Maximák egy új korszak számára

E célból hat maxima megfontolását javaslom. Rögtön az első Hannibal ókori karthágói hadvezér híres mondása: „Vagy találok magamnak utat, vagy török.” Mivel a mesterséges intelligencia még nagyon korai szakaszában jár, alig kapargattuk meg a benne rejlő lehetőségek felszínét. Az MI segíthet megtalálni azokat az utakat, amelyeket korábban nem láttunk, illetve az emberi kreativitást becsatornázva segíthet új utakat törni. Az olyan eszközök, mint a ChatGPT, a Copilot és a Pi, emberek által létrehozott és emberekről szóló tartalmakból tanulnak. Nem helyettesítenek, hanem kiterjesztenek minket.

Képzeljük el, hogy találunk egy korábban ismeretlen értelmezési szálat, amelyre felfűzhető Gödel, Escher, Bach, Caravaggio, Rousseau és Vivaldi; vagy megjelenik előttünk egy fonál, amely összekapcsolja azokat a hozzávalókat, amelyek éppen megtalálhatók a konyhánkban. Emberi alkotások és múltbeli lelemények hatalmas gyűjteménye függ előttünk, mint egy egyre bővülő kárpit, és mára megvannak az eszközeink, hogy többet tegyünk vele, mint amire bármely korábbi generáció valaha is képes volt.

A második maxima: „Szimbólumok vagyunk és szimbólumokban élünk.” Ralph Waldo Emerson amerikai költő, esszéíró így foglalta össze, miként használjuk a nyelvet a világ megértésére, magyarázatára és alakítására. Mi, emberek mindig is az eszközeinkre támaszkodtunk, és a szimbólumok sem mások. Lehetővé teszik számunkra, hogy olyan dolgokat hozzunk létre, amelyek korábban nem léteztek, nem fordulnak elő a természetben. Gondoljunk például a griffre egy sas fejével és szárnyaival, egy oroszlán testével. A griffmadár emberi alkotás, valamilyen valóságot tükröz, amit látni szeretnénk a világban. Az emberek speciális emberi okokból teremtették meg a griffeket. Az MI sem viselkedik másként.

Igaz, tehetjük hozzá, számos fantáziadús alkotás – gondoljunk Mary Shelley szörnyetegére a Frankensteinben vagy James Cameron gyilkos kiborgjára a Terminátorban – egyben figyelmeztetés. Természetesen félelmet érzünk, amikor először találkozunk „a mással” vagy „az újjal”. De a griff arra emlékeztet bennünket, hogy a félelmünket a nagyszerű lehetőség érzésévé alakíthatjuk. Végső soron az emberek a saját szimbólumaik, kultúrájuk, környezetük és döntéseik alkotói és egyszersmind termékei. Az MI-vel együtt több griffet is létrehozhatunk.

A harmadik maxima legyen a katedrálisok építése: ez a cselekedet megemeli az erőfeszítéseinket, és az emberek puszta csoportosulását közösségekké alakítja. A tényleges katedrálisok az emberiség legbámulatosabb alkotásai közé tartoznak, így teljesen érthető, hogy az olyan fajsúlyú küldetéseket, mint amilyen az Apollo holdra szállása volt, „katedrálisprojektként” emlegetik. Nem lenne nagyszerű, ha az ilyen áttörések ugyanúgy a mindennapjaink részét képeznék, mint a katedrálisok az európai városokban?

A hasonló projektekhez sok szorgos kézre van szükség: régiók, tudományágak és néha generációk közötti összehangolt munkára. Ahogy Antoine de Saint-Exupéry író és pilóta írta: „A katedrálist kövekből építik; kövekből áll; de a katedrális minden követ nemesít, amely a részévé válik.” A tudományos felfedezések és a technológiai újítások kövek az emberi haladás katedrálisában.

A teleszkóp, a rádió, az autó, a lift, a repülőgép és – most – a mesterséges intelligencia története hasonló mintát követ. Ma már sokan találkoztak az MI-vel az olyan, hozzáférhető alkalmazásokon keresztül, mint például a ChatGPT, de ne feledjük, hogy újítók és találmányok generációira volt szükség ahhoz, hogy idáig eljuthassunk. Szükségünk van a nagy projektekre – amelyek részben együttműködésből, részben egészséges versengésből születnek meg –, hogy irányt szabjunk magunknak. A katedrálisaink tervezése és építése elárulja, kik vagyunk és kik akarunk lenni.

A negyedik maxima: kis kockázatokat kell vállalnunk, hogy el tudjunk igazodni a nagy kockázatok között. A kockázat teljes kiküszöbölése helyett – ami lehetetlen – inkább üdvözölni kell azokat a kihívásokat, amelyek akár kudarcokhoz is vezethetnek, mert ezek lehetőséget teremtenek az iterációra, a reflexióra, a vitára és a folyamatos fejlődésre.

Gondoljunk Hyman Minsky közgazdász találó meglátására a pénzügyi összeomlásokról. Úgy látta, hogy a „stabilitás” megteremtheti az instabilitás sajátos formáját. A túl sok biztosíték egy pénzügyi rendszerben ridegebbé teheti azt, és a biztonság megjelenése azt jelenti, hogy senki sem lesz felkészülve, amikor valami elromlik.

Érdemes lenne ugyanezt a leckét alkalmazni az AI szabályozása során. Nemcsak ösztönöznünk kell az innovációt, de fel kell ismernünk, hogy a kísérletezés – a mértékletes kockázatvállalás – maga is kockázatcsökkentő mechanizmus. Végső soron jobb szabályozást fogunk kapni, ha ezek a technológiák széles körben elterjednek, és minél többen kipróbálhatják őket, megtapasztalva, hogyan illeszthetők be az életükbe. Ez egy nagy közös vállalkozás lesz, amelyben részt vesz a kormány, a magánszektor, a sajtó, a tudományos élet, a nyilvánosság – benne vagyunk mindannyian.

Az ötödik maxima az, hogy a technológia tesz emberré bennünket. Ha elfogadjuk az elképzelést, hogy a mesterséges intelligencia az emberiség antitézise, akkor valamilyen félig ember, félig gép kiborgokat ígér a jövő. De ez nem igazán így működik. A tézis és az antitézis kombinációja nem valami durva összeférceléshez, hanem egy új tézishez vezet. Tézis és antitézis együtt fejlődik, és az így létrejövő szintézis ebben az esetben a jobb ember.

A mesterséges intelligencia segíthet abban, hogy humánusabbá váljunk. Gondoljunk csak bele, milyen érzékenyek, figyelmesek és türelmesek tudnak lenni a társalgási MI-modellek és a chatbotok. Ezek a tulajdonságok nagy hatással lehetnek ránk. Nem mindenkinek van hozzáférése az emberi kedvességhez és támogatáshoz. De amikor ezek a források könnyen elérhetővé válnak, az visszahathat sok-sok emberre, az ő kedvességüket és empátiájukat fejlesztve. Az empátia pedig empátiát szülhet. Úgy gondolom, hogy a mesterséges intelligencia lehetőségeinek ezt a dimenzióját még nem vettük igazán számba.

A hatodik és egyben utolsó maxima az, hogy kötelességünk jobbá tenni a jövőt. Képzeljünk el egy személyre szabott digitális orvost vagy oktatót mindenki zsebében. Mi az ára, ha ez később történik meg, nem pedig előbb? A gyorsaság erény a technológia terén, mivel képes páratlan erővel jobbá tenni az életet.

Mindenkinek fel kell tennie magának a kérdést, milyen is lehetne egy ígéretes szintézis. Mi van, ha megteremthetjük az emberiség új aranykorát, ahol a mesterséges intelligencia által vezérelt kutatás új gyógymódokhoz segít minket, új lehetőségeket nyit meg előttünk az atomenergia kihasználásában, hogy elkerüljük az éghajlatváltozás legrosszabb következményeit? Természetes, hogy megpróbálunk belenézni a sötét ismeretlenbe, és mérlegelünk mindent, ami csak rosszra fordulhat. De ugyanígy fontos – és még inkább emberi – mérlegelnünk, hogy mi sülhet el jól.

Reid Hoffman
A szerző a LinkedIn társalapítója

©Project Syndicate