Tizenkét százalék

népszámlálás

Szlovákia polgárainak tizenkét százaléka jelölhette be első vagy második helyen a magyar nemzetiséget a népszámlálási kérdőíven. Ez derül ki abból a felmérésből, amelyet az Új Szó szerkesztősége készíttetett az AKO közvélemény-kutató céggel.

A megkérdezettek 9,8 százaléka mondta azt az AKO-nak, hogy magyar a nemzetisége, és további 2,2 százaléka azt, hogy a népszámláláson második helyen jelölte be a magyar nemzetiséget. Mivel közvélemény-kutatásról van szó, a kapott adatok természetesen eltérhetnek a tényleges számoktól. Azokra még jó ideig várni kell.

Azonban a megjósolt eredmény így is nagyon biztató. Erőt, hitet, támaszt adhat minden szlovákiai magyarnak. Nekünk különösen, hiszen a létünk függ ezektől a számoktól. Nincs még egy közösség, amelynek a sorsa jobban összefonódna a felvidéki magyarság jövőjével, mint a Szlovákia egyetlen magyar nyelvű napilapját kiadó alkotóműhelyé.

Örömmel tudósítunk arról, ha a magyar iskolák fejlesztik képzéseiket, növelik az oktatás színvonalát annak érdekében, hogy minél több szülő hozzájuk írassa a gyermekét. Külön öröm, amikor arról számolhatunk be, hogy a magyar óvodákban, iskolákban odafigyelnek a szülőföld, a helyi értékek bemutatására, a kötődés erősítésére. Elmondják a gyerekeknek, mit hoztak létre a korábbi generációk a településen, mennyi mindenkire és mi mindenre lehetnek büszkék, miért érdemes helyben maradni, ápolni az éltető hagyományokat.

Biztosan a magyar iskolák oktatói is örülnek ezeknek a számoknak, annak, hogy van, lehet utánpótlás, és sikeres a fáradozásuk. Nincs még egy közösség, amelynek sorsa jobban összefonódna a felvidéki magyarság jövőjével, mint a magyar iskolák pedagógusaié.

Örömmel tudósítunk arról, ha a szlovákiai magyar pártok olyan hatékony érdekképviselet létrehozásán fáradoznak, ami lehetővé teszi, hogy újra meghatározó tényezővé váljanak a szlovák parlamentben. Hiszen így lehet a leghatékonyabban dolgozni a Felvidék dinamikus fejlődéséért. Azért, hogy legyen elég vonzó munkahely és jó legyen itt élni. Biztosan a szlovákiai magyar pártok is örülnek ennek az eredménynek, ami sürgeti, hogy pontot tegyenek az erős Szövetségre. Hiszen nincs még egy közösség, amelynek sorsa jobban összefonódna a felvidéki magyarság jövőjével, mint a szlovákiai magyar közéleté.

Örömmel mutatjuk be a szlovákiai magyar kulturális élet sikereit, a magyar színházak kreatív előadásait, az online tárlatokat. Minden művészi megnyilvánulást, ami arról szól, hogyan élhetünk túl nehéz időszakokat, hogyan maradhat meg az emberségünk, identitásunk. Hiszen nincs még egy közösség, amelynek sorsa jobban összefonódna a felvidéki magyarság jövőjével, mint a szlovákiai magyar művészvilágé.

Örömmel mutatunk be gazdag életutakat, szép, emberi történeteket jóakaratú összefogásokról, amelyek erősíthetik a közösségi érzést. Szép számmal vannak ilyenek. És örömmel számolunk be helyi gazdasági sikertörténetekről, mert a közülünk kikerülő, prosperáló vállalkozók is érdemben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a jobb élet reményében ne vándoroljanak el a Felvidékről a szlovákiai magyarok.

A sorsunk a saját kezünkben van, hogy valóban lesz-e, marad-e ez a tizenkét százalék. Ki más lehetne ebben érdekelt, mint mi magunk, mindannyian.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?