<p>Kapás Boglárka aranyérmet nyert 1500 méter gyorson a Londonban zajló vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek szombati napján, így harmadszor is a dobogó tetejére állhatott a brit fővárosban.</p>
Vizes Eb - Kapás Boglárka aranyérmes 1500 méter gyorson
A 800 méteren és a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként szintén aranyérmes magyar versenyző hamar az élre állt, diktálta az iramot, rendre a leggyorsabb ötven métereket úszva. Hatszáz méter megtétele után már két testhosszal vezetett közvetlen üldözői előtt, előnye egy kilométernél már három testhosszra nőtt, s nagy fölénnyel csapott a célba elsőként, 15:50.22 perces idővel.
A kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok, felnőtt vb-n bronzérmes Kapás alig három másodperccel maradt el országos csúcsától.
"Nem volt cél a magyar rekord, elsősorban az aranyérmet akartam megszerezni, ez sikerült, és mondhatom, még életemben nem élveztem ennyire az úszást, mint most" - nyilatkozta boldogan. Hozzátette: tökéletes verseny volt, már három aranynál tart Londonban, ez több, mint amire előtte számított, de még meglehet a negyedik is, vasárnap 400 gyorson is szeretne nyerni.
A szám döntőjének másik magyar résztvevője, Juhász Adél a hatodik lett 16:22.69 perccel.
Eredmények:
női 1500 m, Európa-bajnok:
---------------------------
KAPÁS BOGLÁRKA 15:50.22 P
2. Mireia Belmonte (Spanyolország) 16:00.20
3. Maria Vilas (Spanyolország) 16:01.25
...6. JUHÁSZ ADÉL 16:22.69
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.