Európának újra fegyverkeznie kell – mégpedig most

A kilátás, hogy egy féktelen és kizökkent Trump valóra váltja a fenyegetéseit, és feladja az Egyesült Államok történelmi elkötelezettségét Európa védelme mellett, annyira riasztó a legtöbb európai vezető számára, hogy inkább a tagadásba menekülnek. Ám az iowai és a New Hampshire-i előválasztáson aratott fontos győzelem után most már szinte biztos, hogy Trump lesz a Republikánus Párt elnökjelöltje a novemberi választáson. Tekintettel arra, hogy az országos közvélemény-kutatások szerint beelőzte Joe Biden elnököt, és számos csatatérállamban is előnyben van, a hatalomba való visszatérése valós és aktuális veszély.

Trump első ciklusa során többször is azzal fenyegetőzött, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a NATO-ból: abból a katonai szövetségből, amely biztosítja, hogy az USA kiterjeszti nukleáris ernyőjét Európára. Akkor vezető külpolitikai szakértői, nevezetesen John Bolton volt nemzetbiztonsági tanácsadó lebeszélték erről a lépésről. Ám Trump egyre inkább izolacionista retorikája azt sugallja, hogy ha ismét megválasztják, ez a fék nem lesz jelen: inkább bólogatójánosokkal veszi körül magát, mint tapasztalt kormányzati figurákkal.

Míg Trumpnak a NATO-ból való kilépéshez kongresszusi jóváhagyásra van szüksége, az amerikai biztonsági garanciákat kiüresítheti anélkül is, hogy formálisan feladná a szövetséget. Csupán ki kell jelentenie, hogy az Egyesült Államok nem lesz kész az európai országok védelmére támadás esetén. És a napokban éppen ezt mondta: kifejezetten „biztatja” Oroszországot, hogy „azt tegyen, amit csak akar” azokkal a NATO-tagállamokkal, amelyek nem költenek eleget a saját védelmükre.

Ahelyett, hogy pusztán reménykedne a legjobb forgatókönyvben, amely szerint Bident újraválasztják, és ő majd továbbra is támogatja Ukrajnát, és betartja Amerika NATO-szövetségesei felé tett védelmi kötelezettségvállalásait, Európának fel kell készülnie a legrosszabbra. Ideális esetben a felkészülést sokkal korábban el kellett volna kezdeni, mondjuk a Krím 2014-es annektálásakor vagy akár Trump 2016-os megválasztása után.

Ha egy évtizede lefektették volna az európai védelmi unió alapjait a NATO-n belül, az Európai Unió most profitálhatna a fokozott együttműködésen alapuló védelmi célú kutatás és a hatékonyabb katonai beszerzési stratégia előnyeiből. Vagy legalább két évvel ezelőtt, az ukrajnai orosz invázió kapcsán észbe lehetett volna kapni, és több európai kormánynak kellett volna követnie Lengyelország és Észtország példáját, jelentősen növelve a védelmi költségvetést.

Bár nem lehet visszaforgatni az óra mutatóit, a cselekvés elmulasztása a jelenlegi pillanatban a felelőtlenség csúcsa lenne. A legfontosabb: Európának fokoznia kell az ukrán háborús erőfeszítések támogatását. Mivel az Egyesült Államok Képviselőházának republikánus többsége nem támogatja Biden további 60 milliárd dolláros katonai segélycsomagját Ukrajna számára, a harcban álló ország fegyverei és lőszerei fogyóban vannak. Szerencsére az EU végre jóváhagyta azt a négy évre szóló, 50 milliárd eurós segélyt, amelyet Orbán Viktor, Magyarország Putyin-barát miniszterelnöke blokkolt decemberben.

Európának vállalnia kell Ukrajna hosszú távú támogatását, még akkor is, ha az Egyesült Államok ebben már nem lesz partner. Ha Orbán nem hajlandó belemenni, a többi 26 tagállamnak meg kell kerülnie őt, és biztosítania kell a szükséges forrásokat Ukrajna számára.

Mára már teljesen világos, hogy ha Oroszországot nem győzik le Ukrajnában, Putyin más európai országokat is kész megtámadni. A Kreml már most is azon dolgozik, hogy destabilizálja az európai demokráciákat a szélsőjobb- és szélsőbaloldali EU-ellenes pártok finanszírozásával, valamint mindenekelőtt választási dezinformációk tömegének a terjesztésével a közösségi médiában. Eközben a Putyin által támogatott hackerek olyan kritikus infrastruktúrákat céloznak meg, mint például az elektromos hálózatok és a kormányzati adatbázisok, orosz vadászgépek sértik meg a svéd és az észt légteret...

Következésképpen: Európának is növelnie kell a védelmi kiadásait. Az európai országoknak teljesíteniük kell a NATO GDP-arányos 2%-os célját. 2022 februárjában Olaf Scholz német kancellár fordulatot hirdetett az ország külpolitikájában, jelezve, hogy elkötelezi magát az újrafegyverkezés mellett. Csaknem két év telt el azóta, de még nem teljesítette az ígéretét, mely szerint 100 milliárd eurót fordít az ország fegyveres erőinek modernizálására. Németország védelmi kiadásai az előzetes számítások szerint 2023-ban csak a GDP 1,2%-át érték el.

További uniós forrásokra is szükség van. Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosa a közelmúltban 100 milliárd eurós uniós védelmi alap létrehozását javasolta a közös védelmi beszerzések finanszírozására, valamint a fegyver- és lőszergyártás felfuttatására. Breton terve – amelyet valószínűleg közeli szövetségese, Emmanuel Macron francia elnök is támogat – ígéretes első lépésnek tűnik.

Tekintettel arra, hogy Oroszország gazdasága eltörpül Európáé mellett, az EU-tagországok könnyen előállíthatnának elegendő fegyvert Ukrajna és saját védelmi szükségleteik kielégítésére. Persze kétségtelen, hogy az ilyen beruházások időt vesznek igénybe, és a nemzeti kormányok tartós elkötelezettségét igénylik. Nincs hát vesztegetni való idő.

Tény, hogy Oroszország hatalmas nukleáris arzenállal rendelkezik. Ezzel szemben mindössze két európai országnak van atomfegyvere: Franciaországnak és az Egyesült Királyságnak (utóbbi már nem része az EU-nak, és nagymértékben támaszkodik az amerikai technológiára). Mivel Putyin már fenyegetőzött taktikai nukleáris fegyverek bevetésével Ukrajnában, Európának ki kell dolgoznia a saját nukleáris elrettentési stratégiáját. Ehhez viszont Franciaország és az Egyesült Királyság hiteles kötelezettségvállalására lenne szükség, hogy a nukleáris képességeiket hajlandók olyan országok védelmére használni, mint Észtország és Lengyelország.

Még ellentmondásosabb megítélés alá esik egy további fejlemény: azok az országok, amelyek az Egyesült Államok nukleáris ernyőjének védelme nélkül találják magukat, szükségét érezhetik, hogy saját nukleáris arzenált építsenek. Ukrajna, miután a Szovjetunió felbomlása után lemondott a területén maradt atomfegyverekről, kemény lecke árán tanulta meg, hogy a biztonsági garanciák nem elegendők az oroszok elrettentéséhez.

Minden ország, amely rendelkezik atomerőművel és a szükséges tudományos know-how-val, képes viszonylag gyorsan kifejleszteni saját fegyvereket. Franciaország emellett felajánlhatná, hogy megosztja technológiai szakértelmét más európai államokkal.

Európa újrafegyverkezése drasztikusnak tűnhet, de a tét egzisztenciális. A júniusi európai parlamenti választás közeledtével a védelmi kérdések fontosságát a választóknak is szem előtt kell tartaniuk.

Philippe Legrain
A szerző politikai közgazdász, az Európai Bizottság elnökének korábbi gazdasági tanácsadója, a London School of Economics Európai Intézetének főmunkatársa©Project Syndicate