Wanted: Tallós Prohászka István lappangó művei kerestetnek

Csallóközi vásár

2024. november 8-án lesz 50 éve, hogy elhunyt Tallós Prohászka István (Somorja, 1896–Újrónafő, 1974) felvidéki magyar képzőművész. Az évforduló és 2025. március 5. között a mosonmagyaróvári Hansági Múzeum méltó módon kíván megemlékezni a somorjai születésű, nemzetközileg elismert alkotóról. Ennek érdekében képvadászatot indít, hogy minél több lappangó festmény kerüljön elő.

Egy feldolgozatlan és negligált életmű, lappangó műalkotások, nemzetközi sikerek. Dióhéjban e tényekkel lehetne Tallós Prohászka István pályáját jellemezni. Sokoldalú volt az érdeklődése, második feleségével, Lauer Máriával egy olyan képzőművészeti műhelyt hozott létre Somorján, ahol a kísérletezés szellemében korszerű festmények, szobrok, ruhatervek, színházi díszlettervek, könyvillusztrációk és plakátok születtek. 1925 és 1947 között folyamatos kapcsolatot ápolt a kor legfontosabb magyar, szlovák, cseh és német értelmiségieivel. Azzal együtt, hogy a helyi közösségi élet fellendítését is támogatta, 1928-tól tagja volt a Pozsonyi Képzőművészeti Egyesületnek, az 1930-as évek elején egyik megalapítója lett a Szlovenszkói Úttörő Művészek Szövetségének, rendszeresen állított ki más nemzetiségű képzőművészekkel Prágában, Bécsben vagy Pozsonyban. Részt vett a szlovenszkói szociográfiai mozgalmak kibontakozásában, és tagja volt a Masaryk Akadémia művészeti osztályának. Mindemellett ismerte a kor legfontosabb izmusait, és a sajtó (csehszlovák, német és magyar) nagyra értékelte a munkásságát. Ennek köszönhetően számtalan állami és magángyűjtemény gazdagodott műveivel. Ezeknek az alkotásoknak egy része ugyan dokumentált, fotók is rendelkezésre állnak róluk, ám tulajdonosuk, jelenlegi fellelhetőségük ismeretlen.  

Ezeknek a műveknek a felkutatása nemcsak az életmű (újra)feldolgozását segíthetné, hanem nagyobb figyelmet szentelne Tallós Prohászka Istvánnak a modern művészeti kánonban és a műtárgypiacon is. Ha valakinek birtokában van Prohászka István és Lauer Mária szignózott műtárgya (pl. festmény, szobor, kárpit, textilruházat, grafika, színházi díszletterv, könyvillusztráció), a mosonmagyaróvári Hansági Múzeum rendelkezésre áll, és örömmel be fogja mutatni a nagyközönségnek.

A kezdeményezéssel kapcsolatban további információ kérhető, illetve megosztható a következő elérhetőségeken: Juhász Bálint, Mosonmagyaróvár, Hansági Múzeum, [email protected], +36309412220.

 

Tüzes szekér
Az éjjeliőr
Örök vándorlás
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?