Zsinórban ötödször nyert a címvédő Spurs

New York. A címvédő San Antonio Spurs együttese kilenc ponttal bizonyult jobbnak és beérte a táblázaton a Délnyugati-csoport éllovasát, a New Orleans Hornetset az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján.

New York. A címvédő San Antonio Spurs együttese kilenc ponttal bizonyult jobbnak és beérte a táblázaton a Délnyugati-csoport éllovasát, a New Orleans Hornetset az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján.

A Los Angeles Lakers immár a Phoenix Suns-éval megegyező mérleggel büszkélkedhet (0,691), miután a városi rangadón diadalmaskodott játszi könnyedséggel. Nyert a Utah otthon, kikapott a Denver idegenben.

A Spurs sorozatban az ötödik győzelmét aratta az idei NBA-ben egyik legfőbb kihívója, a New Orleans Hornets ellen. A szombati játéknapon 98:89-re verték hazai pályán a louisianaiakat, ezzel aktuális ellenfelükkel holtversenyben az élen állnak a Délnyugati-divízióban. Az argentin Manu Ginobili 30 pontot dobott és karriercsúcsot jelentő 12 gólpasszt adott, emellett pedig szedett még hat lepattanót is. Tim Duncan 25 ponttal, 11 lepattanóval és hat assziszttal segítette csapatát a győzelemhez.

A Philadelphia 76ers szerezte az utolsó 10 pontot a Miami Heat otthonában a túlórában, a vereséghez igencsak hozzászokott floridaiak most is alulmaradtak. (m, n)

NBA-KRÓNIKA

Péntek

CHARLOTTE HORNETS–SACRAMEN?TO KINGS 115:116, hoszszabbítás után, ld.: Richardson 29, ill. Garcia 23.

INDIANA–NEW JERSEY 113:103, ld.: Dunleavy 34, ill. Jefferson34. ORLANDO–PHILADELPHIA 115:99, ld.: Türkoglu 31, ill. A. Miller, Iguodala 25-25.

NEW YORK–TORONTO 103:99, Ld. Crawford 43, ill. Bosh 23.

CLEVELAND–WASHINGTON 90:89, ld.: L. James 33, ill. Songaila 19.

MEMPHIS–DALLAS 83:98, ld.: Gay 18, ill. Nowitzki 27.

DETROIT PISTONS–MILWA?UKEE 127:100, ld.: Billups 21, ill. Redd, Villanueva 18-18.

NEW ORLEANS–HOUSTON 80:100, ld.: West 20, ill. McGrady 34.

CHICAGO BULLS–DENVER 135:121, ld.: Gordon 37, ill. Smith 43.

GOLDEN STATE–ATLANTA 110:117, ld.: B. Davis 35, ill. J. Johnson 27.

SEATTLE SUPERSONICS– PORTLAND TRAILBLA?ZERS 99:87, ld.: Durant 17, ill. T. Outlaw 26.

LOS ANGELES CLIP?PERS– UTAH 114:104, ld.: Thornton 27, ill. Williams 26.

PHOENIX SUNS–BOSTON CELTICS 85:77, ld.: Stoudemire 28, ill. Garnett 19.

Szombat

WASHINGTON WIZARD– CHARLOTTE 110:95, ld.: Jamison 22, ill. J. Richardson 25.

MIAMI HEAT–PHILADELPHIA 96:101, hosszabbítás után, ld. Wade 33, ill. Iguodala 24.

NEW JERSEY–INDIANA 102:91, ld.: R. Jefferson 36, ill. Granger 29.

SAN ANTONIO–NEW ORLEANS 98:89, ld.: Ginobili 30, ill. Paul 27.

MILWAUKEE BUCKS–DENVER 115:109, ld.: Redd 42, ill. Iverson 26.

UTAH JAZZ–ATLANTA 100:94, ld.: Boozer 21, ill. Josh Smith 30.

LOS ANGELES CLIPPERS– LOS ANGELES LAKERS 95:113, ld.: Maggette 23, ill. P. Gasol 23. (sita)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?