával ragadó élményt kínált.

A Colosseum két legmagasabb szintjének biztonságba helyezésére és helyreállítására a római régészeti felügyelet 1,4 millió eurót fordított. Ebből az összegből a 2010-ben megnyitott harmadik emelet 700 négyzetméteres részének restaurálását is fedezték, valamint helyreállították a második és harmadik emelet közötti fedett folyosót. Ez a Colosseumban épségben fennmaradt egyetlen fedett folyosó: falain láthatók a mintegy 2000 éves fehér vakolat darabjai vörös feliratokkal, amelyeket az ott dolgozó munkások véstek fel.

A nézőtér fokozatos helyreállítása a műemlék összetett restaurálásának részét képzi. Tavaly fejeződött be a Colosseum külsejének megtisztítása és karbantartása, amelyet a Tod's olaszországi vállalkozói csoport finanszírozott 25 millió euróval. Az amfiteátrum belsejének helyreállítása az olasz kulturális tárca 18 millió eurós támogatásával zajlik, a következő lépés az aréna alatti részek restaurálása lesz, majd a Colosseumot – szükség esetén – lefedő tetőszerkezet megépítése, amelynek terveit a régészeti felügyelet már engedélyezte. A cél a Colosseum minél eredetibb állagának helyreállítása az évente több mint 6 millió ember által látogatott műemlék korszerű megőrzésével.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?