Zalka a vb-n jobb rajtban bízik

<p>A somorjai Zalka Csaba két éremmel tért haza a hétvégi junior kajak-kenu Európa-bajnokságról. A fiatal kajakos K1 500 méteren második, kétszázon pedig harmadik lett.</p>

„Úgy utaztam ki a belgrádi Európa-bajnokságra, hogy mind a két távra nagyon jól fel vagyok készülve, de a kétszázon több esélyt adtam magamnak. Az 500 nagyon jól sikerült, ott túlteljesítettem az elvárásaimat az ezüstéremmel, de kétszázon nem sikerült a rajtom. Rajtgépekből indultunk, és kicsit megcsúszott a kezem, ezalatt a többiek elléptek tőlem. Mivel ez sprintszám, ez végzetes hibának bizonyult, már nem tudtam beérni az ellenfeleket, ezért lettem bronzérmes. Két éremmel viszont nem lehetek elégedetlen, és ott van még előttem a világbajnokság is, ahol javíthatok” – mondta lapunknak a 19 éves Zalka Csaba, aki az Eb hétvégéjén torokgyulladással küzdött. Úgy véli, ha a teljesítményére ez nem is hatott ki, a közérzetét jelentősen rontotta, hogy beteg volt.

Zalkának a 200 méter a kedvenc távja. „Már tavaly is úgy mutatkozott, hogy ebben leszek a legjobb” – mondja a kajakos, akit tavaly és tavalyelőtt is Somorja legjobb sportolójának választottak.

A sprintszámban kulcsfontosságú a rajt, Zalkának azonban csak korlátozott lehetőségei vannak, hogy gyakorolja a rajtgépekből való indulást. Szlovákiában csak a pozsonyi Zemník tavi pályán vannak rajtgépek, de azokat is csak a válogatók vagy nemzetközi versenyek alkalmával lehet használni. „Amikor ott edzettünk, azt mondták nekünk, hogy most nem mennek a gépek” – magyarázta Zalka.

A somorjai versenyző két nap pihenőt kapott a sikeres belgrádi Eb után, de mától már újra edz. Hétvégén Nyitranovákon, jövő szombaton pedig hazai pályán, a somorjai Samaria Cupon áll rajthoz. „Ezek a versenyek már jó felkészülést jelentenek a vb-re. Ezt követően tíznapos pozsonyi edzőtábor vár ránk, majd július utolsó hétvégéjén jön a romániai korosztályos vb” – avatott be programjába Zalka, aki az egy évvel ezelőtti kontinensviadalon háromszor állhatott dobogóra, a tavalyi junior vb-ről pedig egy bronzéremmel jött haza, azt K2 1000 méteren szerezte.

A felnőtt vb-t idén augusztus végén a csehországi Račicében rendezik. Zalka még nem tudja, harcba szállhat-e a kvalifikációért, de szívesen kipróbálná magát a felnőtt mezőnyben is. „A hazai válogatót a vb-re a egy héttel a mi világbajnokságunk előtt rendezik, úgyhogy edzésként is jó lenne. Szó volt róla, hogy elindulok a válogatón kétszázon, de még nem tudom, végül beleegyezik-e a szövetség” – mondta lapunknak a kajakos. Mivel a K1 200 méter az olimpiai program variálása után is ötkarikás szám maradt, így a hosszú távú fő motiváció Zalka számára a tokiói olimpia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?