Karakterdráma a Pajzs árnyékában

A Marvel-moziuniverzum negyedik fázisa tehát a Bosszúállók: Végtelen háború és a Bosszúállók: Végjáték után először a kisképernyőn dübörög tovább. Alig telt el három hónap az évből, és már a második szériánál jár a stúdió, szerencsére azonban a mennyiség itt nem megy a minőség rovására. A WandaVízió a különleges, amerikai szitkomokat megidéző világával tudott újat mutatni. A Sólyom és a Tél Katonája pedig egyebek mellett azzal, hogy az eddigi másodvonalbeli szuperhősöket teszi meg főszereplőnek, és a 80-as, 90-es évek zsarus buddy-movie (Tangó és Cash, 48 óra, Halálos fegyver) hangulatával operál.

A két sorozat metszéspontja, hogy a szuperhősöket esendő emberként ábrázolja. Megmutatja, hogy a szupererő és csilli-villi jelmezek alatt még ezekben a héroszokban is komoly drámák játszódnak le. Mindkét sorozat a Marvel-szupergonosz, Thanos legyőzése érdekében meghozott áldozatokra összpontosít. Wanda a harc során elveszítette Víziót, a szerelmét, ezért külön álomvilágot hozott létre magának és párja emlékének. A Sólyom és a Tél Katonája főszereplői pedig a saját démonaik mellett a Thanos utáni világgal küzdenek.

Sólyom Thanos csettintését („hivatalos” nevén Pittyentés) követően eltűnt a világból, hogy aztán a Végjátékban öt évvel később visszatérjen és segítsen legyőzni a gonosz titánt. Az ő civil énje, Sam Wilson (Anthony Mackie) a Marvel legújabb sorozatában azzal küzd, hogy az ötéves kihagyás után újra beilleszkedjen a családjába, amely évekig halottnak hitte. A társadalomban pedig olyan gondokkal kell szembenéznie, hogy nem kaphat kölcsönt a bankoknál, mivel 5 évig nem létezett. Fel szeretné újítani édesapja hajóját, és biztos megélhetést kíván saját magának és nővérének.

Bucky Barnes (Sebastian Stan), alias a Tél Katonája is a múltjával küzd. A volt HYDRA bérgyilkos, miután segített legyőzni Thanost, amnesztiát kapott, jogilag eltörölték a régi bűneit. Ám a lelkiismerete nem hagyja nyugodni, annyira az énje részévé vált a bűntudata, hogy tán már el sem próbálja űzni azt, nehogy félemberré váljon.

Ráadásként mindkettőjükre ránehezedik Amerika Kapitány öröksége. Steve Rogers azt szerette volna, hogy Sólyom legyen az utódja – a Végjáték legvégén neki is adta a híres Pajzsát –, de ő nem tartja erre érdemesnek magát. A Tél Katonája pedig próbál jó ember lenni, ha már egyszer Amerika Kapitánya hathatós közbenjárásának hála kapott egy új esélyt. Mindemellett a sorozat próbálja a Pittyentés utáni világot is részletesebben bemutatni. Hogy a társadalom hogyan küzd meg azzal, hogy hirtelen eltűnik a földi népesség fele, majd öt évvel később az eltűntek visszatérnek.

A Sólyom és a Tél Katonája főszereplői itt nem csupán szuperhősök, hanem az átlagemberek szintjére lerántott traumatizált egyének. Ez a váltás pedig kimondottan jól áll a Marvel-moziuniverzumnak. Persze ez nem azt jelenti, hogy egy lassan csordogáló karakterdrámává vált a sorozat. Csupán azt, hogy a máz alatt van frissesség és mélység. A máz, vagyis az akció, pedig maradt a Marvelre eddig is jellemző magas színvonalon. Már az első és a második részben is voltak olyan akciójelenetek, amelyek egy másik stúdió mozifilmjében akár a végső fináléval is felérnének.

Összességében tehát jól indul a Marvel-moziuniverzumának negyedik fázisa. Remélhetőleg a nagyszabású mozifilmjeikben is megtartják valamelyest a karakterek lelkében való vájkálást, és az őket körbevevő társadalmi problémák komolyabb elemzését. Ha ezt mégsem tennék meg, akkor hozzanak el minél több a WandaVízióhoz és A Sólyom és a Tél Katonájához hasonló sorozatot.