Wenger csalódott, hogy nem tudták megverni a PSG-t

London |

<p>Az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője, Arsene Wenger szerint csalódást keltő, de igazságos döntetlent értek el szerdán a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen.</p>

A mostani, 2-2-es végeredmény után az angolok csak akkor végezhetnek a csoport élén, ha az utolsó fordulóban több pontot szereznek, mint a franciák. A két csapat egyaránt 11 pontot gyűjtött és a párizsi 1-1 miatt a PSG-nek kedvez az egymás elleni összevetés. Az előzésre azonban - a papírforma szerint - vajmi kevés az esélye az Ágyúsoknak, mivel a PSG a hatodik körben az utolsó helyen álló Ludogorecet fogadja.

"Jelen pillanatban kilencven százalék az esély arra, hogy a csoport második helyén zárunk, de hogy ez jó-e, vagy rossz, azt nem tudom megmondani, meg kell várnunk a sorsolást" - mondta Wenger, majd hozzátette, nem is emiatt csalódott elsősorban, hanem azért, mert nem tudták megnyerni a szerdai mérkőzést. "Sokat tettünk a győzelemért, hiszen hátrányból sikerült fordítanunk. Kár, hogy egy elkerülhető öngól miatt csak döntetlent játszottunk. A mérkőzés képe alapján igazságos döntetlen született."

A francia edzőnek főhet a feje, mivel az Arsenal az elmúlt hat szezon mindegyikében a legjobb 16 között búcsúzott a BL-től, ebből ötször úgy, hogy a csoportkört a második helyen zárta.

A párizsiak egyik legnagyobb sztárja, Edinson Cavani máshogy látta mérkőzést, szerinte az ő csapatának kellett volna győztesen levonulnia a pályáról.

 "Jó ez az eredmény számunkra, de győzelmet érdemeltünk volna. Többet tettünk a sikerért, mint az Arsenal, több helyzetünk volt, de annak azért örülök, hogy egy jó csapat ellen ilyen kiváló teljesítményt tudtunk nyújtani" - mondta az uruguayi támadó, aki kis túlzással egymaga megnyerhette volna a mérkőzést a PSG-nek, ugyanis rengeteg helyzetet hagyott ki.

A december 6-i, a továbbjutás szempontjából már tét nélküli utolsó fordulóban a PSG a bolgár Ludogorecet fogadja, míg az Arsenal a Basel vendége lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?