Múltidézés a kollégák szemével – II. rész

Szerkesztőségi összejövetelek, fordítandó pártdokumentumok, vérre menő viták – az Új Szó-sok élete a múltban is mozgalmas volt. Összeállítás kollégáink emlékeiből, második rész.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. december 14. 09:36

Örömkönnyek Rozsnyón

1948. december 15-én nagy pelyhekben hullott a hó Rozsnyón. „Magyar újság jelent meg!” – kiabálta a rikkancs a Bányászok terén, s pillanatok alatt elkapkodták az Új Szó első számát. Nekem is jutott egy, hazafelé menet örömmel lobogtattam, és terjesztettem a jó hírt. Mire hazaértem, nemcsak a hópelyhektől, hanem a könnyeimtől is átnedvesedett a hallgatás hosszú évei után megjelent első magyar lap. Örömkönnyek voltak ezek. Amint lehetett, előfizettem. Kezdettől fogva az egész lapot elolvastam még akkor is, amikor fiatal vendégmunkásként Csehországban, kőtörőben dolgoztam. Társaimmal együtt alig vártuk, hogy megérkezzen, mert ott az Új Szó jelentette az egyedüli kapcsolatot a magyar kultúrával. Később, amikor munkáslevelezőket keresett a lap, jelentkeztem, és rendszeresen tudósítottam a Csehországban dolgozó magyar munkások életéről. Majd csaknem 30 évig belső munkatársa voltam. Számomra az 

Új Szó olyan, mint a kenyér. Naponta kézbe veszem, és naponta fogyasztok belőle. Nincs olyan száma, amit legalább ne lapoztam volna át. 

Balázs Béla

Balázs Béla

Én így emlékezem...

Amikor találkoztunk, ő alig múlt húsz, én tizennyolc. Én egy tapasztalatlan vidéki lány, ő fiatal kora ellenére már megélt egyet s mást. Elvárásai voltak velem szemben, ezért sokat kellett tanulnom. Jó mestereim voltak, mindenben segítettek, igazi nagy csapat vett körül. Ma is hálával gondolok rájuk. Megéltünk jót és rosszat, volt móka, kacagás, de sírás is. Ahogy múltak az évek, egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Aztán egy nap úgy gondoltam, most van itt az ideje, hogy elengedjem, de utánam nyúlt, és megfogta a kezem. Ő most hetven, én „valamivel több” mint hatvan, negyvennyolc éve együtt. Hát nem csodálatos?

Szabó Joli

Szabó Joli

Éjszakába nyúló fordítások

A pártkongresszusok főbb anyagait általában teljes terjedelemben közöltük. Ilyenkor 4-5 embernek készenlétben kellett állnia, és amikor megérkezett a szöveg, egyenesen „gépbe” kellett diktálni. 1986 nyarán hét hónapos terhes voltam, s az SZKP kongresszusának főbeszámolója nem bírt megérkezni. Az ügyeletes kiadásvezető rám parancsolt, hogy míg várakozunk, addig aludjak a fotelben. Este tíz óra után megjött a fordítanivaló, s jóval éjfél után lettünk kész vele. Nagyon utáltuk a helyzetet, mert addig nem mehettünk haza, míg nem fordítottuk le az egészet, fejenként akár 20–25 oldalt. Valamire viszont mégiscsak jó volt a sok fordítás: olyan rutint szereztünk, hogy évekig ebből éltünk.

Pénzbüntetést egyszer, írásos figyelmeztetést pedig kétszer kaptam. Az elsőt – a gépírónővel együtt – azért, mert egy terjedelmes kongresszusi anyagban az SZKP XVI. kongresszusa helyett XIV. jelent meg. Írásban azért rótt meg a főszerkesztő, mert kiadásvezető titkárként az első oldalon Gabčíkovo helyett Bőst írtam, ugyanis a kettő nem fért ki. Második megrovásom oka az volt, hogy a március 15-i ünnepségek miatt kihagytam egy hír arról, hogy XY vezető politikus ellátogatott valahova.

Kovács Ilona

Kovács Ili

„Hívtak, és mi mentünk”

A korábban, a kisebb szerkesztőségekben (Szabad Földműves, Szabad Újság, Gömöri Hírlap) eltöltött évek után munkámban és életemben is nagy változást hozott a nap, amikor az Új Szó munkatársa lettem. Ebben a szerkesztőségben az irányítás és a szervezettség magasabb fokát tapasztaltam, érződött az idősebb munkatársak rutinja, a fiatal kollégák igyekezete. Remek társaság volt, sokat tanultam tőlük.

A politikai fordulat utáni években kerültem a napilaphoz, amikor jó volt újságírónak lenni. Az emberek megnyíltak, őszintén nyilatkoztak, és hívtak bennünket. Hívtak, és mi mentünk. Jártuk az üzemeket, a mezőket, látogattuk a családokat, és igyekeztünk megírni a riportalanyok munkahelyükön szerzett benyomásait, beleértve a visszásságokat is. Én naivan úgy képzeltem, ha a gazdasági vagy egyéb téren tapasztalt túlkapások a napilap révén kiderülnek, a problémák maguktól megoldódnak. Tévedtem. A gondok, a panaszok lapunkban nyilvánosságra kerültek, mégsem történt semmi.

A kilencvenes évek második felében aztán az anyaggyűjtésben nagy változások kezdődtek. Nehezítette a munkánkat, hogy az új vállalkozások tulajdonosai megtiltották alkalmazottaiknak, hogy tájékoztassák az újságírókat. Szóvivőket bíztak meg, akik sokszor kitértek a válaszadások elől. A vállalkozókat, a munkahelyeket és egyebeket érzékenyen érintő témák boncolgatásánál vége szakadt a hiteles, pontos és kimerítő tájékoztatásnak. 

A változások szerkesztőségünket sem kerülték el. Az eligazítások, a megbeszélések egyre gyakrabban csaptak át vitákba, szerkesztőségi értekezleteinken feszültebb lett a légkör. Egy ilyen heves tanácskozás után közöltem a főszerkesztővel, hogy felmondok. 

A felmondás napja örökké emlékezetes marad a számomra. Nem a tanácskozás légköre miatt, hanem azért, mert a megbeszélés teljesen véletlenül az ötvenedik születésnapomon zajlott. (Néhány munkatárssal egy, a szerkesztőséghez közeli kocsmában szerényen meg is ünnepeltük.) A felmondást később természetesen írásban is megerősítettem, és befejeztem a bő egy évtizedes újságírói tevékenységemet.

Farkas Ottó

Farkas Ottó
Balra: Farkas Ottó  Jobbra: Pohóczky Béla református lelkipásztor
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Mucusnak a hírszerzés segített a csajozásban?

Érsekújvár: a hóban fekve találták meg az eltűnt nőt

Több harmadosztályú út javítását tervezik Nyitra megyében

Megújult a kaszárnya déli szárnyának teteje is

Modellektől lopott, manipulált képekkel csábította Alena Zs. Glváčot

Frissítve

VIDEÓ: A Basternák-gyilkosság ügyében razziázik a NAKA, Alena Zs. sofőrjét is őrizetbe vették

Legfrissebb galériák
Olvasta már?