Tavaly a lakosság 30,3%-a érezte magát szegénynek Szlovákiában

koronavírus Pozsony

Tavaly 30,3%-os volt Szlovákiában a szubjektív szegénység, 2020-hoz képest ez 3,7%-os növekedés. Ez a legmagasabb arány az EU-ban, az átlag 24,1%. Azonban a valóságban jelentős eltérés van a szubjektív szegénység és a ténylegesen szegénységi szint alatt élők aránya között – mutatott rá a Stratégiai Elemzések Intézete (ISA), az Eurostat adatait elemezve.

„Szlovákiában tavaly 16 százalékpontnyi volt a különbség a két adat között, Görögország után ez a második legnagyobb az EU-ban” – közölte az ISA. A szegénységi szint a mediánkereset 60%-ánál kezdődik, Szlovákiában a lakosság 14,3%-a tartozik ehhez a réteghez.

Az intézet hozzátette, hogy 2010 és 2018 között Szlovákia csak néhány százalékkal maradt el e tekintetben az EU-átlagtól, a törés 2019-ben következett be – más országokban csökkent az arány, Szlovákiában nőtt. 2023-ban már csak Bulgária (33,2%), valamint Görögország (67%) volt rosszabb helyzetben.

„A szomszédos országokban Csehországban a legjobb a helyzet a szubjektív szegénység téren (13,4%), megelőzte Ausztriát (13,7%). Lengyelországban 15,1%, Magyarországon 22,7% az arány” – tette hozzá az intézet. Az éllovas Luxemburg (6,8%), utána Hollandia (8%) és Finnország (10%) következik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?