Hótalpas túra a Nagy-Fátrában

GAJDOS EMESE

Az interneten való böngészés során kiderült, hogy könnyen és költségtakarékosan megoldható a hótalpbérlés. Némi keresgélést követően, útibeszámolók és túraajánlatok áttanulmányozása után könynyen összeállt egy 3 napos program.

A Nagy-Fátra csábító, 1400-1500 méteres csúcsait és emelkedőit szemeltük ki a nagy teszteléshez egy februári hétvégén. A síelőkkel teli, nyüzsgő Donovaly közelében található csendes zsákfalu, Liptovské Revúce latyakos utcákkal és hófoltos domboldalakkal fogadott minket. Felmerült bennünk, hogy nem éppen ez a legalkalmasabb időpont a hótalpak felcsatolására, de szerencsére tévedtünk.

Régi gerendaházak között, egy patakon átkelve közelítettük meg a falu fölé magasodó egyik hegyoldalt, ahol az üzemen kívüli sípályán haladt a sárga jelzésű turistaút. Itt vette kezdetét a nagy móka. Egy érdeklődő kutya társaságában csatoltuk fel bakancsunkra a „jetitalpakat“, melyekről annyit tudtunk, hogy könnyebbé teszik a nagy hóban való közlekedést. Az első lépések furcsák voltak a szokatlan szerkezettel terhelt bakancsokban, de hamar belejöttünk a menetelésbe. A sípályán egyre magasabbra, egyre több hóban menetelve kiderült, hogy nem véletlenül alkottak ilyen segédeszközt az eszkimók a közlekedés megkönnyítésére. Nagyjából 600 méteres szintkülönbség leküzdése után két kis fakunyhó fedezékében tudunk szélvédett helyre húzódni a havazásban, innen visszafordultunk szálláshelyünk felé, hogy még sötétedés előtt letaláljunk a hegyről.

Túránk második napján a település végén lévő étteremig autóztunk, melynek közelében újra felcsatoltuk talpainkat és megragadtunk botjainkat. Az előző esti égi áldás már jelezte, hogy ezen a napon vastagabb hórétegre számíthatunk. Vyšná Revúcából vágtunk neki a Ploška-nyeregnek a sárgával jelzett úton. Látványos és néhol még őszi színekben pompázó fákkal szegélyezett, mély völgy mellett kanyargott az út egyre magasabbra. Egy idő után a szállingózó hópelyhekből erős havazás lett és egyre kevesebb fa között, erős szélben küzdöttünk a nehéz terepen. Nagyjából 1200 méteres magasságban két kis menedékház várt minket az út mellett. Innen felfelé haladva egyre nehezebbé vált a jeges hóban utat törni, de a semmihez sem hasonlítható, turistamentes táj és a hatalmas, fehér lepelbe burkolt mezők látványa megérte az erőfeszítést. Az 1390 méteren található nyeregben néhány méterre csökkent a látótávolság, az utat jelző oszlopokból épp csak a következő körvonalai rajzolódtak ki a széllel szemben. A nyeregben két kattintás erejéig bújtam ki dupla kesztyűmből, a jeges szélviharban találomra kaptam le a hóval borított útjelző táblákat, a fotókat csak később egy kandalló közelében, a vacsoraasztal mellett szemléltem meg alaposabban.

Az utolsó napon immár ragyogó napsütésben csúszkáltunk a közeli domboldalon a szánkókat helyettesítő műanyag csúszkákkal. A falut elhagyva a közeli világörökségi település, Vlkolinec felé vettük az irányt. A hóval borított kis gerendaházak között sétálva úgy tűnt, mintha egy népmese színes díszletei közé csöppentünk volna. A falu vége felé sétálva már messziről csábított minket a friss káposztás lepény illata a túra tökéletes zárásaként.

Két nap alatt mindannyian belejöttünk a hótalpazásba, melyhez a Nagy-Fátra ideális terepként szolgált. A síeléssel szemben a kanyargós utakon, a változatos tájakon haladva, a nagy hóban is biztonsággal juthatunk fel domboldalakon.