Soros György: Életünk harca

Ukrajna szétlőtt lakótelep

A legutóbbi davosi találkozó óta a történelem menete drámaian megváltozott. Oroszország lerohanta Ukrajnát. Ez alapjaiban rázta meg Európát. Az Európai Uniót azért hozták létre, hogy megakadályozza, hogy ilyesmi megtörténhessen. Még ha a harcok abba is maradnak, aminek egyszer be kell következnie, soha nem fog visszaállni a korábbi állapot. Meglehet, hogy Ukrajna megszállása a harmadik világháború kezdetét jelenti, amit civilizációnk nem feltétlenül fog túlélni.

Ukrajna megszállása nem váratlanul történt. A világ az utóbbi fél évtizedben, de lehet, hogy ennél is hosszabb ideje egyre inkább belebonyolódott két, egymással szöges ellentétben álló kormányzati rendszer, a nyitott és a zárt társadalom közötti küzdelembe. Hadd magyarázzam el a lehető legegyszerűbben a kettő közötti különbséget.

A nyitott társadalomban az állam szerepe az egyén szabadságának a védelme; a zárt társadalomban az egyén szerepe az állam csúcsvezetőinek a szolgálata. Más, az egész emberiséget érintő kérdések – a járványok és az éghajlatváltozás elleni küzdelem, a nukleáris háború elkerülése, a globális intézmények fenntartása – háttérbe szorultak e küzdelem mögött. Ezért mondom, hogy civilizációnk talán nem fogja átvészelni.

Az 1980-as években kezdtem el foglalkozni azzal, amit én politikai filantrópiának nevezek. Abban az időben a világ jelentős része kommunista uralom alatt állt, és segíteni akartam azoknak az embereknek, akiket ez felháborított és akik harcoltak az elnyomás ellen. Gyors egymásutánban hoztam létre alapítványokat az akkori szovjet birodalom területén. Az erőfeszítés pedig sikeresebbnek bizonyult, mint vártam.

Izgalmas napok voltak. Egybeestek személyes pénzügyi sikereim időszakával is, ami  lehetővé tette számomra, hogy az 1984-es 3 millió dollárról három évvel később több mint 300 millió dollárra növeljem az éves adományaim összegét.

A 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után a helyzet elkezdett a nyílt társadalmak ellen dolgozni. Az elnyomó rezsimek felemelkedőben vannak, a nyílt társadalmak pedig ostrom alatt állnak. Ma Kína és Oroszország jelentik a legnagyobb veszélyt a nyílt társadalomra.

Hosszasan töprengtem azon, hogy ez miért történhetett meg. A válasz egy részét a digitális technológia, különösen a mesterséges intelligencia gyors fejlődésében találtam meg.

Agyaras technológia
A mesterséges intelligenciának elméletileg politikailag semlegesnek kellene lennie: jóra és rosszra egyaránt használható. A gyakorlatban azonban aszimmetrikus a hatás. A mesterséges intelligencia különösen jó abban, hogy az elnyomó rezsimeket segítő és a nyílt társadalmakat veszélyeztető ellenőrző eszközöket hozzon létre. Az ellenőrző eszközöket a Covid-19 világjárvány is segített legitimálni, mert a vírus kezelésében valóban hasznosnak bizonyultak.

A mesterséges intelligencia gyors fejlődése együtt járt a nagy techcégek és a közösségi média felemelkedésével. Mára ezek a konglomerátumok uralják a globális gazdaságot. Multinacionálisak, hatókörük az egész világra kiterjed.

Ezek a fejlemények messzemenő következményekkel jártak. Kiélezték a Kína és az Egyesült Államok közötti konfliktust. Kína világszínvonalúra emelte saját technológiai platformjait. Az Egyesült Államok tétovázott, mert aggódott az egyéni szabadságra gyakorolt hatásuk miatt.

Ezek az eltérő hozzáállások új megvilágításba helyezik az USA és Kína által képviselt két különböző kormányzati rendszer közötti konfliktust. Hszi Csin-ping Kínájának, amely minden más országnál agresszívebben gyűjt személyes adatokat állampolgárai megfigyelése és ellenőrzése céljából, hasznot kellene húznia ezekből a fejleményekből. De, ahogyan azt később kifejtem, ez nem így van.

A Putyin–Hszi tengely
Hadd térjek rá a közelmúltbeli fejleményekre: Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping február 4-ei találkozójára a pekingi téli olimpia megnyitó ünnepségén. Hosszú nyilatkozatot adtak ki, amelyben bejelentették, hogy a kettejük közötti együttműködésnek „nincsenek határai”. Putyin tájékoztatta Hszit a „különleges ukrajnai katonai műveletről”, bár nem világos, elmondta-e Hszinek, hogy egy teljes körű támadást indít Ukrajna ellen. Az amerikai és brit katonai szakértők minden bizonnyal elmondták kínai kollégáiknak, hogy az oroszok mire készülnek. Hszi rábólintott, de megkérte Putyint, hogy várjon a téli olimpia befejezéséig.

Hszi a maga részéről elhatározta, hogy az olimpiát a Kínában akkor éppen csak terjedni kezdő Omikron-variáns ellenére is megrendezi. A szervezők mindent megtettek, hogy légmentesen zárt buborékot hozzanak létre a versenyzők körül, és az olimpia zökkenőmentesen lezajlott.

Az Omikron azonban megvetette a lábát a népesség körében, először Sanghajban, Kína legnagyobb városában és kereskedelmi központjában, mára pedig az ország többi részén is elterjedt. Hszi mégis kitartott a zéró-Covid álláspont mellett, és nagy megpróbáltatásokat okozott Sanghaj lakosainak azzal, hogy rögtönzött karanténközpontokba kényszerítette őket, ahelyett, hogy otthonukban helyezhették volna magukat karantén alá. Ez a nyílt lázadás szélére sodorta Sanghajt.

Sokan értetlenül állnak e látszólag irracionális megközelítés előtt, de én  magyarázatot tudok adni rá: Hszi bűnös titkot rejteget. Nem mondta el a kínai polgároknak, hogy olyan oltóanyaggal oltották be őket, amelyet az eredeti vuhani variánsra fejlesztettek ki, és nagyon kevés védelmet nyújt az új változatok ellen.

Hszi nem engedheti meg magának, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, mert karrierjének egy nagyon kényes pillanatához érkezett. Második hivatali ciklusa 2022 őszén jár le, és szeretné egy példátlan harmadik ciklusra is kineveztetni magát, ami végül ahhoz vezetne, hogy élete végéig hatalmon maradna. Gondosan megkoreografálta a folyamatot, amely lehetővé tenné számára, hogy beteljesítse élete ambícióját, és mindent ennek a célnak kell alárendelnie.

Szemben Oroszországgal
Közben Putyin úgynevezett „különleges katonai művelete” nem a terv szerint alakult. Azt várta, hogy hadseregét Ukrajna orosz ajkú lakossága felszabadítóként fogadja, katonái magukkal vitték a díszegyenruhájukat a győzelmi parádé miatt. Erre szonban nem került sor.

Ukrajna váratlanul erős ellenállást tanúsított, és súlyos károkat okozott a megszálló orosz hadseregnek. A rosszul felszerelt, rosszul irányított orosz haderő gyorsan demoralizálódott. Az Egyesült Államok és az Európai Unió Ukrajna segítségére sietett, fegyverekkel látta el az országot. Ezzel a támogatással Ukrajna képes volt legyőzni a sokkal nagyobb orosz hadsereget a Kijevért vívott csatában.

Putyin nem engedhette meg magának, hogy elfogadja a vereséget, és ennek megfelelően változtatott a tervein. A Groznij ostrománál elkövetett kegyetlenkedések, majd a szíriai hadművelet miatt hírhedt Vlagyimir Samanov tábornokot nevezte ki parancsnoknak, és utasította, hogy május 9-ig, a győzelem napjának megünnepléséig érjen el valamiféle sikerként felmutatható eredményt.

Putyinnak azonban nagyon kevés ünnepelni valója volt. Samanov Mariupol kikötővárosra összpontosított, amelynek korábban 400 000 lakosa volt. Ezt a várost is porig rombolta, mint korábban Groznijt, de az ukrán védők hosszasan kitartottak.

Emellett a Kijevből való sietős kivonulás során kiderült, hogy Putyin hadserege milyen barbár kegyetlenkedéseket követett el a polgári lakossággal szemben az északi elővárosi zónában. Az orosz egységek által elkövetett háborús bűnök jól dokumentálhatók, a Bucsában és más településeken legyilkolt civil áldozatok képei mindenkit felháborítottak. Persze, nem Oroszországban, ahol a lakosság nem jut információkhoz Putyin háborújáról.

Az Ukrajna elleni támadás most új szakaszba lépett, amely sokkal nagyobb kihívást jelent az ukrán hadsereg számára. Nyílt terepen kell harcolnia, ahol az orosz haderő számbeli fölényét nehezebb ellensúlyozni.

Az ukránok mindent megtesznek, ellentámadást indítanak és behatolnak az orosz területekre. Ez azzal az előnnyel jár, hogy az orosz lakosság számára is nyilvánvalóvá válik, mi is történik valójában.
Közben az Egyesült Államok is megtesz minden tőle telhetőt, hogy mérsékelje az Oroszország és Ukrajna anyagi lehetőségei közötti különbséget, a napokban példátlan, 40 milliárd dolláros segélyt hagyott jóvá az ukrán vezetés számára. Nem tudom megjósolni az eredményt, de Ukrajnának minden bizonnyal van esélye a harcra.

Egyesültebb Európa
Nemrégiben Mario Draghi olasz miniszterelnök és más európai vezetők még tovább mentek. Az ukrajnai megszállást arra akarták felhasználni, hogy elősegítsék az erősebb európai integrációt, hogy az, amit Putyin tesz, soha többé ne fordulhasson elő.

Enrico Letta korábbi kormányfő, az olasz Demokrata Párt vezetője egy részben szövetségi Európa tervét terjesztette elő. A szövetségi rész hét területet fedne le: külpolitika, menekültügy, energetika, védelem, szociális ügyek és egészségügy. Sokan, köztük én is, azt vallják, hogy az élelmezést és a klímabiztonságot is fel kellene venni a listára.

Európa szövetségi magjában egyetlen tagállamnak sem lenne vétójoga. Más területeken a tagállamok csatlakozhatnának a „hajlandók koalícióihoz”, vagy egyszerűen fenntarthatnák vétójogukat.
Emmanuel Macron Európa-párti megközelítésének jelentős kiszélesítésével a földrajzi bővítés mellett érvelt, valamint amellett, hogy az EU-nak fel kell készülnie erre. Nemcsak Ukrajnának, hanem Moldovának, Grúziának és a Nyugat-Balkánnak is meg kellene felelnie az európai uniós tagság feltételeinek. A részletek kidolgozása még sokáig el fog tartani, de úgy tűnik, Európa jó irányba halad. Az ukrajnai megszállásra gyorsabban, egységesebben és erőteljesebben reagált, mint története során valaha. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a tétova kezdetek után szintén erős Európa-párti hangnemre váltott.

Európa orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függősége azonban továbbra is túl erős, ami nagyrészt a korábbi német kancellár, Angela Merkel merkantilista politikájának tudható be. Merkel különleges megállapodásokat kötött Oroszországgal a gázszállításról, és Kínát Németország legnagyobb kereskedelmi partnerévé emelte. Emiatt lett Németország Európa legjobban teljesítő gazdasága, amiért most súlyos árat kell fizetnie. Németország gazdaságát újra kell hangolni. Ez pedig hosszú időbe fog telni.

Olaf Scholzot azért választották meg kancellárnak, mert megígérte, hogy folytatja Merkel politikáját. De az események arra kényszerítették, hogy feladja ezt az ígéretét. Ez nem ment könnyen, mert szakítania kellett a szociáldemokraták megszentelt hagyományaival.

De amikor az európai egység fenntartásáról van szó, Scholz látszólag mindig helyesen cselekszik. Lemondott az Északi Áramlat 2-ről, elkötelezte magát, hogy 100 milliárd eurót fordít védelemre, és fegyvereket szállított Ukrajnába, szakítva egy régóta fennálló tabuval. A nyugati demokráciák pedig általában hasonló elszántsággal reagáltak az Ukrajnát ért orosz támadásra.

Despotikus katasztrófák
De mit tud felmutatni a két diktátor, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping? Egy olyan szövetség köti össze őket, amelynek nincsenek határai. Sok közös vonásuk is van. Megfélemlítéssel uralkodnak, és ennek következtében őrületes hibákat követnek el. Putyin azt várta, hogy Ukrajnában felszabadítóként fogadják; Hszi Csin-ping pedig egy olyan zéró-Covid politikához ragaszkodik, amely semmiképpen sem tartható fenn.

Úgy tűnik, Putyin felismerte, hogy szörnyű hibát követett el, amikor megtámadta Ukrajnát, és most elő akarja készíteni a terepet a tűzszüneti tárgyalásokhoz. De a tűzszünet elérhetetlen, mert Putyinban nem lehet megbízni. Putyinnak béketárgyalásokat kellene kezdeményeznie, amit soha nem fog megtenni, mert ez egyenlő lenne a lemondással. A helyzet zavaros. Egy katonai szakértőnek, aki ellenezte az inváziót, megengedték, hogy az orosz televízióban tájékoztassa a nyilvánosságot arról, milyen rossz a helyzet. Később hűséget esküdött Putyinnak. Érdekes módon Hszi Csin-ping továbbra is támogatja Putyint, de már nem korlátlanul.Ez kezd magyarázatot adni arra, hogy Hszi Csin-pingnek miért kell elbuknia. Az, hogy engedélyt adott Putyinnak egy sikertelen támadásra Ukrajna ellen, nem szolgálta Kína érdekeit. Kínának kellene az erősebb partnernek lennie az Oroszországgal kötött szövetségben, de Hszi Csin-ping önérvényesítő képességének hiánya lehetővé tette Putyinnak, hogy elbitorolja ezt a pozíciót. Ám Hszi legrosszabb lépése mégis az volt, hogy ragaszkodott a zéro-Covid politikájához.

A lezárásoknak katasztrofális következményeik voltak. A kínai gazdaság mélyrepülése márciusban kezdődött, és tovább fog folytatódni, amíg Hszi meg nem változtatja az irányt – amit nem tud megtenni, mert nem képes beismerni a tévedését. Az ingatlanválság tetejébe a kár olyan nagy lesz, hogy az a világgazdaságra is kihat. Az ellátási láncok megszakadásával a globális infláció globális gazdasági válságba  fordulhat.

A kockázatkezelés esélyei
A Nyugat számára komoly dilemma, hogy minél gyengébb lesz Putyin, annál kiszámíthatatlanabbá válik. Az EU tagállamai érzik a nyomást. Felismerték, hogy Putyin talán nem fogja megvárni, amíg alternatív energiaforrásokat fejlesztenek ki, hanem még akkor elzárja a gázcsapokat, amikor az nagyon fog fájni. Ahogy azt megtette Bulgária, Lengyelország, Finnország esetében.

A múlt héten bejelentett RePowerEu program is ezeket a félelmeket tükrözi. Olaf Scholz különösen aggódik a különleges alkuk miatt, amelyeket elődje, Angela Merkel kötött Oroszországgal. Mario Draghi bátrabb, bár Olaszország gázfüggősége majdnem akkora, mint Németországé. Európa kohéziója komoly próbatétel előtt áll, de ha továbbra is közösen lép fel és megőrzi egységét, az megerősítheti Európa energiabiztonságát és vezető szerepét az éghajlatváltozás terén is.

De mi a helyzet Kínával? Hszi Csin-pingnek számos ellensége van. Senki sem meri közvetlenül támadni, mert a felügyelet és az elnyomás minden eszközét a saját kezében központosította, de köztudott, hogy a kommunista párton belül is vannak nézeteltérések. Ez olyannyira kiéleződött, hogy a sajtóvisszhangja az átlagemberekhez eljutó lapokban is megjelent.

A várakozásokkal ellentétben Hszi az általa elkövetett hibák miatt talán nem fogja megkapni a hőn áhított harmadik ciklusát. De még ha meg is kapja, a Politikai Bizottság nem biztos, hogy szabad kezet ad neki a következő Politikai Bizottság tagjainak kiválasztásában. Ez nagymértékben csökkentené hatalmát és befolyását, és kevésbé lenne valószínű, hogy az uralma az élete végéig tartana.

Közben, amíg dúl az ukrajnai háború, a klímaváltozás elleni küzdelem a második helyre szorul. Pedig a szakértők azt mondják, hogy már most nagy lemaradásban vagyunk, és az éghajlatváltozás lassan eléri a határt, ahonnan visszafordíthatatlanná válik. Ez pedig a civilizációnk végét jelentheti.

Ezt a kilátást különösen ijesztőnek találom. A legtöbben elfogadjuk, hogy előbb-utóbb meg kell halnunk, de természetesnek vesszük, hogy a civilizációnk fennmarad.

Ezért minden erőnket mozgósítanunk kell, hogy a háború mielőbb véget érjen. A civilizációnk megőrzésének legjobb, és talán egyetlen módja Putyin legyőzése. Ez a lényeg.

Soros György
A szerző az Open Society Foundations alapítója és elnöke. A szöveg a davosi Világgazdasági Fórumon elhangzott beszéd átirata.

©Project Syndicate, 2022.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?