<p>Ha hajóútra megy, és szeretné csökkenteni az út során a megbetegedés kockázatát, kerülje el a hajó nyilvános vécéit – javasolja egy amerikai kutatók által készített tanulmány. A kutatás ideje alatt összesen 1546 alkalommal ellenőrzött, véletlenszerűen kiválasztott 273 nyilvános vécének csupán 37 százalékát takarították egy nap legalább egyszer, és ez még csak egy adat a sok közül.</p>
Hajóútra megy? Kerülje a nyilvános vécéket!
FELDOLGOZÁS
A mosdóban vizsgált hat különböző tárgy közül például a vécéülőke bizonyult a legtisztábbnak. 275 alkalommal találkoztak a kutatók olyan mosdóval, ahol az azt megelőző 24 órában semmit sem takarítottak le, a legfelületesebben letisztított elem a pelenkázóasztal volt. Philip Carling, a bostoni Carney Kórház kutatója szerint a nyilvános vécék ülőkéit, lehúzóit, a fülkékben elhelyezett fogódzkodókat és kilincseket, valamint a mosdóajtók belső kilincseit és a pelenkázó asztalokat a legtöbb hajón nem takarítják és fertőtlenítik kellő alapossággal. „Komoly esélye van annak, hogy az utas megmosott keze beszennyeződjön, ahogy elhagyja a mosdót, hiszen a belső kilincseknek csupán 35 százalékát tisztítják naponta” – mutatott rá nyilatkozatában Carling, hangsúlyozva: egyedül a fertőtlenítés csökkentheti ezeket a kockázatokat. Mint arra Carling a Klinikai Fertőző Betegségek című szaklapban rámutatott, a fertőtlenítés hiánya jelentősen növelheti a betegség, különösen az erősen fertőző norovírus okozta hasmenés és hányás kockázatát. Carling az utasoknak azt tanácsolja: csak akkor használják a hajók nyilvános vécéit, ha muszáj, inkább szappannal és vízzel mossanak kezet, mint alkoholos kézfertőtlenítőkkel, és legyenek tudatában annak, hogy a sokak által megérintett felületek betegségeket terjeszthetnek. A kutatáshoz Carling és kollégái 46 egészségügyi dolgozót toboroztak, akik 2005 júliusa és 2008 augusztusa között zajlott hajóútjaikon minden nap ellenőrizték a véletlenszerűen kiválasztott, összesen 273 nyilvános mosdót. A hajók többsége amerikai kikötőkből indult és 82 százalékuk a legnagyobb öt hajótársaság járatai közül került ki. Az ellenőrzésekhez ultraibolya fényben világító, egyébként átlátszó, könnyen lemosható folyadékot fújtak a vizsgált felületekre, azután kézi ultraibolya lámpával ellenőrizték, hogy 24 órával később még mindig ott van-e a folyadék. (mti)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.