Legyőzheti-e a nemzeti megbékélés a populizmust?

Az autoriter populisták megbízhatatlan szövetségesek. Ám ahelyett, hogy szemet hunyna a populista bohóckodás felett, ahogyan azt a Biden-kormányzat tette Lengyelországgal, vagy a megalkuvást nem ismerő attidűd erőltetésével fontos kapcsolatokat kockáztatna, az Egyesült Államoknak abban kellene élen járnia, hogy segítse a beteg demokráciák gyógyulását a szövetséges országokban, mégpedig a  nemzeti megbékélés folyamatán és a kreatív hatalommegosztáson keresztül.
Míg Magyarország Ukrajnával szembeni álláspontja a kezdetektől ellenséges volt, Szlovákia egészen mostanáig jelentős támogatást nyújtott: az ország teljes, szovjet időkből származó vadászrepülőgép-flottáját, valamint légvédelmi rendszereit átadta keleti szomszédjának. Ha Fico alakíthatja meg a következő kormányt, a szlovák politika könnyen a lengyel populista kormány legutóbbi ukránellenes lépéseit másolhatja, ide értve az ukrán gabonára kivetett embargót és a katonai szállítmányok beszüntetését.

Ezek a fordulatok sokkolónak tűnhetnek, de egyáltalán nem meglepők. A tekintélyelvű nacionalista mozgalmak, mint amilyen a Lengyelországot kormányzó Jog és Igazságosság (PiS), hajlamosak a legünnepélyesebb nemzetközi kötelezettségvállalásaikat is alárendelni a közvetlen politikai céljaiknak. Jó példa erre a finn és a svéd NATO-tagság török és magyar vétójának kimerítő sagája.

Az Egyesült Államokban az a közkeletű nézet uralkodik, hogy problémás kérdésekben a nagyobb összképre kell összpontosítani. Végül is Lengyelország meghatározó szerepet vállalt az Ukrajna támogatására irányuló erőfeszítésekben és a NATO elrettentő képességeinek megerősítésében. Több millió ukrán menekültet fogadott be, átadta a szovjet időkből származó fegyvereinek nagy részét, közben bejelentette a katonai kiadások jelentős növelését (ez arányosan eléri az ország GDP-jének 5%-át – vagyis több mint kétszerese a NATO-célnak). A lengyel repülőterek és kikötők kulcsfontosságúak Ukrajna logisztikai támogatása szempontjából.
Ennek a kényelmes narratívának azonban csak akkor van értelme, ha az alternatíva az illiberális szövetséges kormányokkal fenntartott kapcsolatok megszakításának vagy jelentős leértékelésének bevallottan nem különösebben vonzó lehetősége. Más szóval, a barátságos tekintélyelvűeknek biztosított carte blanche szükségszerű megoldás, ha a velük való nyílt konfrontáció az egyetlen másik lehetőség. Ahogy Franklin Delano Roosevelt mondta Rafael Trujillo dominikai diktátorról: „Lehet, hogy egy barom, de a mi barmunk.”

Szerencsére van más út is. A legtöbb populista rezsim az ország társadalmának mély politikai polarizációját tükrözi. A konzervatív és a haladó törökök, a hindu és a kisebbségi indiaiak, az etnonacionalista és az internacionalista magyarok, illetve a nyugatbarát és a pánszláv szlovákok közötti mély szakadék vezeti a választókat arra a meggyőződésre, hogy érdekeik védelmének egyetlen módja, ha nem demokratikus eszközökkel kényszerítik ki az akaratukat.

Lengyelország emblematikus példája ennek a dinamikának. Nyolc éve tart a populista kormányzás, a választók mélyen megosztottak, a legtöbb közvélemény-kutatás szerint a jobboldali és a haladó pártok szinte egyenlő arányban osztoznak a választókon. Az Egyesült Államokhoz hasonlóan ez a megosztottság is földrajzi aszimmetriát tükröz. A jobboldal bástyája Lengyelország mélyen katolikus, konzervatív délkeleti része, míg az ellenzéki szavazók a nyugatbarátabb, progresszívebb északnyugaton koncentrálódnak.

Tényszerűen, a PiS közelmúltbeli relatív meggyengülése a hagyományos fellegváraiban arra a néhány esetre megy vissza, amikor a hatalmat gyakorolva úgy döntött, hogy nem követ cinikus politikai számításokat. Ennek eredményeként a PiS-t most szélsőjobbról a Konföderáció pátsszövetség szorongatja, amely a kormányt Ukrajna támogatásáért kárhoztatja. A politikai polarizáció klasszikus ciklusában ez a választási fenyegetés arra készteti a PiS-t, hogy még szélsőségesebb politikát folytasson, beleértve az ukrán kormánnyal való jelenlegi csatározást is.

Ám a polarizációnak ez a logikája megfordítható, ha a demokrácia válságának gyökereire, nem csak a tünetekre reagálunk. Több mint száz tudóssal és aktivistával –  a baloldaltól a konzervatív jobboldalig színes politikai nézeteket képviselő csoporttal – karöltve kiadtunk egy kötetet, amely Lengyelországban bestsellerré vált a nem fikciós könyvek piacán. Ebben átfogó alkotmányos rendezést javasoltunk, amely választ ad a lengyel demokrácia betegeskedésére. Javaslatunk a jobboldal szimpla legyőzése helyett a hatalommegosztás és a messzemenő decentralizáció elvein alapuló politikai rendezést körvonalaz.

Az Egyesült Államok érdeke, hogy támogassa az olyan erőfeszítéseket, amelyek a politikai rendezésre és a stabilitás előmozdítására irányulnak mindazon országokban, amelyek jelenleg kritikus szövetségesei, és a Biden-adminisztrációnak hatékony eszközei vannak ezen a téren. Nyílt titok például, hogy a PiS szövetségese, Andrzej Duda lengyel elnök nemzetközi szerepre vágyik második mandátumának 2025-ös lejárta után. Bidennek megvan a lehetősége, hogy Duda törekvéseinek támogatását a lengyel nemzeti megbékélés, a  progresszív erőkkel való kiegyezés érdekében kifejtett hiteles munkától teszi függővé.

Ha a politikai együttélés előmozdítására irányuló és az USA által szponzorált erőfeszítésekből akár csak egy is eredményre vezet, a siker  hasonló projekteket mozdíthat előre Amerikai betegeskedő demokráciájú szövetségeseinél. Nem mellesleg: az amerikaiak is profitálhatnak az ilyen sikerekből. Végtére is, az amerikai diplomaták passzivitása a szövetséges országokon belüli veszélyes politikai polarizáció megoldása terén azt tükrözi, hogy Trump 2020-as választási veresége nyomán a Biden-adminisztráció sem tudta érdekeltté tenni a megbékélésben a hazai konzervatívokat.

Lengyelországban végzett munkánk azt mutatja, hogy a nemzeti megbékélés előmozdítása kemény kompromisszumokkal jár egyebek mellett olyan kérdésekben, mint az oktatás, a multikulturalizmus vagy a vallás szerepe a közéletben. Az Egyesült Államok bölcsen tenné, ha támogatná és tanulmányozná az ilyen politikai törekvéseket a szövetséges országokban, ahol – tekintettel a demokrácia rohamos hanyatlásának alap forgatókönyvére – a haszonáldozati költség alacsony. Ha ezek a kezdeményezések külföldön pozitív eredményeket hoznak, egy napon még Amerikában is sikerrel járhatnak.

Maciej Kisilowski, Anna Wojciuk
M. Kisilowski a Közép-európai Egyetem jogászprofesszora, A. Wojciuk a nemzetközi kapcsolatok szakértője a Varsói Egyetemen

©Project Syndicate