Khadzsuráhó, az erotikus templomok

Az indiai vasutak nem a kényelmükről híresek. Ráadásul a külföldiekre más szabályok és árak vonatkoznak, így nem volt egyszerű jegyet venni. Az első osztályra aranyáron adták a jegyet. Végül egy éjszakai (sleeper) járatra sikerült jegyet vennünk. Ezt nem is fordítom le. Ha lefordítanám, helytelenül azt mondanám, hogy hálókocsiba vettünk jegyet. Bár ez volt a szándékunk, és örültünk is, hogy sikerült ilyen jegyet venni, hiszen az út a menetrend szerint tíz és fél órás volt.

Örömünk azonban addig tartott, amíg be nem gördült a vonat a pályaudvarra. Már akkor gyanús volt, amikor megláttuk az embertömeget a peronon. Ennyi ember egyszerűen nem fér el egy vonaton. DE! Nem volt mit tenni, felvettük a helyi szokásokat. Még meg sem állt a vonat, már a tömeg fele az ajtókon lógott. Én sem maradtam le. Nanxit és a csomagokat hátrahagyva küzdöttem a műbőrrel bevont, koszos fapadunkért. Sikerült is lefoglalnom két egymás fölött levő vasalódeszkát. Ekkor jött a logisztikai rémálom, ugyanis tele voltunk bőröndökkel és kisebb-nagyobb csomagokkal, amiket Nanxi közben anyatigrisként védelmezett az elszabadult káoszban.

Lassan kezdett rendeződni a zűrzavar, így nekiláttunk, hogy az összes csomagunkat feljuttassuk a vonatra. Miután ezzel is megvoltunk, és minden zugot és a felső vasalódeszkát megtömtük a csomagjainkkal, a vonat el is indult. Felkészültünk a tízórás vonatozásra, volt enni- és innivalónk. Előszedtük az összes meleg ruhát, kabátot, sálat, kesztyűt, törülközőt. Sejtettük, hogy nem lesz egyszerű ez az út, de hát mi választottuk. Vonatozni akartunk, hát vonatoztunk. Pottyantós vécé és becsukhatatlan ablak mellett, egy vasalódeszkán ülve, boldogan. Tíz órát túl lehet élni. Amire nem számítottunk viszont, hogy a tízórás út tizennyolc órát fog tartani.

Szerencsénkre az emberek egyre csak fogytak, így rövidebb szakaszokon felváltva aludni is tudtunk. Főleg miután kisütött a nap és felmelegedett az idő. Éjszaka 7-8 fok volt. Minden szudokufeladványt megoldottam. Mivel minden megállónál árusok és koldusok lepték el a vonatot, tudtunk chait és ennivalót venni, és az aprópénzt sem kellett sokáig tárolni. Az viszont új élmény volt, hogy egyetlen percig sem éreztem magam veszélyben.

A tervezett reggeli érkezés helyett délután értünk Khadzsuráhóba, az ezeréves, erotikus témájú szobrokkal gazdagon díszített templomok városába. A hindu és dzsainista vallás egyik legkülönlegesebb helyszínére. Miután gyorsan lepakoltunk a szálloda szobájában és egy gyors, ám annál alaposabb zuhanyt vettünk, elindultunk, hogy minél több mindent meg tudjunk nézni. Eredetileg három napot terveztünk itt tölteni, ezt aztán egy nappal meghosszabbítottuk. Szerencsére nem voltunk időhöz kötve. Ez a tény rendkívül szabaddá tett minket. Nem kellett sehová sem időre érkezni, rohanni egyik helyszínről a másikra. Annyi időt tölthettünk Khadzsuráhóban, amennyit csak akartunk. Négy napra volt szükségünk, hogy mindent kényelmesen megnézzünk. Mivel az időnk nagy része azzal telt, hogy a húsz épségben maradt ezeréves templomegyüttest körbejárjuk, ebben a fejezetben inkább a fotók fognak mesélni.

Megosztok néhány olyan információt is, amelyek a képek és leírások megértéséhez szükségesek. Az építészetről sem fogok sokat mesélni, két okból is. Az egyik, hogy jelenleg több mint 500 szanszkrit kézikönyvet ismerünk, amelyek a hindu templomok minden építéshez szükséges adatát – a tervezés, felavatás, karbantartás, javítás különböző szempontjait figyelembe véve – tartalmazzák. A másik ok éppen ebből következik, ugyanis minden egyes díszítőelem külön jelentéssel bír. Na mármost a területen több mint 20 000 szobor található, a templomok pedig más-más hindu istennek vannak dedikálva, ami a szobrok jelentését nagyban befolyásolja. Sivának huszonnyolc, Visnunak tíz avatárja (megtestesülése) ismert, és szinte mindegyiknek van itt kisebb-nagyobb szobra. Egy teknősről, elefántról, majomról, vadkanról, bikáról, megfelelő ismeret nélkül sohase tudhatod, hogy az díszítőelem vagy avatár. Egyébként az erotikus és pornografikus (sőt szex állatokkal) szobrokból van kevesebb, de azért csaknem mind a húsz templomra jut belőlük rendesen.

A legtöbb templomot gondosan megtervezett park veszi körül, ahol a turistákon kívül sok helyen a tehenek is jelen vannak. A szürke nagyszarvú indiai zebu tehenek. Sikerült dzsaina szerzetessel is találkoznunk. Éppen akkor keveredtünk egy dzsaina templomhoz, amikor ott digambarák tartottak szertartást. Már a szó jelentése (digambara: levegőbe öltözött) sokat elárul erről a vallásról. A teljes lemondás, az aszkéta életmód jellemzi őket. Az erőszakmentességről alkotott elképzelésük miatt a dzsainok az egyszerű vegetarianizmuson túllépve semmi olyan növényt nem esznek meg, ami a növény egészét veszélyeztetné (mint például répát, hagymát, krumplit).

A szerzetesi életet élők az utcán járva tollseprűvel tisztítják meg a helyet, ahová lépni fognak, nehogy véletlenül is rálépjenek valami élőlényre, és a szájukat és orrukat is betakarják ebből a célból. Az nyilvánvaló volt, hogy máig működő nagyon ősi vallásról van szó, de mint kiderült, már 5000 évvel ezelőttről is vannak leletek az Indus-völgyből, vagyis amely már az írott történelem kezdetekor létezett. Ennyi ismerettel felvértezve vágtunk neki az ezeréves templomok becserkészésének. Igazán izgalmas volt az a pár nap, amit itt töltöttünk. Azt azonban el kell mondanom, hogy a fenti ismeretek nélkül (lingam, dzsainizmus, Siva, Káli, Hanumán stb.) nagyon keveset értettünk volna meg abból, amivel itt találkoztunk. Felületesen szemlélve a templomokat, erotikus szobrokat, szentélyeket, zarándokokat, szerzeteseket a Taviani fivérek filmjeiben éreztem magam. Időnként megjelent egy feketébe öltözött csapat, akik ki tudja honnan és hová tartottak, de szigorúan mezítláb gyalogoltak. Aztán jött egy szerzetes, aki meztelen volt, maszkot viselt, és egy szolga söpörte előtte az utat. Az egyik istenséget átkarolva egy hulmán méltóságteljesen figyelt egy fiatal nőt, aki vajjal kenegetett egy lingamot, majd friss gyümölcsökkel díszítette azt. A hulmán le sem vette a szemét a friss banánról. Kicsit arrébb két rézuszmajom élt szerelmi életet, mit sem törődve a turistákkal. Snitt.

Mindenképpen szeretnék pár templomot és részletet kiemelni.
Az egyik ilyen a Visvanáta-templom, amely Sivának, a világegyetem urának dedikált templom. Természetesen a szentélyben itt is megtalálható a lingam. Talán nem véletlenül ez a leggazdagabban díszített templom, és a belső terek talán nem véletlenül vannak tele rendkívül gondosan megformázott női alakokkal. A templom külső falain a szokásosnál is több erotikus szobor található. Siva felesége, Parvati gyönyörű szobra is megjelenik a templom szentélyében.

A másik, számomra érdekes templom a Varáha-templom, amelyben Visnu egyik avatarjának, a vadkannak (varáha) található a monolit szobra. A többihez képest egy kisebb és egyszerű templom, alig fér be a hatalmas monolit vadkan. A legendája annál szebb: Visnu egy vadkan alakjában jelent meg, hogy legyőzzön egy démont, aki elragadta a Földet (Prithvi), és a történet szerint a kozmikus óceán fenekére vitte. A vadkan és a démon közötti csata a feltételezések szerint ezer évig tartott, amelyet végül az előbbi nyert meg. Varáha az agyarai között kihozta a Földet az óceánból, és visszahelyezte a világegyetemben elfoglalt helyére. Visnu ennek az avatárnak a képében vette feleségül Prithvit.
Annyi volt a látnivaló Kha­dzsuráhóban, hogy sokszor enni is elfelejtettünk. És annyira különleges és sokrétű, ugyanakkor jól szervezett és rendezett volt az egész komplexum, hogy nehezemre esett elhinni, hogy ezt több mint ezer évvel ezelőtt építették. Egy kicsit megérintett a sok mítosz, és már-már kezdtem a rabjává válni. Még most, írás közben is visszajött az az érzés, amely ott majdnem elragadott. Mindent tudni akartam. Mindent is. Számtalan helyen kaptunk bindit a homlokunkra, és bizony néhányszor megtréfált a piros csepp a homlokomon, főleg amikor tükörbe néztem. Amikor a dzsaina templomból jöttünk ki, a csuklómra is kaptam egy emléket, mégpedig egy narancs és piros színű védelmező fonalat. Sikerült is majdnem fél évig megvédenie mindentől.

Annyi energiával töltődtünk fel ez alatt a három-négy nap alatt, hogy boldogan mentünk vonatjegyet venni utazásunk következő állomására, Agrába. Ezúttal is éjszakai sleeperrel utaztunk. A menetrend szerinti nyolcórás utat sikerült ezúttal tíz óra alatt megtenni.

Juhász R. József

(Részlet a Kalligram Kiadónál tavasszal megjelenő Egy performer élete című könyvből.)