Pozsony – a (nem) tervezett város

Magyarra talán így fordíthatnánk a címet: Pozsony – a (nem) tervezett város.

A monográfiát a Henrieta Moravčíková építészetelméleti szakember, a Szlovák Műszaki Egyetem professzora és a Szlovák Tudományos Akadémia Építészeti Osztályának vezetője által létrehozott munkacsoport (Moravčíková mellett Peter Szalay építészet- és művészettörténész, Katarína Haberlandová építészettörténész, valamint két építész, Laura Krišteková és Monika Bočková) több mint egy évtizedes kutatásainak köszönhetjük. A szerzőkkel beszélgető, a Pozsony-tematikában eddigi munkássága révén is otthonosan mozgó Michal Hvorecký író a könyvet monumentális vállalkozásnak nevezte.

A nagy formátumú, szlovák és angol nyelvű, 640 oldalas kötet bevezetője áttekintést ad a várostervezéssel és -építéssel kapcsolatos korábbi kutatásokról és interpretációkról. Időtengelyen vázolja, melyek voltak Pozsony fejlődésének/fejlesztésének főbb mozzanatai az 1740 és 2020 közti időszakban, majd ugyanezt korszakonként taglalja egy-egy fejezetben. Képet kaphatunk arról, hogy a Mária Terézia megbízásából városrendezési terveket készítő Franz Anton Hillebrandt, a bécsi császári építészeti hivatal vezetője időszakától napjainkig milyen elképzelések születettek Pozsony átalakításáról, bővítéséről, és ezekből a tervekből mi valósult meg.

Moravčíková a könyvbemutatón hangsúlyozta, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően hibrid módszert alkalmaztak. Nem várostörténetet akartak írni, mert már számos ilyen jellegű munka látott napvilágot. „Mi a történetírói módszert a város speciális részeire vonatkozó történelmi szondákkal kapcsoltuk össze” – mondta. Ezek tipológiai kutatásoknak számítottak. Vizsgálták, hogyan vált a Széplak utca (Obchodná) lineáris utcából összetett városi területté, a Kő tér/Kőfaragók tere (Kamenné námestie) peremterületből egy újabb központ részévé, miként változtak a várral és a Váraljával, a Duna-balparti területtel, a mai Vajanský út és a Duna közti résszel kezdődő, de javarészt a mai Šafárik tértől és Štúr utcától keletre eső kormányzati negyeddel és a dunai negyeddel, továbbá a vasúti főpályaudvar és a mai Öreg/Régi híd közti tengellyel kapcsolatos fejlesztési tervek. Külön-külön fejezetben tárgyalja a kötet az egykor falakkal közrefogott városmag mentén futó belső körút és a későbbi külső körút problémakörét. Követi a 19. századi ipari negyedből egyfajta új városközponttá formálódó Zóna Chalupkova alakulástörténetét – ez a délről a Szlovák Nemzeti Színház új székháza és az Eurovea bevásárlóközpont, északról az új buszfőpályaudvar, nyugatról a Dosztojevszkij sor és a Karadzsics utca, keletről pedig az Apollo hídhoz kapcsolódó Kassai út által határolt terület. Átfogó ismertetővel szolgálnak a szerzők a vasút- és iparfejlesztési koncepciókról, külön fejezet foglalkozik egyes dunai, ligetfalui és téglamezei sportlétesítményekkel és területük változó szerepével, valamint a lakásépítés kérdéseivel.

A szöveg értelmezését nemcsak képek és térképek segítik, hanem vizualizációk is. Ezeket az eddigi várostérképek, tervrajzok, képek és leírások integrálásával Krišteková és Bočková készítette. A szerzők a könyvbemutatón utaltak arra, hogy sok esetben mozaikszerűen kellett összerakniuk az ismereteket, és nemegyszer a létrejött háromdimenziós látványképek alapján a leírásokat is árnyalták. Közös munkaként jegyzik a monográfiát, és az egyes fejezeteknél sem jelzik a szerzőséget.

A városfejlesztési koncepciókat megalkotó, a Pozsony építészeti fejlődése szempontjából megkerülhetetlen szakemberek rövid életrajza is szerepel a könyvben, az eligazodást és a célirányos keresést pedig részletes jegyzék segíti a közterületek (utcák, terek és más térformák) szlovák, német és magyar megnevezéseivel.

A könyvbemutatón többször is megfogalmazódott, hogy a mai Pozsony egyfajta nem szándékos kontinuitás eredménye. Ennek bővebb kifejtése több teret igényel, de a bemutatón Moravčíková és Szalay is utalt arra, hogy az első átfogó modernizációs tervek a 19. század végén születettek meg, amelyeket – tette hozzá Haberlandová – az ipari forradalom előtti fejlesztési kulcsmozzanatként Hillebrandt tervei előztek meg. Moravčíková kiemelte Palóczi Antal (1849–1927) budapesti építész szerepét, akinek az 1907 és 1917 közt készült városrendezési terve máig egyfajta alapnak tekinthető. (Tegyük hozzá, Pozsony mellett hasonló munkálatokat végzett például Aradon, Brassóban, Nagyszebenben és Nyíregyházán is.) „Ő volt az, aki megrajzolta a körutat, hogy annak merre kell húzódnia, és ő jelölte ki, hol lehetne a jövőbeni új Duna-híd. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket szokás teljesen másvalakinek tulajdonítani, pedig éppen ezekben a 19. század végi, 20. század eleji forradalmi években gyökereznek” – fogalmazott Moravčíková. Utalt arra, hogy korábban zömmel a várostervezés 1918 utáni történetét tárta elénk a szakirodalom, „mintha Pozsony 1918 előtt nem is létezett volna”. „Ez azonban nem igaz, mítosz, és mi tulajdonképpen megmutattuk, hogy a szisztematikus, következetes tervezésnek, a szabályozásnak lényegében megvan a 19. századi hagyománya.”

Ezzel az örökséggel pedig például a pozsonyi és Pozsonyhoz kötődő magyar olvasónak is érdemes megismerkednie.

Korpás Árpád

Bratislava (ne)plánované mesto/(un)planned city, Henrieta Moravčíková és szerzői munkaközössége, Slovart 2020, 640 oldal