Hangulatképek a varázslatos Írországból

Barátaink tapasztalatai alapján a néhány napos, jó esetben 2–3 hetes ír nyár a legnagyobb valószínűséggel májusban fordul elő, ezért az utazás időpontja nem volt kétséges. Ennél tökéletesebben nem is sikerülhetett volna az időzítés, szikrázó napsütés, csillogó, kék tenger és sárgán virágzó bokrok hada fogadott bennünket a szigeten.

Már leszálláskor szembetűnő volt, hogy minden felirat két nyelven, angolul és számunkra megfejthetetlenül furcsának tűnő ír nyelven volt feltüntetve. A nemzetközi repülőtérről éjszaka is közlekedő air coach bussszal jutottunk el a fővárostól délre fekvő Greystonesba.

Ez a Dublintól 1 órányi buszozásra található tengerparti város lett a bázisunk a környék bebarangolásához. Első napunkat a fővárosban töltöttük, ahová a tengerparton közlekedő vonattal, a Darttal jutottunk be. A Liffey-folyó partján sétálva jutottunk el a főváros (ír nyelven Baile Átha Cliath) Tűnek nevezett látványosságáig. A helyiek nagyon büszkék erre a szépnek és izgalmasnak sem nevezhető hatalmas oszlopra. Mindenesetre remek találkahelynek bizonyult a város jelképe, mely szinte a város minden pontjáról látható. Innen egy kifőzdékkel teli utca felé indultunk. A híres fish and chips, a tetemes mennyiségű olajban kisütött, vastag bundával borított hal és a hasábburgonya tökéletes megoldás, ha szűkös az ebédre szánt idő. A kocsmákkal és éttermekkel teli Temple Bar a város izgalmas színfoltja. Nem csak a jó sörök és a hangulatos belső terek végett kihagyhatatlan ez a városrész. A különböző színűre festett portálok sokaságáért is érdemes a környéken barangolni.

A rövid dublini városnézésből sem maradhatott ki a sörözés, ezért a Guinness múzeum felé indultunk szemerkélő esőben. Egy postás segítőkészen igazított útba bennünket, bár leginkább kézmozdulatai alapján fejtettük meg a helyes irányt. Időbe telik, amíg hozzászokunk az ír akcentushoz. A hatalmas és lenyűgöző székesegyház mellett vezetett az út a sörbirodalomba. Szent Patrik a város védőszentje, a székesegyház is róla kapta a nevét. Az írek itt is bebizonyították, hogy meg sem kottyan nekik egy kis eső, mindig felkészülten éri őket az égi áldás. A templomkertben többen is zavartalanul piknikeztek a nedves fűben.

Egy kiadós séta, majd kérdezősködés után jutottunk el Dublin egyik legismertebb látnivalójához. Persze az esőre álló időben nem csak mi döntöttünk úgy, hogy benti programot szervezünk. A Guinness múzeum kissé borsos árú belépője természetesen a sörkóstolót is tartalmaz. A gyár sajnos nem látogatható, viszont a felújított hétemeletes raktárépületben multimédiás eszközökkel, fotókkal, filmekkel, magyarázatokkal vezetnek be mindenkit a világhírű sör történetébe. A legfelső szinten található panorámás sörözőben szakértő csaposok osztogatják a frissen pohárba engedett nedűt. Türelmesen kivártuk a sorunkat, s azt a néhány percet, míg a zavaros léből csillogóan fekete sör lett.

Sörtúránkról a lenyűgöző méretű Trinity College mellett sétáltunk vissza a belvárosba. Írország legrégebbi egyeteme egy korábbi kolostor épületében kezdte meg működését azzal a céllal, hogy a katolikus tanokkal szembeszálló, jól képzett írországi protestáns értelmiséget neveljen ki.

Másnap már – bérelt autóval – észak felé vettük az irányt. Csupán a telefonszolgáltatóktól kapott SMS-ek és a hirtelen lerövidülő távolságok jelezték, hogy átléptünk Észak-Írországba. Kilométerről mérföldre, euróról fontra váltottunk. Belfastot érintve haladtunk tovább észak felé egy csodás part menti úton. A harsány zöld füvön birkák legelésztek, az időnként szemerkélő eső sem tántorította el őket a táplálkozástól. Az utat szinte megvilágították a vakítóan sárga virágú bokrok. Több helyen is nézelődésre csábított az izgalmas tengerparti táj. Éber sofőrünk még egy fókát is felfedezett a vízben. A bájos állat sajnos nem várta meg, míg szabályosan leparkolunk és mindenki készenlétbe helyezi a fényképezőgépét. Néhány másodpercre megmutatta magát, majd biztonságos fedezékbe merült. Meglepően napfényes időben autóztunk végig a parton, ahol egyre magasabb sziklafalak szegélyezték a tengert. A White Park Bay öbölhöz érve tökéletes látvány tárult elénk, minden egy helyen, Észak-Írország egy képbe sűrítve. Fehéren fodrozódó, mélykék tenger hatalmas, függőleges sziklafalakkal és szabályos sorban vonuló birkákkal. Sajnos el kellett szakadnunk ettől a látványtól, mert még előttünk állt írországi utazásunk legizgalmasabb programja.

Az Óriások ösvénye az ország különleges, sokak által felkeresett természeti látnivalója. Sok millió évvel ezelőtti vulkáni tevékenység eredményeként több ezer, szinte szabályos hatszögletű bazaltoszlop alkot hosszú ösvényt. A tenger felé haladva egyre kisebbek az oszlopok, mintha csak egy mérnökök által megszerkesztett lépcsőn sétálnánk le a partra.

A bazaltoszlopok között órákig lehet a tengert hallgatva bolyongani. Szerencsére viszonylag későn értünk a partra, nem volt zavaróan sok turista. Bár a legizgalmasabb partszakaszokon ki kellett várni, amíg mindenki elkészíti a bazaltoszlopok mögött felcsapó hullámokat megörökítő fotókat. A helyenként orgonasípszerűen elrendezett oszlopokat végigjárva az ösvény a kívánságszék felé kanyarodott. Ezen a hatalmas, karosszék formájú képződményen ülve bármit kívánhatunk, állítólag teljesül, igaz, az nem derült ki, hogy kihez fordulhatunk, ha mégsem vagy rosszul teljesül óhajunk. A parttól gigantikus méretű sziklafalak tetejére vezet az út a már kötelező elemekként felbukkanó birkákkal és sárga bokrokkal színesítve a látványt.

A hirtelen esősre forduló idő elől egy közeli étterembe húzódtunk, ahol helyi almaborral, sörrel, báránnyal és az elmaradhatatlan borsópürével jutalmaztuk meg magunkat.

Másnap délelőtt szokatlanul élettelen város fogadott minket Belfastban, délelőtt nyitva tartó kávézót sem sikerült találnunk. Vasárnap lévén a boltok is csak 1 óra körül tárták ki kapuikat. A városban számos felújított, katedrálisszerű téglaépület található. A hatalmas kupolájú városháza egy rendezett parkban emelkedik a környező épületek fölé. A parkban áll a Titanic áldozatainak emlékére emelt szobor. Tágas utcákon, hangulatos tereken át jutottunk ki az Albert-óratoronyhoz. A kissé ferdén az utca fölé magasodó toronytól már nincs messze az egykor számos robbantás célpontjául szolgáló Europa Hotel és a mellette álló Operaház. A Crown kocsma sem maradhatott ki a programból. A város legrégibb bárjába színes csempékkel borított bejáraton át jutunk be. Ha szerencsénk van, akkor beülhetünk a tíz, mesterien megmunkált üvegajtókkal lezárt box egyikébe.

Belfast egykori hajógyára óriási hírnévre tett szert a Titanic megépítésével. Körbejárható az a dokk, ahonnan a monstrum először vízre került. Ennyi élmény alapján is izgalmasnak tűnt a város. Pedig ki sem jutottunk abba a városrészbe, ahol az egykori katolikus–protestáns ellentétről hatalmas falfestmények tanúskodnak.

Sajnos kevés idő jutott a város felfedezésére, de az a néhány óra is elég volt, ahhoz, hogy a visszatérést tervezzük. Jövő évi naptárunkban egy program már biztosan szerepel: májusi vizit Írországban.

GAJDOS EMESE