Árháborút hirdetett az egyik fapados

<p>A diszkont légitársaságok új munkahelyeket is létrehoztak, a Ryanair pedig &quot;árháborúra&quot; készül - hangzott el a CEE Aviation Conference légügyi konferencián.</p>



"Minden egymillió utas nagyjából ezer új munkahelyet teremt" - mondta Hajdu András, a WeLoW Aviation Consulting társalapítója a budapesti CEE Aviation Conference légügyi konferencián pénteken, írja az MTI.

Az első évben egy régióban átlagosan 140 új munkahely keletkezik megfelelő légi összeköttetés esetén, ez a járat üzemeltetésének hatodik évében már 1300-ra emelkedik. Napi 80 eurós átlagos költéssel számolva egy utas 212 euró bevételt generál az első évben, a hatodikban pedig már 342 eurót, tette hozzá.


A diszkont légitársaságoknak jelentős befektetést igényel egy-egy új járat elindítása, mivel egy átlagos, ezer kilométer hosszú útvonal üzemeltetése 7 millió euróba kerül. A repülőterek kiszolgálási díjai a diszkontok költségsorrendjében a második helyen vannak a kerozin után, ezért a repülőtér-üzemeltetők azzal tudják segíteni az új útvonalak beindítását, ha kedvezményeket adnak, amely viszont a sok utas miatt hamar megtérül.

Max Oldorf, a ch-aviation légügyi szaklap munkatársa a konferencián arról beszélt, hogy főként a diszkont légitársaságoknak köszönhetően jelentősen bővül egy-egy járat átlagos székkínálata: míg 2005-ben 111 ülőhelyet biztosítottak egy járaton, addig 2014-ben már 140-et.

Adataik szerint a regionális légitársaságok piaca jelentősen beszűkült: a legtöbb ilyen profilú cég megszűnt, a többiek pedig állami támogatás, vagy nagy társaság általi felvásárlás nélkül alig tudnak üzemelni. Tovább rontja a helyzetet, hogy a piac tovább szűkül - fűzte hozzá.

Kenny Jacobs, a Ryanair marketingért felelős vezérigazgató-helyettese előadásában azt hangsúlyozta, hogy a közép-kelet-európai régióban még nagyon nagy fejlődési potenciál van, ezért jelentős járatbővítéseket terveznek és nagyobb figyelmet fordítanak az üzleti utazókra is.

Jelezte továbbá: a jövő héten közlik a magyar piacra vonatkozó 2016-os nyári menetrendjüket, az idei téli időszakra pedig "árháborút" jelentettek be. Ezzel kapcsolatban a helyettes vezető további részleteket nem mondott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?