Weiss Hapalnál nem akar játszani

vladimír weiss

„Hapalnál befejeztem, a részletekről később beszélek” – nyilatkozta Vladimír Weiss, a szlovák labdarúgó-válogatott és az al-Garafa játékosa a Plus jeden deňnek arról, hogy nem lesz többet válogatott, amíg a cseh kapitány a nemzeti tizenegy edzője.
 

A Katarból érkező játékos sem az Ukrajna elleni győztes (4:1), sem pedig a Csehország elleni vesztes (0:1) Nemzetek Ligája-mérkőzésen nem játszott egy másodpercet sem. Sőt, a csehek elleni találkozón, miután Pavel Hapal, a válogatott szövetségi kapitánya harmadik cserejátékosként sem őt küldte pályára, fogta magát és még a találkozó közben az öltözőbe vonult. Hapal a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy a meccs hevében nem vette észre az esetet. Ezt most a Szlovák Labdarúgó-szövetség hivatalos weboldalának is megerősítette:
„Ahogy mondtam, azonnal nem vettem észre az esetet, csak akkor regisztráltam, amikor beértem az öltözőbe. Weiss azon a meccsen nem illett bele a taktikánkba, ezért nem játszott. Megértem a frusztrációját, de az sehol sincs megírva, hogy ne játszhatna a következő találkozókon. Tiszteletlenül viselkedett velem és a stábommal szemben, azonban igyekezni fogunk megbeszélni a dolgot. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy engem még hivatalosan nem értesített arról, hogy nem szeretne velem tovább dolgozni. Ezért nem is tudok állást foglalni az ügyben. Az ő térfelén pattog a labda, neki kell lépnie, én addig nem akarok végső következtetést levonni” – mondta Hapal. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?