Žilina–Slovan: megszólal az inzultált vágsellyei partjelző

<p>A 90. percben félbeszakadt pénteken a Žilina–Slovan futballrangadó, mert az egyik hazai szurkoló inzultálta Roman Slyško partjelzőt.</p>

Miután Chmura játékvezető idő előtt lefújta meccset, a hazai játékosok alig engedték le a bírói hármast a játéktérről. A nagy indulatokat keltett derbi főszereplőjét, s egyben szenvedő alanyát, a 37 esztendős vágsellyei származású Roman Slyškót faggattuk.

Eredményes bírói pályafutása során korábban inzultálták már?

Még a kezdetekkor, a kilencvenes évek elején, az akkori galántai járási bajnokságban akadtak meleg meccseim, és elvétve tettlegességre is sor került. Szerencsére egyik rázós találkozó után sem szorultam orvosi ellátásra. Egyébként nem is fizikailag, hanem sokkal inkább lelkileg viseli meg a bírót egy ilyen eset.

Mikor vette észre az önre támadó zsolnai szurkolót?

Mivel mással voltam elfoglalva – a labda útját figyeltem, és a Slovan cserélni készült –,csak az utolsó pillanatban észleltem a felém rohanó drukkert, aki két kézzel meglökött. Ha korábban meglátom, akkor igyekeztem volna kikerülni.

Mit tett ezután?

Az adóvevőn azonnal elmondtam a játékvezetőnek, hogy mi történt, és a pálya közepére futottam. Ezután nem következhetett más, mint a mérkőzés félbeszakítása.

A rendkívül ideges hazai játékosok alig engedték önöket levonulni. Nem támadták meg?

Szóban kaptunk hideget, meleget, persze elsősorban én. Olyan szavakat használtak, amelyeket nem lehet nyomtatásban közölni. Próbáltam higgadt maradni, mert nagyon puskaporos volt a levegő. A levonuláskor a kettes számú mezt viselő Angelovič gyomron lökött, természetesen ezt be is írtam a jelentésembe.

Mit szól Štrba nyilatkozatához, aki szerint meg kellene önt vizsgálni, hogy a meccs előtt nem használt-e kábítószert?

A zsolnaiak csapatkapitánya felnőtt ember, akinek felelnie kell a tetteiért és a felelőtlen nyilatkozatáért. Azt meg tudom érteni, hogy nagyon ideges volt, ám amit a tévének mondott, azt nem hagyhatom szó nélkül. Jogi képviselőmmel már egyeztettem, és bírósági úton veszek elégtételt Štrbán.

Jozef Antošík zsolnai klubtulajdonos szerint régóta mutogatásokkal és szóban is provokálja az MŠK szurkolóit, és nem is vezethette volna a pénteki meccset, mert már 15 éve Pozsonyban él. Mit szól ehhez?

Érdekes, hogy Antošík úrnak tavaly egyáltalán nem voltak kifogásai a ténykedésem ellen, igaz, akkor 2:0-ra nyert a csapata a Slovannal vívott meccsen. Sőt két éve is elégedett volt a teljesítményemmel, megjegyzem, akkor is ők győztek. Ami a másik dolgot illeti, sosem titkoltam, hogy régóta a fővárosban élek. Ha ez zavarta a klubtulajdonost, akkor tiltakozhatott volna korábban, hiszen bő két héttel a rangadó előtt nyilvánosságra hozták a bíróküldést.

Miután megírta a jelentését, hogyan folytatódik az ügy?

Úgy tudom, a Ligás Klubok Uniója szerdán, a szövetség fegyelemi bizottsága pedig csütörtökön tárgyalja az ügyet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?