Xavi az idény végén távozik a Barcelonától

Xavi

Az idény végén távozik a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Xavi.

A 44 éves tréner szombat este a Villarrealtól elszenvedett hazai 5–3-as vereség után jelentette be a döntését.

„Június 30-án elhagyom a klubot, ezt a döntést az elnökkel és a stábbal együtt hoztam meg” – közölte sajtótájékoztatón a vártnál gyengébb szereplés miatt egyre nagyobb nyomás alá kerülő szakember, akinek a szerződése 2025-ig szólt. A Marca tavaly márciusban ugyanakkor már arról írt, hogy az együttműködést 2026-ig meghosszabbították.

A bajnoki címvédő Barcelona a mostani idényben hullámzóan teljesít, a La Ligában már tíz pont a hátránya az éllovas Real Madriddal szemben. A vezetőedző úgy véli, a játékosoknak szükségük van a változtatásra, ezért elkerülhetetlen a lépése.

Xavi – teljes nevén Xavier Hernández Creus – 2021 novembere óta irányítja a katalán csapatot. Korábban a Barcelona ikonikus játékosa volt, 1998-ban debütált az első együttesben, amelyben 2015-ig szerepelt középpályás irányítóként. A Barcával 25 trófeát nyert, közte négyszer Bajnokok Ligáját, nyolc spanyol bajnoki címet és három Király Kupát. A spanyol válogatott tagjaként világbajnok és kétszeres Európa-bajnok, tagja volt az olimpiai ezüstérmes együttesnek is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?