Weiss: Még a Basel sem tett minket úgy próbára, mint a DAC

dac

Így látta a Slovan–DAC (2:1) bajnoki labdarúgó-mérkőzést a két vezetőedző és Kalmár Zsolt.

Adrián Guľa, a DAC vezetőedzője: „Érdekes mérkőzést láthattunk két minőségi csapattól. Szerintem nagyon jól játszottunk az első és a második félidőben is. A lőtt gólunk után nem koncentráltunk eléggé, de ez egy lecke, amit a hátralevő meccseken megtanulhatuk. Ugyanakkor azt ma megmutattuk mindenkinek, hogy fizikailag és taktikailag is készen állunk az ilyen csatákra. Egyre erősebb a csapatszellem, Krstovic, Ramadan és Gavrics hiányában is ezt láthattuk, de minden egyes játékosunk fontos része a terveinknek. Van mire támaszkodnunk, most a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk, amit meg kell nyernünk.ˮ

Id. Vladimír Weiss, a Slovan vezetőedzője: „Az érzelmek és a játék minősége alapján ez volt a szezon legnehezebb és legjobb meccse. Sem a Basel, sem a Trnava, sem más csapat nem tett minket ilyen szinten próbára, mint ma a DAC, amely nagyszerűen játszott. A Slovan ellen mindenki százhúsz százalékot akar nyújtani. Az ellenfelünknek kidőlt az egész támadósora, de akik beugrottak helyettük, nagyon jó fényben mutatkoztak. Ennek így kellene lennie nálunk is, de nincs így. Elégedett vagyok csapatom hozzáállásával és főleg az eredménnyel. 0:1-nél gyakorlatilag kivettük a bajnoki címet a dunaszerdahelyiek kezéből és megadtuk magunknak az esélyt, hogy folytatódjon a bajnoki verseny. A vereség a véget jelentette volna számunkra. Szeretném megdicsérni a fiamat. Ilyesmit idén és tavaly sem tettem, egyetlen alkalommal sem. De ma jól játszott.ˮ

weiss

Kalmár Zsolt, a DAC csapatkapitánya: „Nagyon jó meccset játszott két minőségi csapat, színvonalas volt a mérkőzés. Az első félidőben kontrolláltuk a játékot, volt két-három helyzetünk, amiből gólt szerezhettünk volna. A második félidőben a gólunk után nem tudom mi történt, négy perc alatt kétszer is beadások után kaptunk gólt, pedig erre külön készültünk. Mérgesek vagyunk, meg lehetett volna nyerni ezt a mérkőzést. A hátralevő hat fordulóban nyerni kell, és akkor nem lesz gond. Ma három olyan játékos nélkül játszottunk, akiknek megvan a kvalitása a támadóharmadban, és akik el tudnak dönteni meccseket, de akik ma a helyükön játszottak, maximálisan teljesítettek. Mindenki beletette a munkát és a futómennyiséget a mai mérkőzésbe. Nagy a keretünk, de remélem, minél előbb felépülnek a hiányzóink.ˮ

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?