Vissza a jövőbe: újra Manchester uralja a PL-t

Az angol bajnokság 7. fordulójában a Manchester United hazai pályán 4–0-ra kiütötte Roy Hodgson együttesét, a továbbra is gól és pont nélkül álló Crystal Palace-t. José Mourinho csapata szenzációs formában futballozik, hiszen most már sorozatban ötödik meccsét nyerte meg, miközben 16:2-es gólkülönbséggel büszkélkedhet.  Amikor a Chelsea megnyerte a 2004/2005-ös bajnokságot, a menetelés során összesen hét alkalommal szerzett legalább négy gólt. José Mourinho manchesteri csapatának ez már negyedik alkalommal sikerül a 2017-es bajnoki szezon rajtján, alig hét forduló alatt, ráadásul a Ligakupában a Burton Albion, a Bajnokok Ligájában pedig a CSZKA Moszkva is kapott tőlük egy négyest.  Nyomasztó fizikai fölény Igaz, még a szezon elején járunk, és igazából az Everton elleni összecsapás lehetett volna a csapat egyetlen igazi tesztje a PL-ben, Ronald Koeman vezetésével azonban pocsék rajtot vettek a kékek. Most mindenki a Liverpool elleni, október 14-i összecsapásra vár, bár elnézve Jürgen Klopp csapatának védekezésről alkotott elképzelését, egyáltalán nem biztos, hogy az MU-nak nehéz dolga lesz az Anfielden. Egy dolog azonban biztosnak tűnik: a United már egyáltalán nem kínlódik a kiscsapatok ellen, mint tette azt a tavalyi szezon során, amikor 15 döntetlent játszott le a PL-ben, ebből tízet hazai pályán.  Az idei szezonban azonban a United eddig ellentmondást nem tűrően hajtja uralma alá ellenfeleit, akár szó szerint is, hiszen a csapatban mindössze négy játékos nem éri el a 180 centit (Juan Mata, Jesse Lingaard, Ashley Young és Henrik Mhitarjan), összességében pedig az európai topligák legmagasabb csapatáról beszélünk 184,7-es átlaggal.  A fizikai jelenlét, az ellen felő­r­lése a gólpercekben is megmutatkozik: 21 góljából 10-et az utolsó tíz percben szerzett a csapat, amely azt mutatja: mind fejben, mind állóképességben nagyon egyben van a keret. Az a keret, amelyet talán Romelu Lukaku szimbolizál a leginkább. A belga gólem rendületlenül lövi a gólokat, a Crystal Palace-t sem kímélte, emellett meccsenként átlagosan 3,4 fejpárbajt nyer meg 7,6 összecsapásból. 190 centis magasságával és 95 kilójával nemhogy az ellenfelek fölé nő, de egyenesen tornyosul, és végül rendre össze is roppantja őket. A mintázat ismert: José Mourinho az első évében feltérképezi új klubja hibáit, gyengeségeit, majd a másodikban megoldást talál szinte mindegyikre. Jelenleg is éppen ez a helyzet.  Minden a terv szerint Egy dolog nem változott csak a tavalyi szezonhoz képest, ez pedig a United futásteljesítménye. A 2016/2017-es szezon végén a Manchester kullogott a vonatkozó lista végén, egy csapat sem futott átlagban olyan keveset, mint Mourinhóé. De ami igazán érdekes az az, hogy a helyzet azóta sem változott: csak a Swansea és a West Ham áll a United mögött a vonatkozó listán, mindezt úgy, hogy a csapat még a tavalyinál is kevesebbet fut meccsenként 0,6 kilométerrel. Ha figyelembe vesszük, hogy José Mourinho milyen kínos precizitással menedzseli a csapatait, ebből csak azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ő mindezt egyáltalán nem tekinti problémának.  A magas futásteljesítmény két dolgot jelölhet a futballban: magas szintű, dinamikus, kíméletlen letámadást, mint ami például a listán második Tottenham játékát jellemzi, vagy azt, hogy az adott csapat szüntelenül a labda után futkos, miközben védekezik – a meggyengült Bournemouth,  amely a listát vezeti –, például, átlagosan 20 kilométerrel fut többet csapatszinten, mint tavaly.  A bajnokság eddigi alakulása a lehető leginkább José Mourinho kezére játszik. A terv felismerése egyszerű: a United ellentmondást nem tűrő játékkal kivégzi a kiscsapatokat, hogy aztán a nagyok elleni rangadókon a pontelőnyét kiélvezve kontrajátékra rendezkedhessen majd be, ami Mourinho kedvence. Ha a mélységi védekezés csak egy döntetlenre lesz elég, hát úgy is jó, a pontkülönbség legalább nem csökken, ha meg az életveszélyes kontrákkal még a győzelem is megvan – nos, akkor újra látni fogjuk, hogy hiába ismeri mindenki a Mourinho-receptet, ez újabb bajnoki címet érhet a második szezonjában.  A City megmutatta, hol tart Ha akad csapat, amely megállíthatja az MU-t, akkor az éppen a városi rivális ManCity, amely jelenleg is vezeti a tabellát – igaz, csak jobb gólkülönbségével. És talán még valamivel, ami ugyan nem jelentkezik a tabellán: a legyőzött ellenfelek minőségével, hiszen a Liverpoolt otthon kiütötte (5–0) a csapat, a Chelsea ellen pedig idegenben is győzni tudott (0–1), vagyis a legjobb ellenfelekkel szemben nemhogy helytállt a gárda, de még gólt sem kapott.  „A bajnok elleni összecsapás komoly teszt lesz. A Chelsea kontrajátéka olyan, mint egy gépezet, jó lehetőség lesz ez számunkra, hogy megnézzük, hol tartunk jelenleg” – vezette fel a Premier League 7. fordulójának rangadóját, a bajnok Chelsea elleni összecsapást Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere. A teszt sikerrel zárult.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"289877","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"A ManCity szélső védőinek labdaérintései az utolsó két meccsükön a Sahtar (naranccsal) és a Chelsea (kékkel) ellen ","typeof":"foaf:Image","width":"427"}}]] A Chelsea elleni derbit nem egyszerűen megnyerte Guardiola csapata, hanem – a spanyol tréner érkezése óta talán először – olyan szinten uralta az elithez tartozó ellenféllel szemben is, mint ahogy azt a Barcelonától vagy a Bayern Münchentől láthattuk. A stílusjegyek a szokásosak: nagy labdabirtoklási fölény, gyors átmenet védekezésből támadásba, és fordítva, valamint agresszív labdaszerzés.  Antonio Conte, a Chelsea menedzsere tudta, mire számítson, ezért a derbire fel is hagyott a megszokott 3-4-2-1-es hadrendjével, és 3-5-1-1-es felállásban küldte ki csapatát, amely egyébként legtöbbször 5-3-1-1-et mutatott. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy Leroy Sané és Raheem Sterling végig magasan játszott, megpróbálva kihasználni a szárnyvédők mögötti területet, így Marcos Alonso és César Azpilicueta is a védelmi vonalba kényszerült.  Az egész több, mint a részek összessége Ha ez ilyen egyszerű, miért nem játszik minden klub vonalszél­sőkkel a Chelsea ellen? – tehetnénk fel a kérdést, amire az a válasz, hogy mindez mégsem ilyen egyszerű, mert a két magasan játszó szélsővel nagyon valós a veszélye, hogy az ember a Chelsea ellen elveszítse a középpályát – nem véletlen, hogy a Kékeknek ez a legerősebb csapatrésze.   [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"289878","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"7. forduló, Chelsea–Manchester City: kezdőcsapatok","typeof":"foaf:Image","width":"348"}}]] Guardiolának azonban erre is volt válasza: Sané, Sterling és a középcsatár Jesus feladata volt, hogy lekösse a védelmet, miközben az igazi veszély a második hullámban érkezett Silva és De Bruyne személyében. Az pedig, hogy ők szinte szabadon futballozhattak – ahogy arra a meccselemzésre szakosodott Zonal Marking is felhívja a figyelmet – az a két szélső védőnek volt köszönhető: Kyle Walker és Fabian Delph (ő egyébként is elsősorban középső középpályás) biztosított a pálya közepén Fernandinho mellett, vagyis sokkal inkább a pálya közepe felé mozogtak, mint az megszokott. Tehették, hiszen a Chelsea szárnyvédőit lekötötték a támadók, miközben Morata és Hazard is a pálya közepén futballozott. Ezzel a kör bezárult.  Pep Guardiola és a Manchester City olyan győzelmet aratott a Chelsea ellen, mely során egyszerre érvényesült Guardiola taktikai zsenije és a játékosok nagyszerű egyéni képessége.  Hegedűs Henrik