Szalon

A hegemón jövője – a jövő hegemónja?

A történelem és a politika kérdései iránt érdeklődő olvasók legnagyobb örömére időről időre születnek olyan nagyívű történetpolitikai összegzések, amelyek a világrend állapotával, a fennálló hatalmi rendet ért aktuális kihívásokkal és az átalakulás lehetséges kontúrjainak meghatározásával foglalkoznak.
f
Bödők Gergely

2022. április 30. 15:34

f
Forrás: Robert Kagan: Made in America. Avagy kitart-e az amerikai világrend?

zen politikatudósok és geostratégiai szakértők legjelesebbjei közé tartozik minden bizonnyal Francis Fukuyama amerikai filozófus és politikai közgazdász, akinek A történelem vége és az utolsó ember című munkája (magyarul elsőként: Budapest, Európa Kiadó, 1994) alapgondolatait – a hidegháború végeztével az ideológiák közti harc végéről, végleges győzelmével pedig, ettől fogva, a liberális demokrácia örökös korszakáról – sokan épp az elmúlt évtizedek történései fényében kérdőjelezik meg. Ide sorolható a Fukuyama tézisére reflektáló Zbigniew Brzezinski lengyel származású amerikai politológus, Jimmy Carter amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója is, akinek legismertebb munkája 1997-es megjelenését követően már két évvel később magyarul is olvasható volt (A nagy sakktábla. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1999). E hevenyészett felsorolásból is kihagyhatatlan nemcsak a hidegháború folyamatainak megértéséhez, de a különböző politikai berendezkedésű, földrajzi helyzetű és eltérő kulturális-civilizációs szinten lévő államok és birodalmak óhatatlanul bekövetkező összecsapásainak elemzéséhez fogódzókat adó (máig megkerülhetetlen alapműnek számító) A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása (magyarul: Budapest, Európa Kiadó, 1998). A rendkívül nagyhatású munka szerzője, a 2008-ban elhunyt amerikai politikatudós, a Harvard egyetem professzora, Samuel P. Huntington volt, aki szintén Fukuyama tézisével vitatkozott, amikor a „történelem végét” elvetette a jövő háborúinak kirobbanását pedig különböző vallási, kulturális és civilizációs törésvonalak mentén valószínűsítette. Noha a kötete méreteit és mélységét tekintve az előbbiektől jócskán eltér, mégiscsak a komoly történelmi és politikai tudást feltételező kötetek sorába illeszkedik Robert Kagan amerikai neokonzervatív tudós és egykori republikánus párti tag immár hét éve megjelent kötete is, a Made in America.
 

Az Egyesült Államok nagy menetelése
Az elmúlt nyolcvan évben nagyot változott a világ, számos ponton és mutatóban megkérdőjelezhetetlenül az előnyére. Kagan tézise szerint persze egyáltalán nincs „minden rendben”, az életünk mégis kiszámíthatóbbá és békésebbé vált, mint minden korábbi történelmi időben bármikor: életkilátásaink biztatóbbak, a válságok ellenére a gazdasági prosperitás töretlen és példa nélküli. Amíg 1941-ben alig tucatnyi állam volt demokrácia, ma száznál is több, 1950 előtt a GDP átlagosan évi 1%-kal nőtt, ma tartósan 4% körüli, a második világháború pusztítása óta nem volt „igazi” háború nagyhatalmak közt. Mindjárt ezek az amerikai történész, közíró és külpolitikai tanácsadó Kagan – eredetileg 2012-ben megjelent – könyve bevezetőjének leghangsúlyosabb állításai.
Na de mindez minek köszönhető? A szerző szerint az, hogy a világunk ma ilyen, amilyen, leginkább az Amerikai Egyesült Államok „meghatározó sajátos tulajdonságaira” vezethető vissza, amelyekre alapozva képes (volt) az egész világra hatást gyakorolni: „sajátos földrajzi helyzete, kapitalista gazdasága, demokratikus kormányzati rendszere és hatalmas katonai ereje” volt ebben a döntő. A szerző ezeket tekinti meghatározó feltételeknek, amelyek, kiegészítve és felerősítve egymást, együttesen eredményezték, hogy a világban megfigyelhető kormányzati modellek közül épp a „demokrácia lassú, de biztos diadalának”, a technológiai haladásnak és a mindegyre globalizálódó gazdaságnak lehettünk a szemtanúi. Önigazoló védőbeszédeket persze bőven ismerünk – a mostani kapitalista rendszer mellett számos érvet felhozókat is –, Kagan ugyanakkor nemegyszer nagyon is plauzibilis kérdéseket vet fel. Például azt, hogy az a világrend, ahova az utolsó hét-nyolc évtizedben jutottunk, vajon az „emberi faj evolúciójának szükségszerű következménye” volt, merthogy az „emberek vágynak a demokráciára”, vagy sokkal inkább sajátos mintakövetésről van szó, mert történetesen a legerősebbnek tartott (gondolt) nemzet (tudniillik az amerikai), maga is demokrácia? Kagan kötete tele van hasonló gondolatkísérletekkel, amelyekkel ezt a – végleg és megnyugtatóan talán soha el nem dönthető – „tyúk vagy a tojás volt-e előbb?” – dilemmát járja körül.

Amerikai-e az amerikai világrend?
Kétségtelen előnye a kötetnek, hogy Kagan egyáltalán nem ódzkodik szembe menni az amerikaiak saját magukról és történelemformáló szerepükről gondolt önképének. Sőt, nemcsak megmutatja, gyakran mennyire ellentmondásokkal teli az amerikai nemzeti önismeret, de le is bontja ezeket a mítoszokat. Az amerikaiak – állapítja meg – nemzeti karaktere rendkívül „összetett”, nemzeti mítoszaik „erőteljesek” ugyan, de jócskán dilemmákkal telítettek, a hatalomhoz való viszonyuk ambivalens, és amerikainak lenni végeredményben leginkább „csak” annyit tesz, mint „hinni az amerikai életformában”.
A kötet érdeklődésének fókusza (már a címéből adódóan is), hogy mit tartogat(hat) a jövő, de ehhez Kagan múltból vett példákhoz is vissza-visszanyúl. Úgy véli, történeti példákkal nem igazolható, hogy a második világháború végén a liberalizmus győzelme törvényszerű lett volna, a demokrácia előretörésére pedig egyáltalán nem buktatók nélküli diadalmenet volt (itt a két világháború közötti autoriter rendszerekre és diktatúrákra, a 60-as és 70-es években a folyamatban jelentkező kudarcokra utal) – a demokratizálódás több hulláma számos megtorpanással járt. Az, hogy a trend buktatóival együtt is főbb vonalaiban máig ez, nagymértékben az Egyesült Államoknak tulajdonítható – véli. A nemzetközi erőviszonyok mellett az Egyesült Államok erejének és az erre alapozott tekintélyének tulajdonítja, hogy az 1980-as évek liberális mozgalmai több helyütt győzedelmeskedni tudtak, ráadásul, hogy ezek sikere tartós tudott maradni. Persze – és ettől válik a kötet gondolatmenete hitelesebbé – a szerző nem tagadja el, hogy az USA külpolitikai tevékenysége egyáltalán nem hiba nélküli, és ebben ne játszana szerepet a masszív érdek. Sőt, az amerikai célok érvényesítésében éppen hogy komoly szerep hárul a liberalizmus és globális piacgazdaság ereje mellett (ezek minimálisan feltételezik az amerikai érdek hatékony érvényesülését) a „legitim katonai hatalmára” alapozott – gyakran törvényekkel és intézményekkel szembemenő – beavatkozásokra (és ezek kísérleteire) más államok ügyeibe. Elég csak az iráni, a guatemalai és a kubai kormány megdöntésére, a vietnámi háborúra, az öbölháborúba való részvételre (1991), Panama önkényes megszállására (1989) és a koszovói beavatkozásra (1999) gondolni. Viszont az, – véli a szerző –, hogy az amerikai hatalom elfogadottságát mégsem veszélyezteti kollektív fellépés, csak részben köszönhető annak, hogy egyes országoknak egyszerűen nincs más választásuk, mert nem hajlandók, vagy nem képesek jelentős fegyverkezéssel ellensúlyozni az amerikai katonai potenciált. A kényszerű együttműködés és beletörődés mellett ebben szerepet játszik az is, hogy „Amerika olyan nemzetközi rendszert hozott létre, melynek alapvető szabályaihoz és intézményeihez az Egyesült Államok és [...] más államok is tartották magukat.”

USA = hanyatló birodalom?
Kagan saját kérdésére, mely szerint jelen pillanatában hanyatló szakaszában van-e már az Amerikai Birodalom, ismét tágabb történeti összefüggést vizsgálva felel. A viszonyítási alapot számára 1945 jelenti, amikor kétségtelen, hogy az Egyesült Államok a második világháború után igazán a csúcson és „tényleg a világ első számú hatalma volt”, de „mindenhatónak” – állítja – még ekkor sem volt tekinthető. A kötet súlyponti kérdése egyáltalán nem kizárólagosan az, milyen helyzetben van ma a hegemón és hogyan jutott az Egyesült Államok idáig, legalább annyira az, hogy Amerika számára mit tartogat a jövő és mit jelentene a nemzetközi rend szempontjából, „ha Amerika hatalma hanyatlásnak indulna”. Kagan szerint utóbbi esetben egy hatalom sem lenne képes az USA megüresedett helyét egyedül elfoglalni, (egypólusú világrendre az elmúlt kétezer évben csak kétszer volt példa), sokkal valószínűbb, hogy újra kétosztatúvá válna a világ, egy megmaradt amerikai és egy kihívóként jelentkező kínai szuperhatalomra, érdekszférájába vonva a globális politikai mezőt. Kínának ugyanakkor ehhez (elismerve az ázsiai hatalom egyre növekvő potenciálját) még nagyon sok dologra van szüksége, például Japán és India „meghódítására”. Úgy véli ugyanakkor, hogy a nemzetközi rendszerben bekövetkező „poszt-amerikai” hatalmi átrendeződés bármennyire több pólusú is (vagy „pólus-nélküli” világot eredményezne, „a liberális világrend nagyjából változatlan formában vészeli át a változásokat”).

Kitart-e az amerikai világrend?
Kagan nagyívű történeti-történetpolitikai esszét írt a liberális gazdasági rend történetéről a hegemón szerepbe került Egyesült Államok által a második világháború óta (sőt azt megelőzően is) bejárt útról és jelenében rejlő lehetséges kihívásokról. Leginkább izgalmas felvetései nyilván azokat a kérdéseket „feszegetik”, hol van most és merre tart a fennálló (= azaz jelenleg még az amerikai) világrend, lehet-e mindennek továbbra is régi/új domináns szereplője az Egyesült Államok, domináns ideológiája (kánonja) pedig a liberalizmus és a globális gazdasági rend, vagyis: megőrizhető-e az a pozíció és befolyás, amellyel a „tétova” nagyhatalom, az Egyesült Államok jelenleg bír. Kagan válasza az, hogy igen, az Egyesült Államok döntő súlya ugyanis – szögezi le – nem kizárólag azon alapul, hogy ő „dirigálhat”-e mindenkinek és hatalma abszolút-e. Az Amerika által fémjelzett világrend sikerének nem gátja ugyanis – állítja –, ha „több országnak nagyobb mozgástér jut a jelenlegi rendszerben”, ez önmagában még egyáltalán nem tekinthető a gyengeség jelének. Az USA múltjában – tér vissza erre a szövegében több helyütt is – soha nem voltak csak sikeres időszakok, így az elmúlt évtizedek globális teljesítménye is minimum „vegyesnek” tekinthető. Hogy a szerző csak néhány példáját citáljuk mi is ide: Brazília és Irán megnövekedett politikai (és utóbbi nukleáris) szabadsága, az iraki háború felemás sikere, a globális terrorizmus visszaszorítására, vagy az al-Kaida felkutatására és megsemmisítésére irányuló amerikai erőfeszítések korlátozott eredményeire és Kína gyors felemelkedésére gondolnunk. A nemzetközi kihívások ma is óriásiak a „nemzetközi környezet formálása pedig hatalmas nehézségekkel jár”, de mindezek „mégsem érnek fel azokhoz”, „amelyekkel az Egyesült Államoknak a hidegháború alatt kellett megbirkóznia, és amelyek csak utólag visszanézve tűnhetnek könnyűnek”.
De képes-e arra, hogy az USA megőrizze a hegemón pozíciót, amitől napjainkban leginkább a „feltörekvő Kína” igyekszik megfosztani? Kagan szerint számos amerikai (és tegyük hozzá: nem amerikai) felel ma pesszimistán erre a kérdésre, aminek az egyik okát az Államok „túlterjeszkedett” helyzetének csalóka megítélésében, azaz a nemzetközi befolyása torz megítélésében látja. Az Amerikai Egyesült Államok – hoz egy plasztikus példát ennek alátámasztására – a határain túl állomásozó katonái számát tekintve ma messze nem tart ott, mint 1953-ban. Akkor közel egymillió katonája volt külföldön, 2011-ben legfeljebb félmillió. Ugyanilyen ok a hegemón szerep megőrzésében szerepet játszó védelmi kiadások jelentőségének az eltúlzása (holott, állítja, ennél jóval nagyobb kihívás a juttatások és segélyek egyre növekvő költségei).
Kagan nem nyújt kézzelfogható biztosítékot arra, hogy az Egyesült Államok szerepe a jövőben megmarad. Sőt, az általa feltett kérdésre így felel: „ki tudja?”. Ennek lehetőségét ugyanakkor nem gondolja eleve reménytelennek, az amerikai rendszer ugyanis „még gyakran öngáncsoló sajátosságai ellenére is látszólag jobban képes alkalmazkodni és túllépni a különböző nehézségeken, mint sok más nemzet rendszere, beleértve az Egyesült Államok geopolitikai versenytársait”. Kagan fejtegetései, a diagnózisából fakadó következtetései még akkor is meggondolandók, ha a dolog természetéből fakadóan lehet ugyanezeket másként látni és máshogy értelmezni. Sajnálhatjuk, hogy a kötet eredetije éppen tíz évvel ezelőtt jelent meg, az elmúlt évtized fényében kimondottan jó lett volna értesülni arról, mit gondol a szerző az Amerikai Egyesült Államok előtt tornyosuló feladatokról, és milyennek látja ma a „fokozódó nemzetközi helyzetben” rejlő globális kihívásokat.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič (OĽaNO)

A fasiszták segítségével szavazták meg Matovič családsegítő csomagját

DAC.20220524

GALÉRIA: Folytatja a harcot Európáért a DAC

Sucha

Mit ajánl Szlovákiának az Európai Bizottság?

SZMSZSZ közgyűlés

A szülői szövetség negyed évszázada

kiütés

Vizsgáltassa ki magát, ha így pirosodik ki a bőre!

Orbán Viktor k

Kihirdetik a háborús veszélyhelyzetet Magyarországon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.