Zidane a világ legerősebb keretével győzte le a Barcelonát

<p>A Málaga elleni 2&ndash;0-s győzelemmel a Real Madrid története 33. spanyol bajnoki címét nyerte, az elsőt 2012 óta. Zinedine&nbsp;Zidane&nbsp;a&nbsp;világ&nbsp;legerősebb&nbsp;keretével&nbsp;győzte&nbsp;le&nbsp;a&nbsp;Barcelonát, amelynek edzője, Luis Enrique a május 27-i kupadöntő után távozik. Helyét minden bizonnyal a Bilbaóval nem hosszabbító Ernesto Valverde veszi át, és ez óriási edzőkeringőt indíthat be a nyáron.</p>

A tavalyi idény végén arról kérdezték Zidane-t, örülne-e annak, ha Ronaldo többet pihenne. „Igen” – mondta mosolyogva. Az arcán látszott, hogy ez nem csak az ő döntése.  Ronaldo menedzselése döntő volt Az idei szezonra azonban megértette Ronaldóval, hogy ha fizikálisan bírni akarja a sorozatterhelést, muszáj visszavennie. A portugál a 2016/2017-es szezonban csak a bajnoki játékpercek 74%-át töltötte a pályán, miközben tavaly ugyanez az arány 93% volt.Karácsonyig úgy tűnt, hogy ez nem Ronaldo szezonja lesz. „Be kell látni, hogy már 31 éves vagyok, nem játszhatok minden meccsen” – nyilatkozta a France Footballnak a negyedik Aranylabda megnyerése után. Január óta viszont erősebb és gyorsabb, mint valaha – a statisztikák szerint 2 km/h-val javult a végsebessége – és ami még fontosabb, döntőbb szerepe van, mint korábban bármikor. Ronaldo a legutóbbi 9 meccsén 14 gólt lőtt: csak a Bayern München és az Atlético Madrid elleni BL-párharcban nyolcat, miközben Real-mezben átlépte a 400-as határt. „Nem kell, hogy mindig a pályán legyél, elég, ha csak a nagy meccseken játszol – győzködte Zidane Ronaldót. – A gólok miatt ne aggódj. A mennyiség helyett inkább a minőségre fókuszálj.” A Realé a legjobb keret a világon Ronaldo nélkül 14 meccset játszott a Real, ebből 13-at megnyert és 53 gólt rúgott. „Számomra nem létezik A és B csapat” – mondta a francia mester arra a felvetésre, hogy a cseresor jobb futballt játszik, mint a gálakezdő. Az utolsó négy idegenbeli bajnoki eredménye, amikor a B csapat játszott: 4–1, 4–2, 3–2, 6–2, 4–0. Öt meccs, öt győzelem, 21 lőtt gól. „Az a legrosszabb, amikor meg kell mondanom nekik, hogy a következő meccsen nem játszanak” – sajnálkozott Zidane. Toni Kroos 12 gólpasszt adott az idei szezonban, őt viszont három olyan játékos követi, aki általában nincs ott a kezdőben: James Rodríguez, Lucas Vázquez és Isco – ők hárman még a bajnoki meccsek felén sem léptek pályára. Álvaro Moratánál 16 csapattársa is többet játszott, Ronaldo mögött mégis ő a Real legeredményesebb játékosa. „Ezek a srácok rendre bizonyítják, hogy többet érdemelnek” – mondta Zidane. A B csapat látványosabb és eredményesebb futballt játszik, de sokan csak legyintenek: az Eibar, a Leganés, a Gijón és a Granada ellen. Nem a Barcelona vagy a Bayern München ellen. „Talán azért vagyunk ilyen jók, mert keveset játszunk” – kereste a magyarázatot James Rodríguez a Deportivo elleni 6–2-es győzelem után.  „Próbálom meggyőzni őket, hogy ők is fontos tagjai a keretnek” – magyarázta Zidane. A kérdés az, hogy a jövő Realjának nevezett cseresor hajlandó-e várni. James már januárban elhintette, hogy a nyáron távozna, és Morata sem elégedett a helyzetével. „24 éves vagyok, ez az én nagy pillanatom” – mondta a spanyol válogatott csatár. Amióta kinevezték Zidane-t 2016 januárjában, a Real csupán négyszer kapott ki a bajnokságban, és a megszerezhető 174 pontból 146-at megszerzett. A sikersztori titkát talán Isco fogalmazta meg a legjobban: „A Realé a világ legjobb kerete, egyszerűen azért, mert 23 kezdőjátékosa van.” Luis Enrique legendaként távozik Victor Valdés egyszer azt mondta, „egy év a Barcánál olyan, mint máshol kettő”. A 47 éves Luis Enrique 180 meccsen irányította a Barcelonát. Megélt 360 sajtótájékoztatót, csak ami a meccseket illeti. Többször kikezdte a média, és Messivel is összeugrasztották. Elhihetjük, ha azt mondja, elfáradt. „Pihennem kell” – magyarázta döntését, miután a március 2-án bejelentette, hogy a szezon végén elhagyja a csapatot. A bejelentés után úgy tűnt, hogy a Barcelona megtáltosodik. A BL-nyolcaddöntőben a futballtörténelem legnagyobb fordítását mutatta be a csapat, amikor a 4–0-s első meccs után 6–1-re nyerte meg a visszavágót a PSG ellen úgy, hogy 438 másodperccel a párharc vége előtt még háromgólos volt a hátránya. A tavaszi El Clásicóból 13 másodperc volt vissza, amikor Messi karrierjének 500. góljával nyert a Barcelona. A katalánok versenyben maradtak a bajnoki címért, de a sorsuk nem a saját kezükben volt, így hiába nyerték meg az összes hátralévő meccsüket, a Real ünnepelhetett. A bajnoki címről lemaradó és a BL-negyeddöntőben a Juventus ellen 3–0-s összesítéssel kiesett csapat edzőjét a Camp Nou közönsége szerette volna méltó módon elbúcsúztatni az utolsó bajnoki után, de Luis Enrique nem ment vissza a gyepre. Ettől függetlenül legendaként távozik – ahogy Bartomeu elnök fogalmazott. Baszk csapatok nagy szezonja Az öt baszk csapatból négy is a tabella első felében fejezte be a szezont, és közülük ketten biztosan ott lesznek jövőre az Európa Ligában. A 10. helyezett Eibar három éve még közel volt ahhoz, hogy visszasorolják a harmadosztályba, de José Luis Mendilibar érkezése óta már a nemzetközi szereplés is reális cél abban a városban, amelynek lakossága háromszor beférne a Barcelona stadionjába. Az újonc Alavés kupadöntőig menetelt, ahol azzal a Barcelonával játszik, amelyet szeptember 10-én, Katalónia nemzeti ünnepén 2–1-re legyőzött a Camp Nouban. „A csapatsportok esélyt adnak, hogy felvehesd a versenyt a legjobbakkal” – nyilatkozta Mauricio Pellegrino, az Alavés edzője. A Sociedad az utolsó forduló 94. percében biztosította be a nemzetközi szereplést (Celta Vigo–Sociedad 2–2), de ha a Barcelona megnyeri a kupát, a hetedik Bilbao is elindulhat az Európa Ligában. Reménytelen volt a kiesők helyzete Az Osasuna váratlanul jutott fel az élvonalba, ahol a 30. fordulóig mindössze egy győzelme volt. Petar Vasiljevic sportigazgató elküldte Martín Monrealt és Joaquín Caparróst is, majd ő maga vette át a csapat irányítását, amely reménytelenül, 94 kapott góllal esett ki a másodosztályba. „Láttunk megszületni, de sohasem fogjuk látni, ahogy meghalsz” – volt olvasható azon a transzparensen, amit az Osasuna szurkolói feszítettek ki az El Sadarban, miután biztossá vált a kiesés. „Azért jöttem, hogy seggbe rúgjam a játékosokat” – mondta Tony Adams, miután átvette a Granadát a szezon utolsó szakaszára. Adams mind a hét bajnokiját elveszítette, irányításával az andalúz csapat mindössze három gólt rúgott és 17-et kapott. „Szégyen” – adott hangot véleményének Adrián Ramos, a Granada csatára. „Amikor szóltak, hogy a Leganés gólt lőtt [a Bilbao ellen az utolsó előtti fordulóban], tudtam, hogy vége van” – mondta Burgui, a Gijón csatára az Eibar legyőzése után. Rubí csapata az utolsó három bajnokijából kettőt is megnyert, de a tavalyi évvel ellentétben ez most nem volt elég a bennmaradáshoz. A másodosztályból még három forduló van hátra, de a Levante már korábban bebiztosította a feljutást. Kényelmes helyzetben van a második helyezett Girona is, a rájátszásért azonban még hat csapat küzd. Indul a nyári edzőkeringő A madridi AS napilap szerint José Maria Bartomeu, a Barcelona elnöke már közölte a játékosokkal, hogy Ernesto Valverde lesz a csapat új edzője. Valverdét Juan Ángel Ziganda válthatja Bilbaóban, aki 2011 óta a baszkok B csapatát irányítja. Az Európa Liga-elődöntőig menetelő Eduardo Berizzo a hírek szerint nem tudott megállapodni a Celta Vigo vezetőivel, így a következő szezont már Sevillában kezdheti, ahol az argentin válogatotthoz tartó Jorge Sampaoli helyét veheti át. A Celta új edzője Juan Carlos Unzué lehet, a Real Betisnél Quique Setiénről pletykálnak, míg a Las Palmas kispadjára Fernando Hierro pályázik a legnagyobb eséllyel. Az élvonalbeli edzők közül csupán Zidane, Simeone, Escribá, Eusebio, Quique Sánchez Flores és Mendilibar helye tűnik biztosnak.  [[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"276458","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"388","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"459"}}]]  AZ ÉV LEGJEI Az év igazolása: Pedro León. A Real Madridnál nevelkedett spanyol középpályást ingyen szerezte meg az Eibar, ahová korábbi edzője, José Luis Mendilibar kérésére érkezett. Pedro León 37 bajnokin lépett pályára, 10 gólt lőtt és 5 gólpasszt adott, miközben Neymar mögött ő alakította ki a legtöbb helyzetet a csapattársai számára (85). Az év legrosszabb igazolása: Paco Alcácer. Alcácert 30 millió euróért igazolta le a Barcelona, de az időközben a spanyol válogatott keretéből is kiszorult csatár mindössze hat gólt lőtt a bajnokságban. Összehasonlításképp: a Málagához ingyen elengedett Sandro Ramírez 14 góllal fejezte be a szezont.Az év edzője: Eduardo Berizzo. A 2007 és 2010 között a chilei válogatottnál Marcelo Bielsa segítőjeként dolgozó Eduardo Berizzo a spanyol kupában és az Európa Ligában is elődöntőig vezette a Celta Vigót. „Annyit akarom birtokolni a labdát, amennyit csak lehetséges, ha pedig elveszítem, azonnal vissza akarom szerezni” – magyarázta játékfelfogását. Az argentin mester nem tudott megállapodni a Celta vezetőivel, így az új szezont valószínűleg már a Sevilla kispadján kezdi. Az év csapata: Leganés. Története első élvonalbeli szezonjában a Leganés 13 kölcsönjátékossal a keretben is kivívta a bennmaradást. „Ez a futball” – mondta Asier Garitano, a madridi csapat edzője. A Leganés sikersztorijából Alexander Szymanowski nyolc góllal vette ki a részét: az argentin játékos korábban pizzafutárként, kézbesítőként és pincérként dolgozott, most a spanyol első osztályban futballozik. Az év játékosa: Iago Aspas. Aspas egy sikertelen liverpooli és sevillai szezon után tért vissza a Celta Vigóhoz, amellyel idén Európa Liga-elődöntőig menetelt. „Itt imádnak engem” – mondta. A Julen Lopeteguinél állandó kerettaggá vált Aspas 19 gólt lőtt a bajnokságban, amivel elnyerte a Zarra-díjat (a leggólerősebb spanyol játékosnak járó díj). Fernando Baiano óta Aspas az első Celta-csatár, aki 15 gól fölé jutott a bajnokságban. Az év fiatal játékosa: Theo Hernández. A 19 éves francia balhátvéd az Atléticótól került kölcsönbe az Alavéshez az idei szezonra. Teljesítményével a Barcelona és a Real Madrid érdeklődését is felkeltette, spanyol lapértesülések szerint Florentino Pérez elnök már ki is fizette a 25 millió eurós kivásárlási árát, ezzel megszegve a madridi „megnemtámadási egyezményt”. Az év nyilatkozata: „A második félidőben 0–0-ra végeztünk a Real Madriddal, így elégedett vagyok a csapatom teljesítményével” – mondta Tony Adams,  a Granada angol edzője, miután csapata az első félidőben négy gólt kapott a Real Madrid cserepadjától. Kovács Gábor
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?