Hiányzó önreklám

Már jövő júniusban szavazhatnak a britek arról, hogy az Európai Unióban maradjanak-e, vagy sem, közölte David Cameron brit kormányfő. Az esemény, ha tényleg sor kerül rá, két szempontból érdekes. Egyrészt, mert Cameron nem akarja, hogy Nagy Britannia kilépjen az unióból, és ahogy a felmérések mutatják, a britek sem. Cameron mindössze el akar érni néhány dolgot Brüsszelben, ezért indította meg álfüggetlenségi harcát. Meglátjuk, mire megy vele. A másik szempont, hogy a brit népszavazás ötletet adhat (és talán már adott is) néhány (mostani vagy jövőbeni) európai vezetőnek, hogy egy hasonló kezdeményezéssel szavazatokat szerezzen magának. Az unió nagy baja ugyanis, hogy ha képes is megoldani dolgokat, azokat nem igazán látványosan teszi. Ezért az emberek többsége az unió létezéséből csak annyit érzékel, hogy Brüsszelben időről időre kitalálnak valamit, amit nekünk is be kell tartanunk. Vagy hogy néhány dél-szlovákiai falu iskolájára pár éve kiraktak egy táblát, amire az van írva, az Európai Unió támogatásával újították fel. Szóval nincs hálásabb kampánytéma, mint az Európai Unió szapulása, hiszen a brüsszeli vagy strasbourgi hosszadalmas és unalmas döntéshozatali folyamatokat még a tájékozottabb emberek sem hajlandók figyelemmel követni, a tájékozatlanoknak pedig tartalmasabb időtöltésnek tűnhet néhány összeesküvés-elmélet kényelmes befogadása az internetről vagy egyes kábeltelevízióktól. Szóval nagyon gyors és hasznos ellenzéki fegyver lehet az unió elleni uszítás: elég ha csak a francia Le Pen család tevékenységére gondolunk. Eddig hajszál híján mindig legyűrték őket, de jöhet majd egy olyan csillagállás, amikor az emberek már tényleg mindenkiben csalódtak, és adnak egy esélyt nekik is. Persze volt már ilyen Ausztriában Jörg Heider idején, de ő sem váltotta meg a világot azzal, hogy nem barátkozott Brüsszellel, sőt inkább Ausztriának ártott. Van ugyanis az uniónak egy hatalmas csodafegyvere: a strukturális alapok. Vagyis a támogatási keret, amiből minden ország pályázhat pénzre, és pályázik is. Szegény Szlovákia általában még a felét sem képes meríteni a rendelkezésre álló keretnek, de hát csak belejövünk majd valahogy. A lényeg viszont az, hogy ezekre az uniós pénzekre gyakorlatilag mindegyik európai kormányon levő hatalmi garnitúrának szüksége van, legyen az jobb- vagy baloldali kormány. Ezekből lehet nagy beruházásokat finanszírozni, amelyeket általában a kormánypártokhoz közeli cégek nyernek.

Az (ál)euroszkeptikus kezdeményezések tanulsága egyelőre annyi, hogy ha az unió hosszú távon az uniós polgárok bizalmába szeretne férkőzni, fordíthatna valamivel többet saját propagálására is. Hogy ne csak azt lássuk belőle, hogy bonyolult és lassú, hanem azt is, hogy miért jó, azon kívül, hogy időnként ad pénzt. Önreklámszakembereket pedig, ha Brüsszelben komolyan veszik a feladatot, Közép-Európából kellene kölcsönkérniük.