Jelentős növekedés a pozsonyi repülőtéren

Jelentős növekedés a pozsonyi repülőtéren

<p>Nőtt a pozsonyi repülőtér utasforgalma és teherforgalma is az idei első fél évben a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Most azt feltételezik, hogy 2016-ban elérhetik az 1,8 millió utast.</p>

A pozsonyi repülőtér utasforgalma az első fél évben csaknem 718 ezer volt, 22 százalékkal több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor a fejlődés üteme az első negyedévinél alacsonyabb lett. Akkor a növekedés mértéke 38 százalékos volt éves összehasonlításban.

Az idei első fél évben a BTS által bonyolított teherforgalom is nőtt, éves szinten 10 százalékkal 10 915 tonnára emelkedett. A növekedés üteme azonban ebben a szegmensben is lassult az első negyedévben kimutatott 18 százalékoshoz képest.

A vizsgált időszakban a légikikötőben lebonyolított repülőgép-landolások és -felszállások száma megközelítette a 12 ezret, ami 9 százalékos növekedés éves szinten.

Ez a fejlődés a légikikötő történetében és a régió repülőtereinek forgalombővüléséhez hasonlítva is az egyik legjelentősebb.

A szabadságszezont befolyásoló geopolitikai helyzet ellenére Ivan Trhlík, a repülőtér vezérigazgatója feltételezi, hogy 2016-ban az utasforgalom elérheti az 1,8 millió főt. Az első negyedéves adatok nyilvánosságra hozatalakor a BTS vezetője még kétmillió utasban reménykedett 2016-ra.

A pozsonyi Milan Rastislav Štefánik repülőtér Szlovákia legnagyobb, európai léptékben is jelentős forgalmat bonyolító nemzetközi légikikötője. A BTS 2012-ben átadott új terminálja évi 5 millió utas ellátására képes. A közel 540 alkalmazottnak munkát adó repülőtéren az utasforgalom 2008-ban volt a legmagasabb, elérte 2,2 millió főt. A SkyEurope fapados légitársaság csődje után a forgalma folyamatosan csökkent, a folyamat csak tavaly fordult meg

A pozsonyi repülőtérről jelenleg öt légitársaság, a Ryanair, a Pobeda, a ČSA, a flydubai és a Wizz Air indít egész éves, menetrend szerinti járatokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?