Wimbledon: Djokovicsnak könnyű dolga lehet

GYÖRGY NORBERT

Van, akinek ez az aktuális teniszszezon legnagyobb eseménye, de olyanok is akadnak, akiket különösebben nem izgat, hogy fehér kirurgus- vagy pék-hacukába bújjanak, és a csúszós, füves borításon ápolják a tradíciót. A hölgyeknél Serena Williams, a férfiaknál Roger Federer készül címvédésre. Serena esetében az lenne meglepetés, ha ez nem sikerülne. Roger potenciális diadalmenete viszont már nem ilyen egyértelmű.

Eprek és rókavadászok

Tehát Anglia és Wimbledon: a legrégebbi és a legtöbb hagyománnyal bíró teniszverseny a világon, a négy Grand Slam-torna közül már csak itt játszanak füves borításon, többnyire esőszünetekkel tarkított két hét (a ködös Albion), eper és tejszínhab, pezsgő, egyen-szalmakalap, a kenti herceg- és hercegné-féle arisztokratikus merevség (a burzsoázia diszkrét bája) stb., ráadásul a hét végén még Forma–1-es futamot is rendeznek a szigetországban – nos, igen: ezek a szeplős, pakompartos, rókavadász angolszászok tudnak élni, az egyszer biztos. Wimbledonban tehát minden a hagyományokról szól, gondolhatnánk, aztán villámgyorsan kiderül, hogy annyira mégsem.

Az egyenjogúság jegyében

A wimbledoni tornán történt meg először például (2007- ben, tehát nem is olyan rég), hogy a hölgyek (az emancipáció, ergo: a női egyenjogúságért vívott küzdelem eredményeként) ugyanannyi pénzt kaparhattak össze egy teniszviadalon, mint a férfiak. Hofi Géza mondta anno, ha jól emlékszem, egy „őrült” (az idézőjeleket itt kizárólag a gyengébbek kedvéért rakom ki) kirohanásában az „elmegyógy és intézet” színpadán, hogy „adnék én a nőknek egyenlő munkáért egyenlő bért is”. Nos, Wimbledonban a hölgyek mindezt megkapták. Hogy emiatt néhányan hőbörögnek kicsit? Hát, hadd hőbörögjenek.

Tény, hogy a csajok, sem Wimbledonban, sem máshol, nem játszanak ötszettes teniszmeccseket (itt kell megjegyezni, hogy a férfiaknak is már csak a GS-tornákon adatik meg, hogy ötjátszmás meccsekbe bonyolódjanak), tehát az „egyenlő munka” kritériuma már eleve borul(hat). Richard Krajicek (az 1996-os wimbledoni torna győztese – tehát az a teniszező, aki ebben az időszakban itt, ezen a borításon meg tudta verni a hatalmas Pete Samprast) egy 1992-es nyilatkozatában például odáig ment, hogy a pénzdíjakkal és az egyenjogúsággal kapcsolatos vitákban egyenesen kijelentette, hogy a női teniszezők nyolcvan százaléka „lusta, dagadt disznó”, s hogy ennek ellenére (ők, a hölgyek) „mégis milyen jól megélnek a sportágból”.

Hogy Krajicek anno kire, kikre gondolhatott, annak igazából most már nincs jelentősége. Az viszont tény (tehát, beszéljünk a pénzről), hogy a már említett 2007-es kiíráshoz képest, amikor a wimbledoni torna összdíjazása 700 ezer font volt (nőknek és férfiaknak egyaránt), addig a ma induló kéthetes teniszmaratonért az egyéni győztes már 1,6 millió fontot kaszál. A tenisz tehát nem a munkásosztály sportja – ebben azt hiszem, mindannyian egyetértünk.

Most nem lesz Murray–Federer döntő

Az esélyekről szólva csak röviden: a hölgyeknél Serena Willamst kell majd megverni (ötszörös Wimbledon-bajnok, aktuális címvédő, tenisznagyasszony stb.) Ha valaki, akkor Sarapova vagy Azarenka képes lehet rá. Más nem igazán. A fiúknál pedig Novak Djokovicsot. Tavaly Federer–Murray döntő volt. Akkor a svájci zseni bizonyított. Aztán az olimpián, ugyanezen a pályán, ugyanezen felállás mellett Murray törte meg a nyeretlenségi átkot, és aranyban ragyoghatott (aztán, kicsit később a USOpen-trófeát is bezsebelte). A wimbledoni füves érát felvezető két legfontosabb tornát (Halle, Queen’s) is ők ketten nyerték: Murray és Federer. De hogy az idei wimbledoni tenisztorna döntőjében nem fognak találkozni, az már most biztos: Federer, Murray, Nadal és Tsonga az alsó ágon feszül majd egymásnak, tehát csak egyikőjük lehet ott a nagy fináléban. Djokovicsnak viszont látszólag könnyű dolga van: legfeljebb Ferrer vagy Berdych állíthatja meg. De a látszat néha csal…