Nem látszik a háború vége Gázában

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök mindeddig nem volt hajlandó megvitatni az elképzeléseket a gázai harcok lezárását célzó politikai megállapodásról, nem is beszélve a szélesebb körű izraeli–palesztin békéről. Valójában úgy tűnik, a Gázai övezet jelenlegi pusztításának egyáltalán nincs stratégiai célja. Netanjahu egyetlen valódi célja politikainak tűnik: fenntartani a szélsőjobboldali koalíciója kohézióját, hogy megtarthassa a hatalmát.

Ez pedig a háború folytatását jelenti. Itamar Ben-Gvir, a szélsőjobboldali Ocma Jehudit (Zsidó Hatalom) nemzetbiztonsági minisztere a koalíció elhagyásával fenyegetőzött, ha Izrael leállítja a hadműveleteit Gázában. Netanjahu szerint: majd ha minden Gázában fogva tartott izraeli túsz kiszabadult, és megtörtént a Hamász teljes és feltétlen „eltörlése”, akkor lehet a harcot leállítani és valamilyen megállapodást tető alá hozni (ez utóbbiban Gáza esetleges újbóli izraeli megszállásával is számolva).
Ám ez a célkitűzés egyszerre irreális és veszélyes. A Hamász egy iszlamista nacionalista szervezet, mélyre nyúló gyökerekkel és jelentős támogatással a háta mögött. 1987-es alapítása óta a Hamász folyamatos fenyegetést jelentett a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) kizárólagos uralmára nézve Ciszjordániában. Valójában az Izrael és a Palesztin Hatóság (PH) közötti „biztonsági együttműködés” soha nem volt más, mint eufemisztikus kifejezés a Hamász elleni közös harcra Ciszjordániában. Ennek ellenére a Hamász köszöni, továbbra is él és virul.

Most pedig, az izraeli hadsereggel szembeni dacos gázai kiállásának köszönhetően, a Hamász egyre népszerűbb a palesztinok körében, különösen Ciszjordániában, ahol a szervezet október 7-i támadása és izraeli civilek lemészárlása nyomán kirobbant háború pusztító hatásai nem érezhetők. Ha a Hamász eléri a palesztin foglyok szabadon bocsátását a megmaradt izraeli túszokért cserébe – a tárgyalások jelenleg is folynak –, a népszerűsége nyilvánvalóan az egekbe szökik.

Tény, Izraelnek megvan az esélye arra, hogy felszámolja a Hamász katonai és politikai vezetését, megszakítsa a parancsnoki láncot, lerombolja a formális szervezetet. De a Hamász népszerűsége azt sugallja, hogy ha más nem is, a szellemisége továbbra is központi szerepet fog játszani a palesztin nemzeti mozgalomban.
Valójában a Hamász megsemmisítése – amennyiben ez egyáltalán lehetséges – veszélyt jelenthet Izrael biztonságára nézve.

A háború utáni káoszban Hamász-harcosok ezrei csatlakoznának azokhoz a gangekhez, amelyek nyilvánvalóan már most is fogva tartanak néhány izraeli túszt, míg mások a még radikálisabb szalafista csoportokhoz csapódnának.

A modern Közel-Keleten a politikai vákuum mindig dzsihádista erőszakhoz és felforduláshoz vezet. Afganisztán az 1980-as évek végén, a szovjet megszállás alatt a határokon átnyúló terrorizmus központjává vált. Az Iszlám Állam mára megszűnt „kalifátusa” Szíria és Irak azon területein jött létre, ahol a központi hatalom és kormányzat az évekig tartó káosz és polgárháború során összeomlott, és Szaddám Huszein felszámolt iraki hadseregének egykori tisztjei alkották a csoport gerincét. Volt iraki katonatisztek az al-Kaida sorait is erősítették.

A valószínűsíthető következmények egyértelműek. Ha a Hamászt sikerül eltörölni, és nincs legitim palesztin politikai hatalom, amely képes lenne betölteni az utána maradt vákuumot, Izrael egy újfajta pokolban találhatja magát. Az állandó ütközőzóna létrehozása Izrael és Gáza között – jelenleg úgy tűnik, ez az izraeli kormány szándéka – aligha fog megnyugtató megoldást hozni. Egyszerűen elszívja az izraeli erőforrásokat, hasonlóan a dél-libanoni „biztonsági övezethez”, amíg Izrael 2000-ben ki nem vonult a térségből.

A palesztin oldalon fennálló tartós megosztottság és rendezetlenség még inkább aláássa a konfliktus utáni stabil béke kilátásait. A PFSZ politikai pártja, a Fatah elkötelezett az izraeli–palesztin konfliktus tárgyalásos megoldása mellett. Ám mint azt Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke jól tudja, az egyre népszerűbb Hamásznak képviseltetnie kell magát a palesztin intézményekben. Egy „újjászervezett” PH nem kormányozhatná legitim módon Gázát a háború után – ahogyan az Egyesült Államok szorgalmazná – a Hamász támogatása nélkül.

Egy ilyen jóváhagyáshoz össze kellene egyeztetni a PFSZ „politikai” kompromisszumra irányuló törekvéseit a Hamász Palesztina „történelmi” jogaiért folytatott harcával. De a Hamász számára az 1993-as, a PFSZ és Izrael között létrejött oslói megállapodás nem jelenthet kiindulópontot, mert Izrael elismerésével és a „megszállók” elleni fegyveres harc feladásával – ez a megállapodás két alapfeltétele – saját legitimitását rombolná le. A Hamász a közelmúltban kiadott egy 18 oldalas nyilatkozatot, amely hangsúlyozza a „cionista megszállók” megbüntetését, nem azonosít észszerű háborús célokat, és nem tesz említést a PFSZ-szel való partnerségről vagy politikai megoldásról. Úgy tűnik, a Hamászt még Gáza bibliai agóniája vagy saját sorainak brutális megtizedelése és stratégiai eszközeinek megsemmisítése sem kényszerítheti ideológiai átalakulásra.

Amíg a PFSZ-nek nem sikerül bevonnia a Hamászt a politikai folyamatba, lehetetlen lesz legitim palesztin kormányt létrehozni a konfliktus utáni Gázai övezetben, nem is beszélve a palesztin államiság megvalósításáról. Ez pedig rossz hír mind az izraeliek, mind a palesztinok számára. De remekül szolgálja Netanjahu és a szélsőségesekből álló koalíciója érdekeit.

Slomo Ben-Ami
A szerző volt izraeli külügyminiszter, a Toledói Nemzetközi Békeközpont alelnöke
©Project Syndicate