Busszal vitték a repülő után az utasokat, mert az nélkülük szállt fel

Botrányos járat - kilenc órás késéssel érkeztek az utasok a célállomásra

Utasai nélkül szállt fel az easyJet egyik járata Portóból, őket végül busszal vitték el a célállomásra. Az eset még múlt pénteken történt. 

A Dail Mail beszámolója szerint a London-Gatwickről Lisszabonba tartó, U28717-es járat menetrend szerint felszállt a brit főváros második legnagyobb forgalmú repülőteréről, de az OE-LQZ lajstromú Airbus A319-es ezzel a járattal nem érte el a portugál fővárost - írja az Airportal.hu portál. 

Az easyJet szóvivője megerősítve az értesüléseket arról számolt be, hogy pályazár miatt meg kellett szakítani a járat útját és a Lisszabontól 300 kilométerre északra fekvő Portóban kellett leszállniuk.

Résidő problémák miatt a légitársaság úgy döntött, kiszállítja az utasokat a gépből, hogy inkább a terminálban várakozzanak. Ekkor azt közölték velük, hogy a gép megtankolása után visszaszállhatnak és folytatják útjukat.

Nem sokkal később azonban elérhetővé vált egy slot, ezt kihasználva a légitársaság a gépet Lisszabonba repülte, de üresen, hogy a Lisszabon-London járatot időben tudják teljesíteni.

Az utasok öt órán keresztül várakoztak Portóban, amikor közölték velük, hogy a gép nélkülük szállt fel és busszal kell Lisszabonba menniük.

A légitársaság ételt és italt biztosított, majd buszra szállította őket. Az utasok végül 9 órával a menetrend szerinti érkezés után értek a portugál fővárosba. Az easyJet szerint rajtuk kívül álló okok vezettek a történtekhez, de utasaik elnézését kérték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?