Vittek Debrecenben folytatja

Debrecen |

<div>A DVSC labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását Robert Vittek, 81-szeres volt szlovák válogatott csatár.</div>

A klub honlapja szerint a 34 éves támadó jövő nyárig írt alá, de a megállapodás szerint a klubnak lehetősége van a kontraktus időtartamán változtatni. A 2010-es világbajnokságon is szerepelt játékos a felnőttek között az 1999–2000-es szezonban mutatkozott be a Slovan Bratislavában, játszott a német Nürnberg és a francia Lille csapatában, 2010-től pedig négy éven át Törökországban légióskodott az Ankaragücü, a Trabzonspor, az Istanbul Büyüksehir, valamint a Belediyesi együtteseinél. Vittek 2013-ban visszatért a Slovanhoz, melynél a nyáron lejárt a szerződése, így szabadon igazolhatóvá vált. Az előző idényben a második helyen végzett a szlovák bajnokságban a pozsonyiakkal. A szezonban 24 bajnokin tíz gólt szerzett, és adott öt gólpasszt, az Európa Liga-selejtezőben öt meccsen hét gól volt a mérlege, a Szlovák Kupában pedig öt találkozón egyszer volt eredményes.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?