Sulík szerint van mit javítani a Covid-automatán

Richard Sulík
Pozsony |

Az SaS szeretné elérni a Covid-automata módosítását – jelentette be a kormány ülését követően Richard Sulík, a párt elnöke, gazdasági miniszter.

„Több dolog van, amin javítani lehet” – mondta a Covid-automatáról, példaként említette azoknak a szabályoknak az összehangolását, hogy hány ember tartózkodhat egy helyen. „Néhol a négyzetméterek alapján van megadva a személyek száma, néhol százalékosan” – mutatott rá Sulík. A Covid-automatáról szóló e heti egyeztetésen az SaS részéről Ján Oravec és Jana Bittó Cigániková vesz részt.

Sulík azt szeretné, ha minél hamarabb lazítanák a járványügyi korlátozásokat. „Most csökkennek a számok, minél hamarabb dönteni kell. De értem azokat is, akik attól tartanak, hogy ismét romlana a helyzet, illetve a gyors nyitást a járvány harmadik hulláma követné” – jelentette ki Sulík. Tárgyalni fognak a tesztelések folytatásának módjáról és a zárva tartó intézmények kárpótlásáról is.

Sulík azt is elmondta, az SaS szeretné aktualizálni a kormányprogramot. „A keddi koalíciós tanácson megegyeztünk, hogy minden változást a koalíciós tanácsnak kell jóváhagynia, most összegezzük a javaslatainkat” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?