Haza akart gyalogolni az elveszett nyugdíjas

<p>Elkeveredett csoportjától egy 73 éves vidéki turista a zsúfolt pekingi Tiltott Városban, majd kétségbeesésében úgy döntött, hogy a nap állását figyelve gyalog vág neki a kétezer kilométeres hazaútnak.</p>

A Csöcsiang tartományi illetőségű férfi eltűnését a nyugdíjasok kirándulását szervező utazási iroda azonnal jelentette, de családja sem tudott kapcsolatba lépni vele, mert nem volt mobiltelefonja, írja az MTI.

Mint kiderült, a mandarint sem igazán beszéli, az írásjeleket nem ismeri és még személyazonosító okmány sem volt vele. Annyi pénze azonban volt, hogy vizet és elemózsiát vásároljon magának gyaloglás közben. Rendszerint ott aludt, ahol éppen ráesteledett.

A rendőrök a már némileg zavarttá vált, felhólyagosodott lábú férfit végül hat nappal később, több mint száz kilométerre a fővárostól, egy bejelentés alapján Tiencsin területén igazoltatták.

Elmondása szerint amikor véletlenül levált a csoportjától, megpróbált segítséget kérni több egyenruhástól is, de azok nem értették az általa beszélt nyelvjárást. Mivel sem családtagjának, sem az idegenvezetőnek a telefonszáma nem volt meg neki, úgy érezte nem maradt más választása, mint hogy nekivágjon a hosszú útnak.

A "felejthetetlen" hatnapos gyaloglás után falujába visszakerült férfi azt nyilatkozta a helyi sajtónak, hogy "soha többé nem fog utazni".
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?