Németh Zoltán: Báthory IC

A Báthory IC köhög, köhécsel, kahol, kahog, krahácsol, tikákol, cikákol, kohácsol, göthöl, kehel. Budapestről indul, a Nyugatiból, jelen állás szerint 8.12-kor, de már Párkány után szinte kiköpi a tüdejét. Érsekújvárban elsírja magát. Nem véletlenül. Hiszen már Vác előtt hezitál, Vác után tétovázik. Nagymaros előtt bizonytalankodik, Szob után határozatlankodik. Vajon átlépje-e a határt. Pozsonyban tűnődik egy sort, vacillál, elinduljon-e. Kétszer megszámolja az utasokat a peronon, mire döntést hoz. Majd szinte közvetlenül ezután, a pozsonyi, „főpályaudvarra nem hasonlító főpályaudvar” után következő alagútban habozni kezd, öregesen megáll. Csípőre teszi a kezét. Hogy számszerűsítsünk: a 950 km-es út 232. kilométerénél már eljátssza a nagyhalált.
Břeclav messziről integet neki, a mi szegény Báthory IC-nk visszainteget, hahó, hahó, de nem is próbálja leplezni kimerültségét. Fáradtságát. Valaki kitalálta a Nyugati pályaudvaron, hogy Břeclav mellé zárójelben a Leventevár kifejezést írják a neon kijelzőn. A Báthory IC erről inkább nem beszél, nem árulja el régi barátjának, Břeclavnak. Magában röhög. Kölcsönös kézfogások és ölelések után (nagy karlendítések, lapogatások) 12.09-kor búcsúzik.
Hodonín 12.20, Staré Město u Uh. Hrad. 12.37, Otrokovice 12.50, Přerov 13.09, Hranice na Moravě 13.28, Ostrava-Svinov 13.55, Ostrava hl. n. 14.03, Bohu­mín 14.12. Én ezt a szenvedést nem részletezném. Csehország a világ egyik legszebb országa. Hegyek, völgyek, patakok, csermelyek, ahogy a himnuszuk megírta, fokozatosan ezzé alakult át a cseh táj, hogy megfeleljen a himnuszának, illatozó rétek, legelők, szántóföldek, dombok, kanyargós utak – és sínpárok. Na de hogyan ficánkoljon itt, kanyarok és lejtők szegélyét követve egy nemzetközi gyorsvonat, akit ráadásul folyton megállítanak. Mire úgy igazából elindulna, már le is ülteti őt Otrokovice maga mellé egy sörre. Egy sörből kettő lesz, kettőből négy, és a Báthory IC, aki már Magyarországon haldokolt, itt már tántorog, dőlöngél, csikorog, szaggat, szétesni készül.
Hagyjuk őt akkor Otrokovicé­ben, és térjünk vissza Magyarországra és Szlovákiába! A Báthory IC a Duna-parton játékosan incselkedik az arcába csapódó ágakkal. Naponta átnéz a visegrádi várra, lefényképezi minden ablakával. Szerintem a Báthory IC már akkor korzózott, csatangolt, tekergett, kujtorgott, csalinkázott a Budapest–Varsó vonalon, amikor Drakula ott raboskodott. Ebben az esetben pedig akár Báthory István erdélyi fejedelemmel és lengyel királlyal is kezet foghatott, ha jól gondolom.
Párkányban megszámolja a vasútállomás tetején fagyoskodó galambokat. Ezek a madarak még a nyári hőségben is úgy ülnek az állomás tetején, mintha fagyoskodnának. Név szerint ismeri az összes falut: Muzsla, Béla, Köbölkút, Kisújfalu, Kürt, Perbete, Udvard. Ha sötétben utaznék, bekötött szemmel, akkor is felismerném mindegyik települést a sínek hangjából. Azt nem tudtad, hogy a sínek énekelnek, zenélnek, muzsikálnak?
A diószegi állomáson mindig ott látom Talamon Alfonzot (1966–1996). Sorban áll egy kofoláért vagy újságért. Nyúzott kabátzsebében néhány könyv. Attól félek, kiugrok a rohanó vonatból, hogy végre – annyi év után – beszélhessek vele. Fonzi, mi a helyzet? Mit csinálsz most? Megáll a Báthory IC, Fonzi végül is sört vesz nekünk, hármasban sörözünk az állomás restijének egyik kék-fehér kockás terítőjű asztalánál. A vasutasok türelmetlenek, de hiába, Fonzi akkor már a vonatpostásként eltöltött hónapjairól beszél, én pedig novelláinak sötét folyosóit, kísértetiesen csapódó ajtajait elemzem. Ismerős, komolyodik el a Báthory IC, ingatva a fejét. Még egy sör, aztán nyomás Pozsonyba.
Hol is hagytuk abba? Otro­ko­vice. Innét már egyre nehezebb, minden állomás egy-egy szög a testben. Másfél órás késést szedtünk össze, de hiába, a Báthory IC nem bírja tovább, Bohumínban 45 percre ledől. Mit ledől, durmol, szunyál, húzza a lóbőrt, horkant és hortyog, sőt horsog.
És ekkor megtörténik a csoda. A Báthory IC húszéves suhancként ébred Bohumínban, és mint aki innét már látja a 420 kilométerre északkeletre elterülő Varsó felhőkarcolóit, valami iszonyú erővel indul neki a lengyel síkságnak. Áthasítja az erdeifenyő-erdőket, áthullámvasutazik a sziléziai lankákon, Chałupki, Racibórz, Gliwice, Zabrze. Katowicén már csak egyórás késés, Sosnowiec Główny, Dąbrowa Górnicza, Zawiercie, elnézést kérünk tisztelt utasainktól az 55 perces késésért, Wloszczowa Polnoc, Opoczno Południe, War­szawa Zachodnia, Warszawa Cent­ral­na, Warszawa Wschodnia. 18.30, 19.35, 19.50, 19.56. 545 km, 617 km, 627 km, 648 km, 658 km, 667 km, 696 km, 763 km, 835 km, 965 km, 969 km, 975 km. És időben ér be!!! Szerintem a mi Báthory IC-nk ilyenkor a lengyel Pendolinóval versenyez, ezzel a sasorrú, neonkék fenevaddal.
Ereje teljében érkezik meg Varsóba, végignéz versenytársain, majd a végállomáson, a varsói Keleti pályaudvaron bekapcsolja az esti híradót, hogy megnézze a sportösszefoglalót. A kivilágított Nemzeti Stadion mellett elsuhanva ugyanis hangokra lett figyelmes, és érdekli a meccs állása.
De legszívesebben Lappföldig, Vlagyivosztokig futna.

A szerző a mű megírása idején a szlovákiai Kisebbségi Kulturális Alap ösztöndíjában részesült.