De miért éppen Macedónia?

GAJDOS EMESE

Macedónia lenyűgöző építészeti és csodálatos természeti adottságú ország hegyi kolostorokkal, szétszórt házakból álló falvakkal a legelképesztőbb hegyoldalakban, kristálytiszta tavakkal, felduzzasztott folyókkal, az 500 éves török uralomból maradt bazárokkal, mecsetekkel, derviskolostorral.

Bérelt minibusszal vágtunk neki a macedóniai nyaralásnak hatan, de a szerb határ átlépése után egy stoppos cseh párral bővült a létszám. Már a Belgrádon átvezető úton sikerült fennakadnunk a nem éppen segítőkészségükről elhíresült szerb rendőrök rostáján. Miután átgurultunk egy sárga jelzésen szinte azonnal szirénázó rendőrautó bukkant elő a semmiből és határozottan letereltek minket az út szélére. Nyelvi nehézségekkel tarkított alkudozás után sikerült harmadára letornáznunk az irreálisan magas bírságot, ragaszkodva ahhoz az álláspontunkhoz, hogy útleveleinket nem adjuk ki a kezünkből. Ezt követően éberen figyeltük a felüljárók alatt, bokrok mögött megbújó rendőröket, valamint a logikátlanul váltakozó 80 km-es és 40 km-es sebességkorlátozást jelző táblákat.

Szkopje

Sötétben értünk be Szkopjébe, ahol aznapi utolsó megmérettetésként hosszas kérdezősködés után egy taxis segítségével találtuk meg a két panelépület között megmaradt családi házban kialakított hostelt. A helyiek közvetlensége és önzetlensége már az első napon is kellemes meglepetésként ért bennünket. A főváros felfedezésére gyalog indultunk, de alig tettük ki a lábunkat az utcára, máris mellénk szegődött egy önjelölt helyi idegenvezető, aki lelkesen számolt be a látnivalókról és hazájáról. Ettől a pillanattól kezdve egész utazásunk során csak készséges és önzetlen emberekkel találkoztunk, akik türelmesen igazítottak minket útba, és büszkén meséltek az országról. Szkopjében először a Városi Múzeumhoz sétáltunk, melynek órája még mindig a város nagy részét romba döntő 1963-as földrengés időpontját mutatja. Szkopje mecsetekkel és dzsámikkal teli, török hangulatú óvárosát egy kőhídon át közelítettük meg. A bazárnegyed kis kézművesboltokkal teli utcáin – a szieszta idejét leszámítva – mindig zajlik az élet. Itt szerzik be a helyiek az esküvői ruhák alapanyagát, cipőt csináltatnak, levelestésztából készült, sajttal, hússal vagy spenóttal töltött bureket vesznek vagy csak egy kávé mellett időznek. Sok helyen találkoztunk angolul remekül beszélő helyiekkel, ha azonban nem tudtak idegen nyelvet, akkor is igyekeztek útbaigazítani minket. A számtalan török fürdő közül egyetlen egy sem tölti be eredeti funkcióját a városban, többnyire múzeummá vagy galériává alakították át ezeket a lenyűgöző épületeket. Az óvárosban elköltött ebéd után felgyalogoltunk a közeli magaslaton emelt erődhöz, ahonnan mesés kilátás nyílik a városra és a közeli Musztafa pasa mecset hatalmas kupolájára.

Szkopjéból a matkai víztározó felé vettük az irányt, ahol nagy kihívásnak tűnt a szálláskeresés. A főváros közelében a Treska folyó felduzzasztásával kialakított, lélegzetelállító sziklafalakkal körbezárt tározó ideális kiindulópont a környező hegyek felfedezéséhez. Mivel hotelnek nyomát sem találtuk, így bízva egy motorra pattanó helyi fiatal útbaigazításában, egy elhagyatottnak tűnő kempingben vertünk sátrat. Mint kiderült a macedón kempingek csak a nyári szezon kezdetén, július elején nyitnak ki. Addig pedig csak a helyiek időznek saját lakókocsijukban a hatalmas területű, egykor úttörőtáborok ideális helyszíneként működő sporttelepen. A víztározó közelében található Sveta Andreja templom, a kormány támogatásának is köszönhetően, felújítva fogadja az érdeklődőket. Útikönyvünk leírására hagyatkozva úgy döntöttünk, hogy feltúrázunk egy másik templomhoz is, de a jelzések hiányában egy kis faluban kötöttünk ki. Itt három 12-13 év körüli fiú vezetett el minket egy gyönyörű helyen álló kápolnához. Hatalmas sziklafalak emelkedtek ezen a részen a folyó fölé, lenyűgöző kilátással a víztározóra. Legelésző kecskék mellett jutottunk vissza a folyóhoz, ahol hallal, helyi sörrel és a kötelező sopszka salátával jutalmaztuk meg magunkat.

Tetovo

Utunkat a többségében albánok lakta Tetovo felé folytattuk, ahol a helyi piacon a görög olajbogyótól a szárított gyógynövényekig, a sajtoktól a több ízben készített burekig minden beszerezhető. A városban csak arra kell ügyelni, hogy eltaláljuk, albánul vagy macedónul köszönjünk-e az árusoknak. 2001-ben a véres ütközetek után sikerült kivívnia jogait a helyi albán közösségnek, így a nemzetiségi kérdés továbbra is érzékeny pont a helyiek körében. A városban található a Balkán egyik legszebb iszlám épülete a Tarka dzsámi, valamint a bektasi rend csodás kolostoregyüttese. A virágokkal teli kertben sétálva legnagyobb meglepetésünkre a kolostort vezető dervis egy kávéra invitált bennünket, beszélni kezdett az épületről és a helyi szokásokról. A bazárban barangolva számtalan olyan kis üzlet fedeztünk fel, ahol csak hagyományos esküvői viseletet és kézzel készített kiegészítőket árulnak. Az egyik bolt tulajdonosan tökéletes angolsággal részletezte az esküvői hagyományokat és mesélt arról, hogy milyen hatalmas anyagi áldozatot hoznak a családok a megfelelő öltözet beszerzéséért.

A városból a Mavrovo Nemzeti Park felé indultunk, ahol egy tóparti motelben találtunk megfelelő árú szobát és a helyi italt, a rakiját vizespohárnyi mennyiségben kínálgató személyzetet. Az albán határ közelsége miatt csak megfelelő engedélyek birtokában érdemes hegyi túrára indulni ezen a vidéken, így az esős idő ellenére a 17 km-re található Galicnik falut vettük célba. A minden év júliusában megrendezett esküvői fesztiváljáról híres zsákfaluba festői hegyek és legelésző birkák között értünk be. Az egyetlen hotelt üzemeltető lelkes család bárányhúst, helyi sajtokat, borokat és kakukkfűteát varázsolt vacsoraként az asztalunkra. Természetesen nem engedtek el minket fényképezkedés nélkül.

Kolostorok, vízesések

Másnap az ország egyik leglátványosabb egyházi épületegyüttesét, a Sveti Jovan Bigorski kolostort kerestük fel, ahol a szerzetesekkel együtt részt vehettünk egy szertartáson. A misztikus hangulatú ikonok között éneklő szerzetesek szálláshelyét folyamatosan bővítik, mert egyre több fiatal érzi úgy, hogy a vallásnak szeretné szentelni az életét. Innen a kolostorral szemközti hegyek között kiépített ösvényen jutottunk el a hatalmas Duf-vízeséshez. A végig az albán határ közelében haladó úton már messziről érezhető volt a közeli fürdők kénes vizének jellegzetes illata. Különleges élmény ellátogatni a helyiek egyik kedvelt fürdőjébe, de érdemes felkészülni a higiénés hiányosságokra és a tisztálkodási céllal érkező látogatókra.

Az Ohridi-tó

Az idő nekünk kedvezett, amikor az ország „Balatonja”, az Albániába átnyúló Ohridi-tó partjára értünk. Ohrid macsaköves utcái, virágokkal övezett házai és számtalan bizánci stílusú egyházi épülete sok turistát vonz. Bármerre barangoltunk is a városban, lépten-nyomon színes freskókkal díszített templomokra bukkantunk, melyek közül a legkülönlegesebb a tóparti magaslaton álló, képeskönyvbe illő Sveti Jovan Kaneo templom. Egy találomra kiválasztott templomban újabb meglepetés ért minket, amikor kiderült, hogy a pénztárosnő az épületet kutatta éveken át és könyvet is írt róla. Idegenvezetőnk, aki korábban egyetemi oktatóként dolgozott, lelkes áhítattal avatott be minket a freskók rejtelmeibe.

A városból a tó déli partja felé indultunk szállást keresni. Mivel már sötétedett, jobb híján egy este is nyitva tartó falusi boltban kötöttünk ki, melynek belő helyisége kocsmaként funkcionált. Mivel a boltos néni nem tudta elmondani nekünk, hogy hol találunk szabad szobát a faluban, így a legegyértelműbb megoldást választva nagy hévvel kézen ragadott minket és egy családi ház felé terelte csoportunk megdöbbent tagjait. A tévé elől felugrasztott idős házaspár mosolyogva és türelmesen készítette elő hatunknak a ház emeltén található, fejenként 5 eurónak megfelelő összegért kiadott szobákat. Mindezek után konyhájukba hívtak minket, gyümölcsökkel és rakijával pakolták meg az asztalt, majd részletesen mesélni kezdtek anyanyelvükön a családjukról. Macedón utazásunk során mindenhol csak önzetlen, kedves és türelmes emberekkel találkoztunk, akik nyelvtudás nélkül is minden esetben azonnal a segítségünkre siettek. Másnap egy legelésző kecskékkel övezett ösvényen sétáltunk le a kristálytiszta vizű tó kavicsos partjára, ahol órákon át élveztük a csendet és a környező hegyek látványát.

A faluból egy hegyi úton jutottunk el Bitola városába, körutazásunk utolsó állomására. Természetesen itt is kedves emberek segítettek a szálláskeresésben. Egy templom kertjében futottunk össze a helyi pappal, aki tiszteletünkre elhúzatta a macedón himnuszt az ott időző cigánybandával, majd autóba pattanva vezetett minket a város legkedvezőbb árú szállodájához, ahol még a recepciónál is segítségünkre volt. Másnap a feledhetetlen hangulatú, bádogos üzletekkel, cipőkészítő műhelyekkel, burekárusokkal és kávézókkal teli bazárban kerestük fel azt a galériát, melynek tulajdonosa még előző nap invitált meg minket egy kávéra. A több száz éves épületet eredeti stílusában felújító tulaj mesélt családjáról, édesapjáról, aki közreműködött az ország első nemzeti parkjának megalapításában. Országjárásunkat tökéletesen zárta le egy esküvő résztvevőinek a helyi cigánybanda zenéjére ropott körtánca.