Weiss: „Jobban fogunk játszani”

Vladimír Weiss

Nehéz feladat vár ma (20.30) a Slovan labdarúgócsapatára, hiszen a Téglamezőn a svájci bajnokot, a nagy nemzetközi tapasztalattal bíró Young Boys Bern csapatát fogadja a Bajnokok Ligája 2. selej-tezőkörének 1. mérkőzésén.
 

A pozsonyiak a selejtezők 1. fordulójában hazai pályán 2:0-ra legyőzték az ír Shamrock Roverst, ám a visszavágó már korántsem volt ennyi egyszerű a Slovannak. Dublinban a 64. percben már 2:0-ra vezettek az írek, szűk 10 perccel később azonban ifj. Weiss betalált, és ezzel a góllal továbblőtte az égszínkékeket. A Shamrock Rovershez képest a svájciak sokkal nagyobb játékerőt képviselnek, és a párharcnak is ők a favoritjai, tudja ezt a pozsonyiak edzője id. Vladimír Weiss is. 
„A Bern a svájci bajnok, komoly minőséget képviselnek, több válogatott játékos is focizik a középpályájukon. Ők az esélyesek a második körben, nem mi. Ennek ellenére küzdeni fogunk, és úgy érzem, jobban fogunk játszani és a szebbik arcunkat mutatjuk, mint tettük azt Írországban. Jól fel kell készülnünk az ellenfelünkből. Azért jöttem, hogy nagy dolgokat vigyünk végbe, mindent megteszünk, hogy így legyen” – mondta a szakember.


„Pszichikailag sokat segített, hogy az első nehéz lépést megtettük és legyőztük a Shamrockot. Ki kell elemeznünk a részleteket, hogy mi volt a jó és mi a rossz” – vélekedett Adrián Chovan, a Slovan kapusa. 
A pozsonyiak már találkoztak a nemzetközi porondon a Young Boysszal, a 2014/15-ös szezonban az Európa-liga csoportkörében idegenben 5:0-ra, hazai pályán pedig 3:1-re kapott ki a Slovan. 
Az ötszörös svájci bajnok a második fordulóban csatlakozik a selejtezősorozatba. Jó formában vannak, hiszen az öt felkészülési mérkőzésükből hármat megnyertek, köztük a holland Feyenoord ellenit is 2:0-ra.
A mérkőzésen az angol Chris Kavanagh játékvezető fújja a sípot, az STV 2 élőben közvetíti. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?